Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Ötvennégy év a városházán

Első munkahelyéről megy kedden nyugdíjba Büdi Albertné Cika néni.

Először tizenhat évesen lépte át az akkori tanácsháza küszöbét. Azóta eltelt ötvennégy év: főnökök, kormányok jöttek és mentek, de Büdi Albertné, akit minden munkatársa csak Cika néninek szólít, maradt. Egészen máig.

Büdi Albertné Cika néni ma ünnepli 70. születésnapját, s ezen a napon dolgozik utoljára a városházán, az önkormányzati iktatóban. Maga sem gondolta volna még 1957-ben, első munkanapján, hogy innen fog nyugdíjba menni, ráadásul kétszer is. Korábban, 1997-ben már elköszönt egyszer (abban az évben érte el az akkori nyugdíjkorhatárt), de visszahívták és ő jött.

Cika nénit – aki ötvennégy évig dolgozott a polgármesteri hivatalban – ma, hetvenedik születésnapján köszöntik munkatársai és egyúttal el is búcsúznak tőle.
Cika nénit – aki ötvennégy évig dolgozott a polgármesteri hivatalban – ma, hetvenedik születésnapján köszöntik munkatársai és egyúttal el is búcsúznak tőle.


Eleinte gyors- és gépíróként dolgozott, majd ahogy iskoláit végezte, úgy változtak beosztásai is. Végül munkaügyi főelőadó lett. Nyugdíjasként először az igazgatási osztályon, majd a szervezésen intézte mások ügyes-bajos dolgait. Az utóbbi időben az iktatóban akadt dolga.

– Bár már többször is megfordult a fejemben a gondolat, végleg csak ma hagyom ott a munkahelyem – vallja be Cika néni. – Most, hetvenévesen szakad rám a szabadság, s bár kicsit tartok is tőle, azért biztosan nem fogok unatkozni. Legalább több időt tölthetek a férjemmel és az ország másik felén élő lányomékkal is gyakrabban tudok majd találkozni.
Munkatársainak nagyon fog hiányozni és nagy űrt hagy maga után a városháza Cika nénije, aki ezentúl már csak a családja ügyes-bajos dolgait intézi.

Olvasóink írták

  • 4. pidali 2011. augusztus 30. 11:43
    „ez meg mi???????????????????????????”
  • 3. lampi 2011. augusztus 25. 06:03
    „Én is csak ámultam a hetvenen. Bizonyára a kedvesség, a jókedv is fiatalít. Sok boldogságot!”
  • 2. senkialadár 2011. augusztus 25. 00:03
    „az igen, ott öregedett meg az irodába :D szó szerint,nem semmi”
  • 1. Dr.Lang 2011. augusztus 23. 15:42
    „En kb 55-60-nak tippeltem volna, csak igy tovabb :-)
    Jo egeszseget es tovabbi szep eletet Cika neninek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javaslatcsomag az új civil törvényhez

A készülő civil törvény előnyeit-hátrányait vitatták meg az érintettek a napokban. Javaslataikat… Tovább olvasom