Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Gázrobbanás Bécs mellett

Nagy erejű gázrobbanás történt csütörtök reggel a Bécs melletti St. Pöltenben egy lakóépületben; legkevesebb öt ember eltűnt - közölték a tűzoltók.

Az első vizsgálatok szerint a robbanás a ház gázvezetékrendszerében következett be, egyelőre ismeretlen okokból. A lakóépület egy része összeomlott, és tűz ütött ki. Több száz embert kellett ideiglenesen kitelepíteni a környező épületekből. A város déli részében felfüggesztették a gázszolgáltatást, de félő, hogy a vezetékrendszerben még mindig van gáz.

Egy 50 tonnás daru segítségével emelik le a beroskadt tetőszerkezetet, hogy a mentőcsapatok be tudjanak menni az épületbe. A helyszínre több száz tűzoltó és mentő vonult ki, illetve a vöröskereszt munkatársai is rendelkezésre állnak.

Tűzoltók munkában 2010. június 3-án, miután nagy erejű gázrobbanás történt a Bécs melletti St. Pöltenben egy lakóépületben, amelynek egy része összeomlott, és tűz ütött ki. A szerencsétlenségben legke

Tűzoltók munkában 2010. június 3-án, miután nagy erejű gázrobbanás történt a Bécs melletti St. Pöltenben egy lakóépületben, amelynek egy része összeomlott, és tűz ütött ki. A szerencsétlenségben legkevesebb öt ember eltűnt. Az első vizsgálatok szerint a robbanás a ház gázvezetékrendszerében következett be, egyelőre ismeretlen okból. (MTI/EPA/PAUL PLUTSCH)

Olvasóink írták

  • 3. Agent 2010. június 03. 20:20
    „? remélem nem nekem címezted, lévén ugyanezt írtam én is:)”
  • 2. Ing.Böck 2010. június 03. 17:19
    „NEM történt gázrobbanás "Bécs" melltt !! St.Pölten ugyanis nem "Bécs" melltt van, hanem 60 km - re nyugatra !
    Ha már szenzációlesö hírekre vadászol, legalább a földrajzzal légy tisztában !!!!”
  • 1. Agent 2010. június 03. 14:26
    „Hmm, szerintem St. Pölten több mint 60km-re van Bécstől, tehát nem nevezném "Bécs melletti"-nek, ésszerűbb lett volna azt írni, hogy "Alsó-Ausztria tartomány fővárosában St. Pöltenben"”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A moldvai csángómagyarok nagyobb odafigyelést várnak a magyarság képviselőitől

A moldvai csángómagyarok nagyobb odafigyelést várnak a magyarság képviselői részéről, azt… Tovább olvasom