Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 25°C Még több cikk.

A város, a hívek adományából restaurálják a háromszáz éves magyaróvári kőkeresztet

A Szent László téri kőkeresztet eredeti formájában múlt század eleji felvételek alapján Szűcs László kőszobrász állítja vissza munkatársaival. A pomázi restaurátorművész nevéhez fűződik még a Lajta-parti városban többek közt a Mária-oszlop, a Nepomuki Szent János-szobor felújítása is.

A nyár folyamán kezdődött és várhatóan őszre elkészül Mosonmagyaróváron a Szent László téren a templom melletti kőkereszt restaurálása. Az ezerhétszázas évek elejéről származó műemlék felújítása mára halaszthatatlanná vált. A város jelentős támogatása mellett a magyaróvári egyházközség is gyűjtést indított erre a célra.

A Városüzemeltető és Fenntartó Kft. a kőkereszt felújításával Szűcs László kőszobrász-restaurátort bízta meg. A művész – és kollégái – munkáját dicséri a Lajta-parti városban többek közt a Nepomuki Szent János-szobor, a Mária-oszlop, a barokk Piétŕ-rekonstrukció, a majoroki kőoszlop vagy a Nehéz kereszt című barokk kőszobor.

zűcs János kőfaragóművész munkatársaival újítja fel a kőkeresztet.
Szűcs János kőfaragóművész munkatársaival újítja fel a kőkeresztet.


– A múlt század eleji felvételek alapján restauráljuk az úgynevezett Lajta-mészkőből, azaz tengeri üledékes durva mészkőből készített kőkeresztet, rajta életnagyságnál nagyobb Krisztussal, a kereszt tövében Máriával. A kereszt alját évtizedekkel ezelőtt egy betontömbbel erősítették meg. Ezt elbontani nem tudtuk, mert veszélyeztette volna a kőkeresztet, így most terméskővel lefedtük, melyeket rozsdamentes acéllal, fagyálló ragasztóval illesztettünk egymáshoz – magyarázza a javában folyó munkálatokat a restaurátor. Ottjártunkkor éppen a balusztrádokat cserélték ki: az eredeti kőoszlopokat még a hatvanas-hetvenes években betonoszlopokkal pótolták, jelen rekonstrukció során fertőrákosi faragott kővel helyettesítették azokat. A felső és az alsó – eredeti – korlátelemeket pedig újracsapolták.

Krisztus háromágú dicsfénye rozsdamentes acélból készült, melyet learanyoztak, ezt most újrarögzítik és új fényt kap. Máriáról még idén kelt lába a dicsfénynek, melyet ugyancsak korabeli felvételek alapján állítanak vissza: szép íves keretben tizenkét kiscsillag aranylik majd a fején. Szűcs László hozzátette: a figurákat letisztítják, vegyszeresen konzerválják, a kőanyagot megerősítik, a letört, megcsorbult részeket pótolják, majd a munkálatok végén víztaszító réteget kap. A felújítással még az ősz beállta előtt végeznek – ígérte a restaurátor.

Olvasóink írták

  • 6. Capr 2011. szeptember 07. 15:04
    „picher!
    Igazad van, hogy helyi vállalkozókat támogasson a város azzal, hogy helyi munkákra az ő szakértelmüket, tudásukat, munkájukat veszi ígénybe. Tehát, a művelődési központ felújítása ügyében teljesen igazad van. E szobor helyreállításánál viszont sajnos nincs. Ez egy műemlék, tehát nem mindenkinek van jogosultsága helyreállítani. Ehhez kőrestaurátor kell. Ha neked van ilyen végzettséged akkor elnézést kérek, akkor ebben is igazad van. Ha nincs, akkor sajnos bármennyire is szeretnéd, nem lehet téged megbízni, mert a KÖH nem engedi. Szűcs Úr egy elismert szakember, tudása megkérdőjelezhetetlen. A cikkben benne van, hogy Szűcs László pomázi, de ha guglin megkeresed, van saját weblapja is. Szép napot.”
  • 5. picher 2011. szeptember 06. 16:26
    „Köszi Hablaty! Főleg, hogy a restaurátor nem feltétlen tud többet a kőről, mint egy jó kőfaragó, de x4 áron is tud dolgozni, mert a neve jobban hangzik. Lásd művközpont külső felújítása, amit ugyancsak mi csináltunk, de nem első körben nyertük el, mert jöttek grafiti eltávolító cégek az egész országból, melyek egyike nyerte meg a munkát, viszont az általam kiharcolt próbatisztításnál megcsuklott az összes, végül nekünk kellett megcsinálni. Üdv, örülök az észjárásodnak.”
  • 4. hablaty 2011. szeptember 06. 15:25
    „Azt a normális igényt, hogy a helyi munkákat helyi vállalkozókkal kellene végeztetni, irigységnek fogod fel, hát nem tudom........”
  • 3. Alex64 2011. szeptember 05. 23:48
    „Hurrá itt is felelhető az emberi irígység”
  • 2. hablaty 2011. szeptember 05. 21:03
    „Valóban van néhány ügyes kezű kőfaragó a környékes, teljesen felesleges távolabbi mestereket ide autóztatni!!”
  • 1. picher 2011. szeptember 05. 14:07
    „Kíváncsi lennék rá, hogy ez mibe kerül? Jó pár éve az altemplom bejáratának felújítását mi végeztük (helyi vállalkozó), lehet, hogy a töredékéért meg tudnánk csinálni, de ismerve a háttérben zajló dolgokat ez egyértelműen a már kijelölt emberkére vár. Nem akarom őt bántani, de tuti, hogy a helyi vállalkozók, akik el tudnák végezni ezt a munkát, nem lettek megkeresve. Még egyszer elnézést kérek a kivitelezőtől, amennyiben környékbeli, de a nevét nem ismerem, ha viszont távolabbi, akkor szégyen, hogy a helyiek nem tudnak róla!!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dr. Lóránt István az új városi jegyző

Dr. Lóránt István korábbi aljegyző tölti be a jegyzői állást Jánossomorján a helyi képviselő-testület döntése szerint. Tovább olvasom