Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

Halálos gázt kapott oxigén helyett Mosonmagyaróváron, kártérítést követel a család

Egy nőgyógyászati műtét során halt meg egy asszony a Karolina Kórházban. A család több mint 40 milliót követel.

Összesen több mint 40 millió forintot követelnek a mosonmagyaróvári Karolina Kórháztól és a kivitelezőtől annak az elhunyt asszonynak a hozzátartozói, aki az altató- és az oxigéngáz vezeték összecserélése miatt halt meg 2013 júliusában, egy nőgyógyászati műtét során.

A kártérítési per szerdán indult a Győri Törvényszéken, a gyászt hordozó felperesek nem voltak jelen, a családot ügyvéd képviselte. A kereset ismertetése során kiderült: több, mint 800 ezer forint vagyoni kárt követeknek a halotti és temetkezési ügyek tetemes költségeinek megtérítéseként, a nem vagyoni kár pedig az az összeg, amelyet humánusabban fájdalomdíjnak is hív a jog. Ez az anyát, a nagymamát, az élettársat és anyóst elvesztők követelése szerint összesen több mint 40 millió forint lenne összesen és egyetemlegesen kell vele terhelni a kórházat és a kis műtő gázbekötését végző céget.


Az alperesek vitatják felelősségüket, a Karolina-kórház szerint nekik nincsenek erre szakembereik és a vállalkozási szerződős szerint egyértelmű, hogy a kivitelező terheli a felelősség. A másodrendű alperes viszont egyszerre hárítaná ezt a terhet kórházra és a munkát ténylegesen elvégző alvállalkozóra.

A Győri Törvényszék elnapolta a tárgyalást, ügyvédi indítványra bekéri a párhuzamosan folyó büntetőeljárás iratait és hamarosan meghallgatja a hozzátartozókat is.

A rendőrség tavaly október elején zárta le a nyomozást és nem sokkal később a járási ügyészség is vádat emelet halált okozó, foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt az orvosi gázellátó rendszer kiépítéséért és a műszaki átadásért felelős négy műszaki szakember ellen. A tárgyalást még nem tűzték ki a büntetőügyben, elképzelhető, hogy a kártérítési per is annak bizonyítékaitól függ.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkoló autóra dőlt az álványzat Mosonmagyaróváron - fotók, videó

Az épület állványzatát az erős szél bonthatta meg, sérült nincs. Tovább olvasom