Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Újabb támadások a bagdadi nemzetközi zónában

Egy második támadás követte a vasárnap reggeli akciót Bagdad zöld zónájában. A "nemzetközi zónaként" is ismert, erősen védett területen először helyi idő szerint vasárnap reggel fél hét körül csapódott be több akna vagy rakéta, majd négy órával később újabb lövedékek elől menekült az amerikai nagykövetség személyzete.
Néhány épületben kisebb kár keletkezett, sérültekről továbbra sincs hír. A bagdadi amerikai nagykövetség egy neve elhallgatását kérő alkalmazottja azt mondta, mindkét támadás után bunkerekbe menekültek.

"Az első robbanásokra ébredtünk fel, mások a zuhany alól futottak ki egy szál törülközőben" - mondta a követségi dolgozó. A nyilatkozó szerint tavaly nyár óta ez volt a legrosszabb támadás. Akkor több követségi épületet eltaláltak a lövedékek. Az iraki főváros zöld zónájában van az iraki kormány székhelye és az Egyesült Államok nagykövetsége is.

A felkelők gyakran támadják ezt a területet. Az amerikai hadsereg szerint a lövedékek nagy részét Iránban gyártják, és az iraki síita vezető, Muktada al-Szadr milicistái használják. A vallási elöljáró egyébként február végén újabb hat hónappal meghosszabbította a tűzszünetet, amit 2007 nyarán hirdetett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tajvan: Nem ismerik el egymás létezését, de nem is tagadják

Az új tajvani elnök "nem tagadási" egyezményt kötne Kínával - közölte a szombaton megválasztott Ma… Tovább olvasom