Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Tartós békét akar Mianmar

Segítené a mianmari kormány a rohingja menekültek visszatelepítését, támogatást nyújtana az államuk fejlesztésében.
A mianmari kormány célul tűzte ki a rohingja kisebbség Bangladesbe menekült tagjainak visszatelepítését és segítését, valamint az általuk lakott Arakán szövetségi állam fejlesztését, és ott a tartós béke megteremtését - jelentette ki Aung Szan Szú Kji mianmari vezető csütörtök este egy tévébeszédében, amelyre eddig ritkán volt példa.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) éppen az előző nap hozta nyilvánosságra jelentését az Arakán államban az elmúlt hónapokban történt eseményekről. Ebben megállapította, hogy a mianmari fegyveres erők módszeresen és összehangoltan hajtották végre a muzulmán kisebbség elleni támadásokat, és céljuk a rohingjáknak az országból való kiűzése, visszatérésük megakadályozása volt.

Arakánból augusztus vége óta több mint 500 ezer rohingja kényszerült elmenekülni a szomszédos Bangladesbe.

Szú Kji beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Mianmar Bangladessel együttműködve már kétszer is "sikeresen" visszatelepítette az elmenekült rohingjákat, emiatt kormánya optimista lehet, hogy ez ezúttal is sikerülni fog.

A mostanihoz hasonló, de kisebb volumenű konfliktus már egyszer az 1970-es évek végén és a 90-es évek elején is kitört Arakánban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sürgős segítségre szorulnak a harcok elől menekülők Líbiában

A menekülttábor vezetője csütörtökön tragikus helyzetről számolt be. Tovább olvasom