Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Órákon át tanúskodott Tusk Varsóban egy volt katonai elhárítási ügyben

Tusk azt mondta, hogy az Európai Unió vezetésében betöltött jelenlegi posztja teljes körű mentelmi jogot biztosít számára, amellyel élni fog, ha úgy tapasztalja, hogy a vizsgálattal szándékosan akadályozni akarják uniós hivatalának betöltésében.
A kihallgatás után  újságíróknak nyilatkozva az egykori lengyel liberális kormányfő azt mondta, hogy "az egész ügy messzemenően politikai indíttatású". Hozzátette ugyanakkor, hogy a nyomozásról nem adhat ki semmilyen információt.

Tuskot, akit Jaroslaw Kaczynskinak, a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt nagyhatalmú vezetőjének legfőbb ellenfeleként tartanak számon, még márciusban ki akarták hallgatni, de akkor Európai Parlamenti elfoglaltságai miatt nem tudott ennek eleget tenni.

Eredetileg alig néhány nappal azután idézték be, hogy az Európai Unió vezetői - figyelmen kívül hagyva a lengyel kormány határozott tiltakozását - egy újabb időszakra bizalmat szavaztak neki az Európai Tanács (ET) élén. Varsó a döntés miatt csalással vádolta az EU vezetését.

Szerda esti nyilatkozata szerint Tusk tájékoztatta az ügyészt arról, hogy élni fog az uniós posztjával járó teljes körű mentelmi joggal, amennyiben arra a következtetésre jut, hogy a vizsgálatot "szándékosan arra használják fel, hogy megnehezítsék, vagy lehetetlenné tegyék" számára ET-elnöki mandátumának gyakorlását".


A Varsóba érkező Donald Tuskot szerda reggel uniós zászlókat lengető hívei kísérték a pályaudvarról az ügyészséghez. Ellentüntetők ugyanakkor a volt kormányfőt rabruhában ábrázoló transzparenseket emeltek a magasba.


Az ügyészség azzal gyanúsította meg decemberben a lengyel katonai elhárítás (SKW) két volt főnökét, Janusz Nosek tábornokot és Piotr Pytelt, hogy közvetlenül a 96 tagú állami küldöttség halálával járó 2010-es szmolenszki légi katasztrófa után hatáskörüket túllépve együttműködési megállapodást kötöttek az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) az akkori miniszterelnök tudomása nélkül.

Egyes sajtójelentések szerint az Afganisztánban szolgáló lengyel katonák kivonulásában való együttműködés volt a megállapodás témája, mások szerint azt tette lehetővé, hogy az FSZB egyes tisztjei szabadon felkereshessék a lengyel katonai elhárítás központját.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó PiS rendkívül befolyásos vezetője azzal is vádolja Tuskot, hogy "erkölcsi felelősséget" visel az Oroszországban bekövetkezett, és ikertestvére, Lech akkori államfő halálát is okozó légikatasztrófáért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belehalt sérüléseibe a március elején félholtra vert orosz újságíró

Andruscsenko kollégái szerint az újságíró halálának valószínűleg a Kreml politikáját kritizáló cikkekhez lehet köze. Tovább olvasom