Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Gazdasági válság az USA-ban: Mégsincs megegyezés

USA - Nem született megállapodás csütörtök éjjel a Fehér Házban tartott tanácskozáson, amelyen George W. Bush amerikai elnök a két párt elnökjelöltjeivel és kongresszusi vezetőivel tárgyalt.
Korábban egy demokrata szenátor azt mondta, hogy a két nagy párt megegyezett a 700 milliárd dolláros (csaknem 115 ezer milliárd forintos) gazdaságsegítő csomag főbb pontjairól a kongresszusban. A fehér házi tárgyalások után azonban kiderült, hogy a demokraták és a republikánusok nem értenek egyet a kérdésben. A kongresszusi vezetők péntek reggel folytatják a megbeszélést.A csütörtök éjjeli tárgyalások után demokrata képviselők egyenesen azzal vádolták John McCain republikánus elnökjelöltet, hogy kampánycélokra használja a válságot. A két elnökjelölt nyilvános vitát tartana pénteken, de McCain azt kérte, halasszák el azt, hogy a gazdasági válság megoldásában segíthessen.

Barack Obama demokrata elnökjelölt azt mondta, most még fontosabb, hogy a választók megismerhessék a jelöltek álláspontját, ezért ő nem halasztaná el a vitát. A fehér házi tárgyalások során kiderült, hogy a republikánus törvényhozók szerint a javaslat túl sokba kerülhet az adófizetőknek, de attól is tartanak, hogy a kormány túlságosan beleavatkozik a pénzügyi szektor ügyeibe. A csütörtök éjjeli tanácskozás után több republikánus vezető is azt nyilatkozta, hogy még sokat kell dolgozni azon, hogy a két párt megállapodjon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melamin a legnépszerűbb kínai cukorkában is

Kína - Leállították a legnépszerűbb kínai cukorka, a White Rabbit (Fehér Nyúl) gyártását, miután… Tovább olvasom