Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Ünnepi felelősség

Én több mint húsz év után nem sok karácsonyi ajándékomra emlékszem. Élénken fel tudom idézni viszont a bontogatás izgalmát.

Nehéz függetlenítenie magát az embernek ilyenkor a reklámok és a kereskedők nyomásától: vásárolj minél többet, szebbet, nagyobbat, hogy igazán szép legyen az ünnep, mert egy újabb kütyü vagy szuperkozmetikum nélkül a gyertyák sem ragyognak annyira, a legújabb csodajáték nélkül pedig a gyerekek januárra egészen biztosan megállnak a fejlődésben. Utóbbit „friss" anyukaként már én is kezdem érezni – sorban érkeznek a „mit vegyünk a gyereknek...?" kérdések –, mint ahogy azt is, hogy valami sokkal fontosabb dologért kellene aggódnom most, az első közös, hármasban töltött karácsonyunk előtt.

Mert bár tíz hónaposan még nem igazán fogékony az olyan apró részletekre, mint hogy diós vagy mákos bejgli kerül-e az asztalra, az egészen biztos, hogy most ültetjük el benne azt a érzést, amit úgy hívunk, ünnep.

Vajon tudok-e olyan mézeskalács-illatú, áhítatos fenyőfaillattal átitatott karácsonyt teremteni ennek a világra éppen csak ráeszmélő kis manónak, mint amilyenek nekem voltak annak idején? Érezni fogja-e azt a melengető figyelmet, amit kisgyerekként éreztem, körbevéve a zsongó nagy családdal? Megszületnek-e azok a kis rituálék, amelyek tíz, tizenöt év múlva is az állandóságot jelentik majd neki az év végi rohanós, sűrű időszakban?

Nem tudom. Az a miliő, az az ünnep, ami nekem a karácsonyt jelentette, nem átmenthető. Máshogy élünk, máshogy dolgozunk, máshogy pihenünk, máshogy szeretünk. Nekünk, a szüleinek kell megtölteni az ünnepet tartalommal: narancsillattal, szeretettel, közös „békeidővel", kucorgós összebújással. Rajtunk múlik, hogy később az izgalommal teli ünnepvárásra emlékszik-e vissza, vagy az év vége a feszültségtől szikrázó kapkodást idézi fel, amire sok év elteltével is csak kínjában mosolyogva tudja azt mondani az ember, hogy „na de hát karácsonykor minden családban van veszekedés...".

Ilyen kérdések, ilyen felelősség mellett eltörpül, hogy meg tudjuk-e venni a zenélős játékasztalt. Én több mint húsz év után nem sok karácsonyi ajándékomra emlékszem. Élénken fel tudom idézni viszont a bontogatás izgalmát. A csodásan díszített mézeskalácsokat és a szekrények tetején várakozó süteményeket, amikre jólesett titokban rájárni. A család lengyel ágának hagyományai szerinti közös ostyatörést, amikor mindannyian egészséget, boldogságot kívánunk a másiknak. A kuncogást, amikor a macska mindig a legáhítatosabb pillanatban sétált ki a karácsonyfa alól, és a meghatódást, amikor felhangzott a „Krisztus Urunknak áldott születésén..." első strófája. Azon leszek, hogy a kislányom felnőtté cseperedve ugyanúgy könnyekkel-mosolyogva tudja csak felidézni, mit jelent számára a karácsony.

Már csak egy macskát kell szereznünk valahonnan.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lelkiismeret új hangja

Sokan érzik úgy, amit hangoztat: „Nem lehet úgy hagyni a dolgokat, ahogy most vannak." Tovább olvasom