Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Százéves a magyaróvári ravatalozó

Idén éppen száz éve készült el és azóta működik a magyaróvári temető ravatalozója. Az épületet az Anubisz Kft. folyamatosan karbantartja.

„König Károly városi tanácsos, temetőgondnok körültekintő gondoskodása és Hőnel Béla szép kivitelű ügyes terve alapján elkészült a temető új hullaháza és a ravatalozó épülete szép és rendezett temetőnknek a Vásár tér felőli oldalán. A görög stilben épült épület költségeit a temetőalap fedezte. Őszinte örömére szolgálhat ez az újítás városunk egész lakosságának, mert nagyon érezhető volt egy oly helyiség hiánya, hol a halottakat végtisztesség előtt rendesen el lehetett helyezni."

Így számolt be 1913 júniusában a Mosonvármegye című lap a magyaróvári ravatalozó elkészültéről. Az épület néhány kisebb átalakításon ugyan átesett az elmúlt évtizedekben, de funkciója megmaradt. A felépítését megelőzően egyébként a temető bejáratánál lévő kápolna mögötti épületben működött a ravatalozó.

 Évente mintegy kétszáz temetés alkalmával használják a magyaróvári ravatalozót. Felvételünkön Szuper Ferenc és Fenyvesi Károly egy szertartás előkészületeit végzik az épületnél.
Évente mintegy kétszáz temetés alkalmával használják a magyaróvári ravatalozót. Felvételünkön Szuper Ferenc és Fenyvesi Károly egy szertartás előkészületeit végzik az épületnél.

„Bár folyamatosak a kisebb-nagyobb felújítások, meglátszik azért az elmúlt egy évszázad a ravatalozón" – mondja Buch Sándorné, az Anubisz Temetkezési Kft. ügyvezetője. A feljegyzések szerint a hatvanas évek elején történt az első nagyobb léptékű felújítás az épületen. Közel tíz éve esett át utoljára nagyobb külső renováláson, három éve pedig a Városüzemeltető és Fenntartó Kft.-vel közösen elvégezték a tető teljes felújítását. Az addigi palaborítás helyett cserepeztek.

Az elmúlt száz év alatt sokat változott a ravatalozó belső kialakítása. Eredetileg egy légterű volt az épület, az oldalhajókat oszlopok választották el a középső résztől. Az oldalt tárolt holttesteket csupán függönyök választották el a ravatalozórésztől. A hetvenes évek végén falazták le az oldalhajókat, így alakult ki a ravatalozó mai, háromrészes formája – emlékszik vissza az átalakításokra az ügyvezető, aki már akkor is a temetkezési vállalatnál dolgozott.

Buch Sándorné elmondta: jelenleg az egyik oldalsó részben hatállásos halotthűtő működik. Míg az épület másik felében – teljesen leválasztva – a temetkezési vállalat dolgozóinak a szociális helyiségei, illetve a temetői nyilvános illemhely található. Az épület középső, ravatalozórészének belső fa falburkolata a nyolcvanas évek közepén készült el. Az ottani drapériákat, függönyöket, díszítéseket folyamatosan cserélik. Előfordul, hogy évente többször is.

A magyaróvári temetőben évente átlagosan mintegy kétszáz temetést tartanak, így nagyon is szükség van a megfelelő állapotú ravatalozóra. Noha az Anubisz Kft. folyamatosan fordít pénzt az épület karbantartására, a százéves jubileum miatt az elkövetkezendő években az anyagiak függvényében tervezik a teljes – külső, belső – megújítást. A rekonstrukciót a ravatalozó eredeti stílusjegyeinek megőrzésével kívánják megvalósítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A népzene kedvelői együtt ropták a táncot Mecséren

Alternatív helyszínre hívta idén a népzene kedvelőit a Ladikos Fesztivál. Tovább olvasom