Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Elkapták a felső-szigetközi betörőt?

Több betörést követően lopott biciklivel már éppen hazafelé tekert az a szlovák fiatalember, akit Rajkán fogtak el a járőrök csütörtökön.


A gyanú szerint a Pozsony mellett élő fiatalembernek köze lehet több szigetközi településen történt sorozatbetöréshez. Pénteken előzetes letartóztatásba helyezték.

Egy női biciklivel Szlovákia felé kerekező férfit állítottak meg a hegyeshalmi rendőrőrs munkatársai csütörtökön Rajkán. A kerékpáros azért volt gyanús a járőröknek, mert nem sokkal korábban több családiház-betörés is történt a környező településeken és az egyik helyszínről éppen egy ilyen szürke kerékpárt vitt el a tettes. A 23 éves szlovák fiatalember zsebeiből aztán előkerült több ékszer és készpénz is, amelyek a betörésekből származtak. Ráadásul a nyilvántartásból kiderült: a szlovák hatóságok lakhely-megállapítás miatt körözték is. Mindezek miatt a járőrök előállították.

Augusztus óta a gyanúsított több millió forint értékben vitt el a családi házakból ékszereket, készpénzt, mobiltelefonokat, hordozható számítógépeket és fényképezőgépeket.
A Pozsony mellett élő férfi elismerte a betöréseket, sőt, még korábbi bűncselekmények elkövetését is. Csokán Csaba alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetője elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított az aznap reggeli, menetrend szerinti autóbusszal érkezett Szlovákiából. Rajkán leszállt, majd az egyik ház udvarára bemászva ellopott egy biciklit. Innen Dunakilitire kerekezett, ahol a nyitott ablakon bemászott. Ékszereket, egyéb értékeket vitt magával. Továbbállva Tejfaluszigeten kísérelt meg egy garázsba betörni, ám ez sikertelen próbálkozás maradt. Nem úgy Dunaszigeten, ahol alig egy órával később egy családi ház ablakát törte be és így jutott be a lakásba. Átkutatta a szobákat, ám végül semmi számára értékeset nem talált. Afiatalember járművet váltott, a korábban Rajkáról ellopott kerékpárt hátrahagyta és az udvaron talált biciklivel tekert tovább. Már éppen hazafelé tartott, amikor a járőrök elfogták.

Az alezredes hozzátette: augusztus óta több hasonló betörés is történt ezekben a falvakban. Az elkövető több millió forint értékben vitt el a családi házakból ékszereket, készpénzt, mobiltelefonokat, hordozható számítógépeket és fényképezőgépeket. Volt, ahol csupán néhány ezer forintos kárt okozott, de akadt olyan lakás is, ahonnan több mint 700 ezret vitt el.

Emellett a rongálással is százezres károkat okozott a tulajdonosoknak. Most e korábbi betörésekből is beismert néhányat a szlovák, ám a nyomozás során vizsgálják, hogy további bűncselekményekkel is összefüggésbe hozható-e a gyanúsított. A rendőrök felvették a kapcsolatot a szlovák hatóságokkal és kiderült, hogy a férfi ellen hazájában már többször folyt eljárás lopások és betörések miatt. A rendőrség indítványozta előzetes letartóztatását, amit a bíróság tegnap el is rendelt.

Olvasóink írták

  • 9. fantocci 2010. november 12. 10:00
    „De bezzeg azért senki nem panaszkodik ha dupla annyit kap a szlovákoktól a házáért mint amennyit ér!”
  • 8. nemazért 2010. november 06. 13:17
    „Attól,hogy szlovák,még nem biztos,hogy tót!!
    <moderálva>”
  • 7. elemér 2010. november 06. 09:04
    „A lakhelyet bekell jelenteni ha valaki biróságra kerül, vagy vádolják. Világos hogy egy bünözö ilyesmit nem tesz. Hova küldjék a postát, hogy jelenjen meg a biróságon ?”
  • 6. Amorphis 2010. november 05. 20:27
    „Nem elég , hogy ellopták a földünket, még a csonka honba is idejár lopni a tót....Elképesztő!!!
    U.I.Még a Dunát is ellopták, igaz abban mi is ludasok vagyunk, mert hagytuk...”
  • 5. RAGGEN 2010. november 05. 19:54
    „Talán ha Rajkán is lenne olyan kamerarendszer mint Bezenyén, vagy Dunakilitin, akkor hamarabb is fülöncsíphették volna a kis piszkot!
    Mindenesetre gratula a Jardnak!!”
  • 4. Szilágyi_Zsolt 2010. november 05. 19:52
    „"... a szlovák hatóságok lakhely-megállapítás miatt körözték is."

    Ez a mondatrész nem egészen világos számomra.”
  • 3. zola 2010. november 05. 19:51
    „Többek közt ezért sem kell beengedni a szeretett Felvidékünket ideiglenes megszállás alatt tartó tótokat.
    Vissza kell vennünk az elrabolt területeket!
    MINDENT VISSZA!!!”
  • 2. Filtec 2010. november 05. 18:57
    „ 
     
    Írjuk ki, mint az osztrákok, hogy:
     

    "SZLOVÁK NE LOPJ!"
     
     ”
  • 1. hard 2010. november 05. 18:53
    „jó lenne, ha a korábbi zsákmányai is előkerülnének.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vélemények a LEADER-ről

A Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Államtitkársága a LEADER-program átalakítása és… Tovább olvasom