Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Riói világtalálkozó: Ferenc pápa

Felejthetetlen hétnek nevezte brazíliai látogatását vasárnap este Ferenc pápa.
Felejthetetlen hétnek nevezte brazíliai látogatását vasárnap este Ferenc pápa.

Az egyházfő a Rio de Janeiró-i Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón vett részt, és az egyhetes látogatást mintegy 3 millió fiatal jelenlétében ünnepi szentmisével zárta.

A riói nemzetközi repülőtéren elhangzott búcsúnyilatkozatában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy felejthetetlen hetet töltött a dél-amerikai országban, köszönetet mondott a vendéglátóknak és az ifjúsági világtalálkozó résztvevőinek.

A 76 éves egyházfő közvetlenül az indulás előtt hangsúlyozta azt is, hogy nehéz szívvel hagyja el az országot, amivel arra a nyitottságra, szívélyességre, vidámságra és lelkesedésre utalt, amit - mint fogalmazott - számos ember, illetve önkéntes részéről tapasztalt.

Nyilatkozatában Ferenc pápa kiemelte, hogy továbbra is rendkívül nagy reménnyel tekint a fiatalokra az egész világon. Jézus Krisztus a fiatalok révén készít elő új tavaszt a világ számára - jelentette ki az egyházfő, aki közép-európai idő szerint hétfő délelőtt érkezik vissza Rómába.

A vasárnap délelőtti szentmisén a pápa az evangélium széles körű hirdetése mellett emelt szót, és egyúttal bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonatbaleset: elismerte a gondatlanságot a spanyol mozdonyvezető

Elismerte a gondatlanságot a 79 halálos áldozatot követelő vonatszerencsétlenség okozásával vádolt… Tovább olvasom