Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Összeadták a vizitdíjat az orvosnak

Szigetköz - Egy hónapig négy falu – Dunaremete, Kisbodak, Püski és Lipót – állta körzeti orvosának a kieső vizitdíját. Most az állami kompenzáció után dr. Viegand Britta felajánlotta, hogy részletekben visszafizeti a községeknek az összesen 150 ezer forintot: erre úgy tűnik, nem lesz szükség.
 A költségnövekedés és a vizitdíj kiesése miatt csődközelbe jutott még tavasszal Püski, Kisbodak, Dunaremete és Lipót háziorvosa (Kisalföld, 2008. április 30.). A falvak összefogtak doktorukért: a rezsiköltségek mellett a kieső vizitdíjat is lakosságarányosan átvállalták, amíg a központi kompenzáció meg nem érkezett.

„A vizitdíj eltörlésével csődközeli helyzetbe kerültem" – nyilatkozta akkor a Kisalföldnek dr. Viegand Britta. A számára kieső, valamivel több mint 150 ezer forintos vizitdíjat lakosságarányosan osztotta meg a négy falu. Így például a hétszáz lelkes Lipótra a közel kétezer betegből nagyjából 53 ezer forint jut, plusz a rezsiköltségeket is visszafizetési kötelezettség nélkül állták a falvak. Időközben az egészségügyi tárca javaslatát elfogadták a tervezett kompenzációról, s a háziorvosi praxisok havonta átlagosan 150–160 ezer forint többletpénzhez juthattak. Megemelték az úgynevezett alapdíjukat is, és pluszpénz jár a biztosítotti jogviszony ellenőrzéséért – betegenként 50 forint.

A munka marad: egy hónapig a falvak segítettek dr. Viegand Brittának, most a központi kompenzáció érkezik, de anyagilag így sem vonzó a praxis.
A munka marad: egy hónapig a falvak segítettek dr. Viegand Brittának, most a központi kompenzáció érkezik, de anyagilag így sem vonzó a praxis.

Ekker Károly kisbodaki polgármester elmondta: háziorvosuk jelezte, hogy részletekben visszafizeti azt az összeget, melyet segítségként neki nyújtott a négy falu. Érdekesség: ezt korábban a települések nem is kérték doktoruktól. Kisbodak egyébként – számításaink szerint – nagyjából 28 ezer forintot „dobott be" a kasszába.

„Az önkormányzatok segítségére mindössze egy alkalommal volt szükség, májusban érkezett meg az általuk átutalt összeg, s megköszöntem támogatásukat. Enélkül ugyanis nem tudtam volna fenntartani a praxist" – kezdte a háziorvos. „Amikor a tárca megállapodott a vizitdíj-kompenzációról, Püski azt kérte, térítsem vissza az általa adott összeget. Azt gondoltam, hogy a korrektség azt kívánja, hogy a többi falunak is felajánljam a részletekben való törlesztést. Ők ezt nem fogadták el: nemrégiben aztán Püskiről is telefonhívást kaptam, hogy az ottani megbeszélések eredményeképp végül nekik sem kell visszatérítenem ezt a pénzt. Hozzátenném: a mostani központi kompenzáció egyelőre nem fedezi a vizitdíj eltörlése miatti kiesést" – mondta a háziorvos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parttalanok a viták a Magyar utca ügyében

Mosonmagyaróvár - A Magyar utcai kereskedők többsége a várostól várja működése feltételeinek… Tovább olvasom