Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

A válság és a közbiztonság – teljes változat

Hazánkban és megyénkben is megszaporodott a bankrablások, az üzletek nappali kirablásai. A közbiztonság romlását sokan a gazdasági válsággal hozzák összefüggésbe. Más országokban is megfigyelhetők hasonló tendenciák a gazdasági helyzetből kifolyólag? – külföldi olvasóink írtak tapasztalataikról.
„Éjszakai őrjáratok, önvédelmi tanfolyamok"
Anikó, Olaszország


Olaszországban is észrevehetően romlott a közbiztonság az utóbbi hónapokban, években. A közvélemény ezért nem a gazdasági válságot, hanem egyértelműen az illegális bevándorlók tömeges érkezését okolja. A bűncselekmények jelentős részét ugyanis a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiek követik el. (Mivel tartózkodási engedélyük nincsen, így munkahelyük sem lehet, s bűnözésből tartják fenn magukat.)


Sajnálatos módon jelentősen megnőtt a nemi erőszak. Erre a jogalkotó gyorsan reagált, módosították a jogszabályt, megszigorították a büntetési tételeket. Korábban házi őrizetben voltak az eljárás végéig a gyanúsítottak, mostantól már börtönben várják a bírósági tárgyalást és súlyosabb büntetésre számíthatnak. Bevezették az éjszakai "őrjáratot" is. A települések veszélyesebbnek ítélt részein jól felismerhető mellényt viselő nyugdíjas rendőrök, csendőrök, pénzügyőrök ügyelnek ezentúl az állampolgárok biztonságára.

Megsokszorozódott az önvédelmi tanfolyamokra jelentkező hölgyek száma, s nagy forgalmat bonyolítanak le a paprika spray-t árusító boltok is, igaz, ez a szabadon vásárolható önvédelmi "fegyver" azóta jóval drágább lett.

Betörésekről, rablásokról is nap mint nap beszámol a sajtó. Egyre több üzletben szerelnek fel olyan riasztó berendezést, amely egy gombnyomással riasztja a rendőrséget. Az embereknek pedig azt javasolják, hogy még a felsőbb emeleten se hagyják nyitva az ablakokat, mert olyanra is volt példa, hogy "akrobata-betörők" több emelet magasságban kívülről jutottak be a lakásba.

Pár héttel ezelőtt az olasz futballválogatott és a Juventus kapusa, Gigi Buffon lakásába úgy hatoltak be éjszaka, hogy felesége és pici gyermeke otthon aludtak.

Megszaporodtak a bankkártyával történő visszaélések is, előfordult, hogy a bevásárló központok pénztárainál elhelyezett leolvasó berendezéseket megbütykölték, s több száz kártyát sikerült klónozniuk. Az üzletekben is több tolvajt elcsípnek és egyre több üres dobozt találnak az eladók műszak végén a polcokon. Pár évvel ezelőtt ilyenről nem lehetett hallani. Az egyik ismerősöm fehérnemüt, gyerekruhát árusít a piacon. Ő úgy oldotta meg a problémát, hogy amikor - nap mint nap - lopáson kap valakit, választás elé állítja a tolvajt: vagy fizet 50 eurót, vagy pedig hívja a rendőrséget. Szinte mindenki az előző megoldást választja...

A kisebb-nagyobb városokban megszámlálhatatlan térfigyelő kamerát szereltek és szerelnek fel az utóbbi időben, ezek elhelyezésével mindenki egyetért. Egyedül Chiavari városában volt egy kis felzúdulás, mert ott nemcsak a képet, hanem a hangot is rögzíti néhány berendezés.

Az egyik párt aláírásokat kezdett gyűjteni a nemi erőszak miatt elítélt bűnelkövetők kémiai kasztrációjának bevezetéséért. A hétvégén Parmaban is sorban álltak az emberek, hogy aláírhassák az íveket, ezzel is sürgetve a nemi erőszakra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását.

Egyébként vasárnap megyek Milánóba a jubileumi magyar misére. Felhívtam a szervezőnőt, s legalább háromszor elmondta, hogy értéket ne vigyünk magunkkal, a táskánkra nagyon vigyázzunk... Pedig vasárnap, fényes nappal megyünk.

„A válság másfajta bűnözést láttat"
Erika, San Diego

Környékünkön nem vettem észre a bűnözés növekedését semmilyen területen. A válság miatt pedig csak egyetlen bűnözést látok, amit viszont a vállalatok követnek el: kihasználva a helyzetet, már a törvény által megállapított minimumbért sem akarják megfizetni.

