Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Buszöblök és -várók a mosonmagyaróvári kistérségben

Huszonkilenc buszöböl, harmincnégy buszváró épült a kistérség húsz településén. Százharmincmillió forintot nyertek a Nyugat-dunántúli Operatív Program támogatási rendszere keretében.

Százharmincmillió forintot nyert buszvárók, kerékpártárolók és buszöblök kialakítására a kistérség húsz településéből álló konzorcium az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében ˝Segítsük elő az akadálymentes közlekedést a Mosonmagyaróvári kistérségben!˝ címmel.

– Buszöblök, kerékpártárolók és -várók kialakítására 160 millió forintot igényeltünk, ebből 130 millió forintot el is nyertünk. A mosonszolnoki buszmegálló és buszforduló projektelemet ugyanis nem vették be – magyarázza a sikeres pályázatot író Németh Edina vidékfejlesztési menedzser. Dunakiliti gesztorságával még két éve adták be a pályázatot, és 2008 végére kötötték meg a pozitív elbírálást követően a támogatási szerződést. Az önkormányzatok maguk választották ki a vállalkozókat az eszközbeszerzésre és az építési munkálatokra is. A szakember szerint többek között az áfa- és jogszabályi változások miatt húzódott mostanáig a beruházás hivatalos átadása.

A hédervári községháza közelében már birtokba vették az utasok a buszvárót.
A hédervári községháza közelében már birtokba vették az utasok a buszvárót.

– A települések maguk dönthettek arról, hogy egy adott kereten belül milyen várókat építenek ki, eszközöket helyeznek el – tudjuk meg továbbá a projektvezetőtől. A nyertes pályázat forrásait az önkormányzatok 15 százalékos önrésszel egészítették ki, de volt olyan hely is, ahol még többet fordítottak erre a célra. A legnagyobb költséggel a darnózseli buszforduló kiépítése járt, erre több mint húszmilliót költöttek. Dunaremete büszkélkedhet az egyik legszebb buszváróval.

A várók mellett kerékpártárolókat, máshol padokat, szemeteseket helyeztek el. A buszmegállók akadálymentesítésére is gondoltak, s az infokommunikációs akadálymentesítésre is figyeltek színes vezetősávokkal, korlátokkal, felfestett jelzésekkel. A pályázat egyik nem titkolt célja, hogy növelje a közösségi közlekedésben részt vevők számát.

A megállók ezenfelül reklámfelületet is nyújtanak. A reklámvitrinekben látható lesz kistérségünk térképe, a jelentősebb útvonalak, átszállási lehetőségek, illetve a turisztikai látványosságok is megtalálhatók majd. A várók karbantartása és kezelése az önkormányzatokra hárul.

Olvasóink írták

  • 1. Rudolfi 2010. október 08. 12:52
    „Igen örülök ,hogy , a várok, a buszöblök, épülnek de vajon az utak állapota mikor lessz megfelelő.Az elmult 4-évben ,nemsok változást látok, igaz a kerékpárutak , már elégsokhelyen kivannak épitve.Mikor kezdödnek az önkormányzati választások ,gyorsan bennak foltozva a kátyu és minden rendben.Bizom benne , hogy , most megválasztott képviselök, tudnak is tenni ,annak érdekében, hogy járhatoak legyenek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

TISZK konferencia Mosonmagyaróváron

Regionális TISZK- konferenciát tartottak Mosonmagyaróváron. Az összejövetelen a győri, a vasi és a mosonmagyaróvári székhelyű központok képviselői cseréltek tapasztalatot. Tovább olvasom