Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Olimpiai építkezések: Kész a vízellátást biztosító csatorna

Elkészült Kínában egy olyan csatorna, ami eltereli a vizet, és így vészhelyzetben is biztosított lesz az augusztusi olimpiai játékok vízellátása - közölte a Bejing Evening News kínai napilap kedden. Az ország északi részén egyébként folyamatos a vízhiány.

A 210 kilométer hosszú észak-déli vízelterelő csatorna áprilistól már működhet - mondta a pekingi vízügyi hivatal vezetője kedden. A fővárost és egy szomszédos tartományát összekötő építmény az év végéig 300 millió köbméter vizet tud elterelni.

Pekingben már kilenc éve szárazság van. A vízellátás egyre nagyobb probléma, a földalatti víztartalék csökken ugyanis, miközben a vízhasználat nő. Több mint 17 millió lakos Sajtóértesülések szerint az olimpiáig várhatóan 30 százalékkal nő majd a vízfogyasztás, így elérheti a napi 2,75 millió köbmétert.

A kínai állami hírügynökség szerint Hopej tartományban, ahonnan a pekingi vízhiány pótlását megoldják, súlyos szárazság van, és már 250 ezer ember nem jut elegendő ivóvízhez. Ez a szám meg is duplázódhat, ha a száraz időjárás folytatódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EU: Nem kellene megegyezniük a cseheknek az USA-val

Az Európai Unió (EU) szerint Csehországnak nem kellene aláírnia kedden a megegyezést az… Tovább olvasom