Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Gátépítés – jelenleg hatvanöt százalékban készültek el a munkálatokkal

Hatvanöt százalékban már elkészült a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi gátrendszer. A több mint 7 milliárd forintos beruházás során a kivitelezők egymillió köbméter anyagot mozgatnak meg. Amennyiben az időjárás nem fordul csapadékosra, tartani tudják a határidőket, így az átadás az ősszel megtörténhet.

Két évvel ezelőtt, 2013 júniusában 845 centiméteren tetőzött Komáromban a Duna. Az összefogás eredményeképpen szerencsére az ár nem öntötte el a várost. A történtek indokolttá tették a Komárom és Almásfüzitő közti gátrendszer megerősítését, átalakítását. A több mint 7 milliárd forint összértékű uniós beruházás tavaly februárban indult el, amikor is Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében letették az alapkövet. A munkaterületet nem sokkal később átadták a kivitelező konzorciumnak. A 14 kilométer megerősítésével nemcsak Komárom és Almásfüzitő, de Dunaalmás, Mocsa és Naszály is védetté válik.

– A kivitelező tájékoztatása szerint jelenleg 65 százalékos készültségi szinten állunk. A leglátványosabb építkezés a vasútállomással szembeni szakaszon zajlik. Amennyiben az időjárás nem szól közbe, úgy a kivitelező tartani tudja a szerződésben foglaltakat és szeptember 30-ra végeznek a munkálatokkal – mondta el a Kisalföldnek dr. Molnár Attilapolgármester, aki hozzátette: a gátrendszernek köszönhetően jelentős mértékben javul majd az itt élők biztonságérzete. A védvonal elkészülte után a két évvel ezelőttihez hasonló árhullám nem okoz majd gondot, bár dr. Molnár Attila elmondta, reméli, a 2013-as katasztrófahelyzet soha nem ismétlődik meg.

A vasútállomással szemben 522 méteren bontják vissza a gátat.
A vasútállomással szemben 522 méteren bontják vissza a gátat.


A munka részeként most a meglévő gátrendszer visszabontása zajlik. Az árvízvédelmi előírásoknak megfelelően a kivitelező mindig csak akkora szakaszt bonthat el, aminek visszaépítése két napon belül lehetséges. – A vasútállomásnál 522 méteren bontják vissza a töltést. A töltés előtti hullámtér kap egy méter vastag agyagpaplan takarást, ami a töltés alatti víz beszivárgását akadályozza meg. A visszabontott töltés rézsűjét is csökkentik majd – magyarázta Gurics Zoltán, a városi hivatal illetékese. A 14 kilométeres szakasz megépítésénél több mint egymillió köbméter anyagot mozgatnak meg a kivitelezők. A gát megépítése után a töltésen ugyanúgy lehet majd sétálni, kerékpározni, a keresztezőlépcsőn át pedig a vízhez való lejutás is biztosított marad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felszentelték – Az agostyáni ökofalu területén áll az első magyar kegyeleti erdő

A temetkezési kultúra változásának egyik példája az agostyáni ökofalu területén kialakított emlékerdő. Tovább olvasom