Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Nem kelendő a kastély

A napokban járt le az elővásárlási joga annak az ingatlanforgalmazással foglalkozó társaságnak, amely megvenné az újrónafői kastélyt. A mosonmagyaróvári önkormányzat nem hosszabbította meg az opciós szerződést.

Két éve döntöttek

Az egykoron szebb napokat is látott újrónafői kastély eladásáról már csaknem két éve döntött a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete. A patinás épületnek a több mint egy évszázad alatt számos gazdája volt. A mosonmagyaróvári Karolina Kórház tüdőosztálya 1961-ben került az egykori vadászkastélyba.

Az intézmény rekonstrukciója során az itt működő osztályokat beköltöztették az anyaintézménybe, így az ingatlan feleslegessé vált. A 2,7 hektáros parkos terület közepén álló, 1618 négyzetméteres patinás épületet 173 millió forintos bruttó áron próbálja értékesíteni az önkormányzat.

Az OEP nem támogatta

Az elmúlt időszakban több érdeklődő is kopogtatott a városházán az ingatlannal kapcsolatban. Ám egyikük sem bizonyult komolyabb vevőnek, hiszen az adásvétel nem köttetett meg. Aztán úgy tűnt, mégis sikerül értékesíteni a kastélyt, amikor a Béres Rt. komoly vételi szándékkal jelentkezett, hogy egy gyógycentrumot létesítsen Újrónafőn. Időközben azonban kiderült, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem támogatja ezt a tevékenységet, így az ingatlanértékesítés meghiúsult.

Három hónappal ezelőtt ismét jelentkezett egy komoly érdeklődő a kastély iránt. Az ingatlanforgalmazással foglalkozó győri cég három hónapos elővásárlási szerződést kötött az önkormányzattal. Ez idő alatt a társaság statikailag megvizsgálta az épületet, illetve hasznosíthatósági tanulmányt készíttetett. Elképzelésük szerint emelt szintű idősek otthonát vagy természetgyógyászati központot, illetve tanulási zavarokkal küszködő gyermekek központját alakítanának ki a kastélyban. A társaság opciós joga a napokban járt le.

A cég vezetői az opciós jog meghosszabbítását kérték tegnap az önkormányzattól, mivel szerintük további tanulmányokat kell készíttetniük az ingatlan hasznosításáról. A polgármesteri hivatal viszont nem hosszabbította meg ezt az elővásárlási jogot.

Nyitva áll a kapu

Így a jövő héttől ismét nyitva a kapu a potenciális vásárlók előtt, akik meghatározóak lehetnek a város számára, hiszen az idei költségvetés egyik kritikus pontja a betervezett ingatlanértékesítés.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartósan átmeneti helyzet

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnap a Szigetközbe látogatott. Ígéretet… Tovább olvasom