Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Semmi sem igazolja Ratko Mladic súlyos betegségét

A rendelkezésre álló orvosi leletek egyike se bizonyítja, hogy Ratko Mladic, a boszniai szerb hadsereg volt parancsnoka halálos betege - közölte szerdán Nerma Jelacic a hágai Nemzetközi Törvényszék szóvivője.

"A Mladic halálos, vagy súlyos betegségéről szóló híresztelésekről annyit közölhetek, hogy az előírások szerint a börtön orvosainak jelezniük kell minden olyan információt ami arra utal, hogy a fogvatartott élete veszélyben van" - közölte hágai sajtótájékoztatóján a szóvivő, majd hozzátette: Mladicról eddig semmi ilyesmit nem jelentettek, jóllehet az orvosok megvizsgálták.

Mladicot a az 1992 és 1995 között dúló boszniai háború során elkövetett népírtással, az emberiesség elleni bűncselekményekkel, a hadviselés szabályainak megszegésével vádolják.
Május 26.-án fogták el az egyik vajdasági településen, Lázárföldön (Lazarevo), majd május 31-én Hágába szállították.
A múlt pénteken, első bírósági meghallgatásán Mladic azt állította, hogy "súlyos beteg".
A szóvivő elmondása szerint folytatják Mladic orvosi vizsgálatát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Per után: a szélkereket áthelyezik, nem lesz több lehulló jégdarab

A pöttelsdorfi szélparkban a kilenc szélkerék közül egyet át kell helyezni. Egy hosszú pernek ez… Tovább olvasom