Kisalföld logö

2018. 08. 14. kedd - Marcell 20°C | 29°C Még több cikk.

Iránban megkezdődött 16 ellenzéki tüntető pere

Kereken négy héttel a legutóbbi kormányellenes tüntetések után Teheránban szombaton megkezdődött 16 ellenzéki tüntető pere.

Mint a helyi média jelentette, öt vádlottat, köztük két nőt az ügyészség az "Isten ellensége" (mohareb) főbenjáró bűnnel vádol, amit Iránban halálbüntetéssel sújthatnak.

Ketten közülük az IRNA hivatalos hírügynökség szerint kapcsolatban álltak a Népi Modzsahedek elnevezésű, száműzetésben működő iráni ellenzéki szervezettel is. A többi vádlott, köztük az Iránban betiltott baháj vallási közösség egyik tagja és egy diákvezető terhére egyebek között azt róják fel, hogy propagandát folytattak az iszlám vezetés ellen és zavargásokra bujtogattak.

Az összes vádlottat a tavaly december 27-én, az asúra síita muzulmán vallási ünnepen kirobbant súlyos kormányellenes zavargások után tartóztatták le. Az ellenzék hívei és a biztonsági erők között akkor lezajlott összecsapásokban nyolcan veszítették életüket, a rendőrök több száz embert őrizetbe vettek. Ez volt a legnagyobb tiltakozó akció Iránban tavaly nyár óta, amikor Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vitatott újraválasztása, a csalás gyanúja miatt erőszakos tüntetések hulláma söpört végig az iráni fővároson.

Csütörtökön, a kormányellenes tüntetések kezdete óta először, Teheránban kivégeztek két embert, akiket októberben ítéltek halálra kormányellenes tüntetésen való részvételért. Velük együtt eddig összesen 11 embert ítéltek halálra, mert részt vettek valamelyik demonstráción, de közülük eddig csak a fenti kettőn hajtották végre az ítéletet. A két kivégzettet "Isten ellenségének" nyilvánították. A Forradalmi Gárda szombaton óva intette az ellenzéki csoportokat, hogy február 11-én, az iszlám köztársaságot létrehozó 1979-es forradalom évfordulóján tüntetéseket rendezzenek. Ellenzéki honlapok arra szólították fel híveiket, hogy ezen a napon tüntessenek a kormány ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az észak-jemeni síita lázadók tűzszünetet hirdettek

A Jemen északi részén évek óta a szunnita, Nyugat-barát kormány ellen harcoló síita lázadók vezetője… Tovább olvasom