Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Visszakapja régi fényét a Hansági Múzeum

A felázás miatt több helyen mállik a festék, a timpanonok, kőoszlopok építészeti részleteit vakolat fedi, a nyílászárók is cserére szorulnak. A Hansági Múzeum épületének külső felújítását tervezi őszre a város.
Tavaly a belső udvar lefedésével egy multifunkciós interaktív és kiállítóhelyiséggel bővült a Hansági Múzeum. Ugyanebben az évben térburkolatú parkolót is kialakítottak, ezenkívül látványos átalakuláson ment keresztül a kert. Év végén pedig felújították a főbejárat kőlépcsőjét. A homlokzati restaurálást is már évek óta tervezi a mosonmagyaróvári önkormányzat.

– Év elején elkészült a Hansági Múzeum falszigetelési problémáit feltáró szakvélemény, melynek ajánlásait beépítettük a tervezett munkákba. Jelenleg még folyik a közbeszerzés. A munka tervezett befejezése október vége. A város ötvenmillió forintot különített el e célra – hangsúlyozza Gál Zoltán, a városfejlesztési osztály főtanácsosa.

– Örülök, hogy a kert után az épület külsőleg is megszépülhet – mondja már Székely Zoltán múzeumigazgató, kiemelve, hogy a munkálatok alatt is látogatható lesz az épület. Az intézményvezető szerint a közeljövőben a belső is megújításra vár az állandó kiállítással együtt, melyre pályáznának.

A mostani homlokzati rekonstrukcióval régi pompáját nyerheti el az épület. A régi vakolatrétegeket eltávolítják, új, szellőző vakolatrendszerrel látják el. A külső nyílászárókat korszerű faszerkezetűekre cserélik. Aktív lábazati vízszigetelést készítenek, felújítják a teraszokat, az ereszcsatornákat.

Múzeumtörténet


A Hőnel Béla által tervezett és 1912-ben megépített – ekkor még szürke vagy törtfehér színű – múzeumépületen az ezt meg- előző másfél évtizedben csak kisebb felújításokat végeztek. A ’60-as években kapta mai sárga-fehér színét. A ’80-as években újabb homlokzatfelújításon esett át az épület: utoljára a ’90-es évek közepe táján javították a külső homlokzat hibáit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemi óvodából vendéglakások

A magyaróvári várhoz tartozó minden építményt felújítanának a tervek szerint. Így a Vár közben lévő… Tovább olvasom