Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Egy helyszíni tanú nem ismerte fel a Nyemcov feltételezett gyilkosát

Az egyik szemtanú által Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus feltételezett gyilkosáról adott személyleírás nem egyezik meg a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított volt csecsen belügyi katona alkatával - tudta meg a Kommerszant című orosz napilap.
Pénteki számában az újság a "nyomozáshoz közel álló", név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva arról írt, hogy egy 27 éves férfi tanúja volt a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon február 28-ra virradóra történt eseménysor egy részének.

A Jevgenyijként említett fiatalember nem hallotta a lövéseket, és a gyilkosságot sem látta, mert hangos rockzenét hallgatott a fejhallgatóján keresztül és közben okostelefonját nézegette - írta a lap. Amikor a lövések után felnézett, a korábban előtte haladó pár helyén sok embert látott és azt, hogy a pár férfi tagja a híd kőkorlátja mellett feküdt a járdán. Nyemcov barátnője, Anna Duricka a politikus mellett állt, egy férfi pedig ebben a pillanatban ugrotta át a járdát és az úttestet elválasztó, kövekkel kirakott sávot.

Jevgenyij csak a hátát látta az elsiető embernek, aki leírása szerint közepesen magas, vékony, sötét, talán hullámos hajú férfi volt, a hideg ellenére nem viselt kabátot, és a rajta lévő kék színű farmer, valamint a meleg kapucnis pulóver is túl nagynak tűnt rá a szemtanú szerint. A feltételezett gyilkos leírása nem egyezik a Nyemcov megölésével gyanúsított Zaúr Dadajevnek, a volt csecsen belügyi katonának a külsejével, aki nagytermetű, sportos alkat - tette hozzá a Kommerszant.

Az sem esik egybe a nyomozás eddigi megállapításaival, hogy a Jevgenyijként bemutatott szemtanú szerint egy orosz gyártmányú Lada Priora típusú autóra hasonlító fehér színű gépkocsiba ült be. A nyomozók szerint a gyilkosság elkövetői egy ZAZ Sens típusú autóban menekültek el a helyszínről.

A Kommerszant forrása elmondta, hogy a közvetlen szemtanú segíteni akart a földön fekvő Borisz Nyemcovon, aki akkor még élt, "legalábbis hörgött és nyögött". Fel akarta őt emelni, de akkor olyasmit látott, amiből úgy gondolta, hogy a férfi ittas, és ezért Durickától szerette volna megtudni, mi történt. Nyemcov ukrán barátnője szomorúnak, ijedtnek látszott, sírt és csak azt hajtogatta, hogy "Mi történt, mi történt? Csak ne hagyjon itt magamra!" Végül elmondta, hogy lelőtték a kísérőjét. Erre Jevgenyij ismét megnézte a fekvő férfit, de akkor már csak azt tudta megállapítani róla, hogy halott. "A ruháján a hátán golyó ütötte lyukat látott, felemelte Nyemcov fejét, de a politikus szemei már üvegesek voltak" - mondta el az orosz újság forrása.

A szemtanú vallomása és a nyomozás eddigi adatai közötti eltérést a védelem arra akarja felhasználni, hogy bebizonyítsa Zaúr Dadajev ártatlanságát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc feltételezett szélsőségest fogtak el Ausztriában a héten

Nyolc feltételezett szélsőségest fogtak el Ausztriában a héten, ötöt az alsó-ausztriai Kremsben és… Tovább olvasom