Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Mosonmagyaróvár hírei, mosonmagyaróvári hírek > Hat falu készül a jövőre új hivatali vezetővel

Hat falu készül a jövőre új hivatali vezetővel

Egy hónapja Veilandics Eszter vette át hat szigetközi település körjegyzőségének vezetését. Jelenlegi és jövőbeli feladatairól kérdeztük. A jegyző az önkormányzati törvény tervezetéről is kifejtette véleményét.

Mészely Réka - 2011.12.05. 09:44
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A megye legtöbb települését összefogó körjegyzősége irányítását vállalta november elsejétől Veilandics Eszter. Darnózseli, Dunaremete, Kisbodak, Hédervár, Lipót és Mecsér hivatalainak irányítása a feladata.
– Öt év tapasztalat áll mögöttem, korábban a Rábaközben láttam el körjegyzői feladatot – kezdte beszélgetésünket a hivatalvezető. Arra a kérdésre, hogy miért döntött arról, hogy körjegyzőséget vált, és Rábacsécsény–Bezi–Mérges a körjegyzőség helyett a Közép-Szigetközt választja, elmondta: – Vonzott az új feladatok adta kihívás, az új társadalmi közeg, az új kapcsolatok kialakulásának lehetősége és szerepet játszott az önkormányzatok jövőjének alakulása is.

– Az új önkormányzati törvénytervezet az önálló hivatalra való jogosultságot kétezer főhöz kötné. A már említett rábaközi körjegyzőség megközelítőleg ezerháromszáz lakost számlált, így bizonytalanná vált a körjegyzőség jelenlegi működése. A jövőmet továbbra is jegyzői munkakörben képzelem el, a váltás elengedhetetlen és egyben előrelépés volt számomra – magyarázta a fiatal hivatalvezető. Szerinte a hat falut összefogó körjegyzőség komoly odafigyelést és szakmailag felkészült apparátust igényel.

eilandics Eszter
Veilandics Eszter


– Dr. Tóth Zoltán korábbi vezető segítségével rálátást kaptam a települések működésére. Igaz, egy hónap rövid idő, de ma már egyre mélyebben átlátom a települések „helyi adottságait" – mondta Veilandics Eszter. Mint tudatta, első feladata a büdzsék áttekintése volt. A hat település november 30-ig fogadta el a következő évi költségvetési koncepcióját. Veilandics Eszter szerint a tervezésnél a költséghatékonyságot tartották szem előtt. Az iskolák esetében egész évre terveztek, reméli, a büdzsé februári elfogadásáig már ismertek lesznek a konkrét számok is. A pályázati lehetőségek kihasználása, a fejlesztések továbbra is fontos helyen szerepelnek a falvaknál.
– A jövő év nagy feladata az iskolák átszervezése lesz. 2013-tól felállnak a járási, ezen belül a közös hivatalok. A jól működő közép-szigetközi körjegyzőség – melyből Mecsér januártól kiválik – méltó elődje lesz egy közös hivatalnak – fűzte hozzá a körjegyző.

– Települési szintű közigazgatásra szükség van, az ügyfélbarát, gyors ügyintézést helyben tudjuk a leghatékonyabban megoldani. Reméljük, hogy a hatósági ügyek, így a szociális ügyek, az anyakönyvezés helyben marad. Ha a közigazgatási reformot a leendő törvény jó irányba viszi, akkor a bürokráciának és a határidők szorításában nyújtott adatszolgáltatásoknak is csökkenni kellene – osztotta meg véleményét a törvénytervezettel kapcsolatosan. Félelmeit sem titkolta: a közös hivatalok létrehozásával nem kizárt, hogy kevesebb jegyzőre, hivatali dolgozóra lesz majd szükség. De mint mondta, az átszervezés adta bizonytalanság nem szabad, hogy rányomja a bélyegét a napi munkára.

 
Névjegy
Veilandics Eszter 1982-ben Győrben született és jelenleg is a megyeszékhelyen él. A Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. 2004-ben a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen igazgatásszervezőként végzett. A munka mellett egyetemi diplomát szerzett. Pályáját a bevándorlási és állampolgársági hivatalban kezdte, majd az oktatási hivatalban folytatta. 2007 óta tevékenykedik körjegyzőként.


Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...