Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Ezer határsértőt fogtak tavaly

Továbbra is folyamatosan erősödik az illegális migráció a környéken. Pedig a tavalyi év is kiemelkedő volt az elfogott határsértők és embercsempészek tekintetében.
"Soha nem látott mértéket öltött az elmúlt évben az illegális migráció a térségben" – fogalmazott Szücs Róbert alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti osztályának vezetője. Elmondta: több mint ezer határsértőt fogtak el 2014-ben. Másfélszer annyi embercsempész bukott le tavaly – több mint nyolcvan –, mint egy évvel korábban. Pedig a 2013-as év is csúcs volt e tekintetben. A menekültáradat folyamatos erősödését jól mutatja, hogy öt évvel ezelőtt alig több mint háromszáz határsértőt fogtak itt el, míg az embercsempészek száma is harminc körüli volt.

A határrendészek összesen negyven ország állampolgárait tartóztatták fel tavaly, akik illegálisan próbáltak Ausztriába jutni. A migránsok közül a legtöbben szírek, afgánok és koszovóiak voltak. Emellett akadt többek között palesztin, szomáliai, nigériai, mali, elefántcsontparti, tanzániai, ruandai, Comore-szigeteki határsértő is. A migránsok döntő többségét korábban már a déli vagy keleti határszakaszon elfogták és menekültügyi eljárás alatt álltak. Nem várták azonban meg annak a befejezését, hanem továbbindultak Nyugatra. Az elfogott embercsempészek nemzetisége is meglehetősen sokszínű. Összesen tizenhét ország állampolgáraival szemben indult emiatt tavaly büntetőeljárás. A legtöbben magyarok, szerbek, szlovákok és románok, de akadt köztük például svéd, albán, pakisztáni, kongói, német és török is.

Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az idegenrendészeti ellenőrzésekre a térségben. Felvételünkön Szücs Róbert alezredes és helyettese, Megyimóri Péter törzszászlós.
Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az idegenrendészeti ellenőrzésekre a térségben. Felvételünkön Szücs Róbert alezredes és helyettese, Megyimóri Péter törzszászlós.

Az osztályvezető kiemelte: a határsértők jelentős részét nemzetközi vonatokon fogták el, de sokan próbálkoznak taxival vagy internetes útitárskereső segítségével eljutni a céljukhoz. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a migránsok gyalog próbálnak átjutni a határon, vélhetően azért, mert vasúton és közúton is folyamatosak az ellenőrzések.

Szücs Róbert elmondta: az illegális migráció idén is tovább erősödik. Eddig már csaknem ötven embercsempészt és közel ötszáz határsértőt fogtak el. Az év első hónapjában volt nagyon erős a menekülthullám, majd a megfelelő intézkedések hatására februárra enyhült kicsit a nyomás. Márciustól viszont újra erősödés látszik a rendszeres ellenőrzések ellenére. Sőt, arra számítanak, hogy az időjárás melegebbre fordulásával tovább szélesedik az illegális migráció. Erre felkészülve a rendőrség nagy hangsúlyt fektet az idegenrendészeti ellenőrzésekre a térségben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Novákpuszta Csipkerózsikája

Kibontott falak, omladozó tető, kinőtt fa a teraszon – siralmas látvány az egykori… Tovább olvasom