Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Tömegesen jönnek az afgánok

Több mint negyven – többségében afgán – illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök ebben a hónapban Hegyeshalomnál.

Az év eleje óta egyre több afgán próbál meg vonattal Ausztriába jutni. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti és közbiztonsági osztályának munkatársai – gyakran osztrák kollégáikkal közösen – folyamatosan ellenőrzik a nyugatra tartó nemzetközi vonatokat. Csak ebben a hónapban összesen harminckét illegális migránst szedtek le a szerelvényekről – tudtuk meg Szücs Róbert alezredestől. Az osztályvezető elmondta: a vonaton elfogottak többsége afgán állampolgár, de volt köztük iráni, palesztin, nigériai és ukrán is. A migránsok szinte mindegyike úgynevezett humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkezett, amit a debreceni, illetve a békéscsabai befogadóállomáson állítottak ki.

Az alezredes hozzátette: noha közúton csökkent ugyan az illegális migránsok száma, nem tűntek el innen sem teljesen. Februárban ez idáig kilenc emberrel szemben indítottak eljárást tiltott határátlépés kísérlete miatt. Legutóbb vasárnap ellenőriztek a járőrök egy spanyol rendszámú személyautót a hegyeshalmi átkelő közelében. A kocsiban két román férfi és három kurd nemzetiségű török állampolgár utazott. A törökök nem rendelkeztek a továbbutazáshoz szükséges feltételekkel, így ellenük idegenrendészeti eljárás indult, míg a románokat embercsempészettel gyanúsítják. Néhány napja két magyar taxit állítottak meg a rendőrök az átkelőn. Az egyik kocsiban két palesztin, míg a másikban két iráni utazott. A külföldiek ellen eljárás indult, a két taxis azonban nem gyanúsítható embercsempészettel.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2010. február 23. 17:50
    „Nincs véletlen köztük az Oszama bin Laden? No meg az fagán hegyikecske a rakéta elhárítóval a hátán?”
  • 2. invektus 2010. február 23. 16:44
    „Nem lenne szebb és jobbb ha ezeket a szerencsétleneket nem itt magyarországon szálkásolnának el ??
    gondolom a szumszidok nem is akarják befogadni öket :P
    vagyIGEN ?????????????????????????!!?
    :v”
  • 1. meir 2010. február 23. 14:35
    „Gratulalok elore egy - ket Taliban vallasi kepzo nyitasahoz!!!
    Tessek majd nagyon vigyazni veluk!!! fanatikusak nagyon!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több kísérlet után alakult meg a polgárőrség

Megalakult a napokban az első levéli polgárőrség. Korábban már több kísérletet is tettek erre, eddig… Tovább olvasom