Itt változatlanul a bűnözés nyolcvan százalékát mexicoiak követik el – ez pusztán tény. Itt van a belvárosban a gyűjtő; vasárnap állnak sorban a látogatók.

„Az üzletek kirablása nem újdonság"
Antal Szabó, Seattle, Washington, USA

Sajnos a bankrablások és más üzletek kirablása nem újdonság, hanem majdnem mindennapi esemény, nagyvárosokban ez mindig is így volt, attól függetlenül, hogy milyen a gazdasági állapot. Sok ember mindig gyorsan akar pénzhez jutni. Ezek nem megélhetési bűntettek, hanem a legtöbb esetben kábítószereket használó személyek követik el. Sajnos az nem ritka, hogy ezek gyilkosságokkal érnek véget. A jelenlegi tapasztalat szerint a világválság nem okozott fölemelkedést a bűnözésben itt még.

"Fejétől bűzlik a hal"
Róbert, Hamburg

Ez a cím csak azért született, mert a hazai betörések szaporodásának oka szerintem sem a gazdaság, sem pedig a pillanatnyi világpiac megingásával nem hozható kapcsolatba. Aki ezt teszi, nem ismeri a nemzetközi, sem pedig a magyarországi helyzetet. A közbiztonság romlását ilyen felületes indokkal nem lehet megokolni. A fordulat óta Magyarországon a közerkölcs soha nem tapasztalt szintekre süllyedt. Tavalyi otthonlétemkor háromszor akartak becsapni. Arra is joggal rá lehetne kérdezni, hogy az otthoni képviselők költségmentesítése összeegyeztethető-e az általános keresettel?

Németországban is tombol a nemzetközi válság káros befolyása. Itt is mély nyomokat hagy maga után, úgy az iparban, mint az egyéni egzisztencia területén. Csődbe jutott vállalat tulajdonosa például vonat elé vetette magát. Nyugdíjkorba jutott tisztviselők elvesztették összes megtakarított pénzüket. Mi az oka? A gazdasági válság! Emelkednek az árak. Csökkennek a keresetek. Mi az oka? A gazdasági válság! Mégsem mennek az emberek lopni. Nem mennek betörni. Csak tüntetnek azon bankok és vállalatok előtt, ahol a pénzüket elherdálták, az egzisztenciájukat megsemmisítették. Ennek dacára nem olvastam az újságban, nem hallottam a rádióban és nem láttam a tv-ben, hogy a bűnözés mutatószáma magasba ugrott volna. Itt még létezik a közerkölcs.

Nem hallottam arról sem, hogy betörök garázdálkodnának a gazdagabb városnegyedekben. A közbiztonság megingásáról sem szólnak jelentések. Nem vernek agyon embereket arany karóráért, vastag nyakláncért vagy egy értékesebb mobil telefonért. Nem félek este kimenni az utcára. Eszembe sem jut, hogy ott valaki rám támadna a pénzemért. Persze az ilyen esetet általánosan nem szabad kizárni. Ilyesmi mindenütt és mindenkor megtörténhetik. De, a jelenlegi válság végett ezek nem szaporodtak meg, illetve nem tudok róla.

„Más hibájából kerülnek az utcára"
Bandi, Kalifornia

Nálunk még egyelőre nem észlelhető a bűnözés szaporodása, kisvárosunk biztonságosabb, mint a nagy települések a Los Angeles-i medencében. Mindenütt van egy bizonyos bűnözésre hajlamos réteg, de még itt nincs a gang-el kapcsolatos probléma.

Los Angeles a bankrablás fővárosa normális körülmények között is; ott sem látni szaporodást. Jelenleg a vezetőség a bűnözés csökkenését próbálja bizonyítani, amit mi kétségbe vonunk. Hamarosan választás lesz a városi vezetőségre.

A gazdasági helyzetből kifolyólag nélkülözőknek még idáig segélyek állnak rendelkezésükre, sok forrásból. Még idáig nem hallottuk, hogy egy rabló vagy betörő a szegénységet okolta volna tettéért.

A bűnöző minden körülmények közt marad a lopásnál, rablásnál, nem hajlandó egyenes életet élni. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, bízunk a helyzet javulásában, így talán nem szorulnak törvényellenes cselekedetre azok a személyek, akik más hibájából kerülnek az utcára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vámpírromantika a megváltás a válságban

Olaszország. A romantikaturizmus segítheti ki Toscanát a gazdasági válságban, ugyanis az amerikai… Tovább olvasom