Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Hatszázezer éves ˝szerszámgyárat˝ fedeztek fel Kínában

Hatszázezer éves "szerszámgyárat" fedeztek fel Kína középső részén, Honan (Henan) tartományban kínai és ausztrál régészek, akik a leletekről a Journal of Human Evolution legújabb számában közölték tanulmányukat.
A Lusi (Lushi) megyében feltárt helyszínen száznál több pattintott kőeszköz került napvilágra. A kőszerszámok hasonlatosak azokhoz, amelyek a Homo erectushoz köthető más kínai lelőhelyeken kerültek elő - olvasható az Examiner.com (http://www.examiner.com) hírportálon.

"+Szerszámgyárra+ első ízben bukkantunk, ez viszont arról tanúskodik, hogy a Homo erectus sokkal összetettebb közösségekben élt, mint eddig feltételeztük" - nyilatkozta Lü Huajü (Lu Huayu), a Nancsingi (Nanjing) Egyetem professzora.

A Homo erectus ("felegyenesedett ember") mintegy 1,8 millió (mások szerint 1,2 millió) évvel ezelőtt jelent meg és körülbelül 200 ezer évvel ezelőtt tűnt le. Afrikában alakult ki, de eljutott Ázsia és Európa területeire is. Félig vándorló, félig letelepedett életet élhetett, élelmüket főleg gyűjtögetéssel és kisebb állatok vadászatával szerezték. Speciális pattintott kőeszközeik mintegy 1,4 millió éve jelentek meg, ezt az eszközkészítő technikát acheuli iparnak (acheuli kultúra) nevezik az észak-franciaországi Saint-Acheul melletti lelőhely után. Az acheuli ipar jellegzetes terméke a csepp alakú szakóca.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boszniai vezetők keresték fel az Ausztriában letartóztatott szerb tábornokot

Felkereste ausztriai kiadatási őrizetében Jovan Divjak háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb… Tovább olvasom