Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Fától a Nagyerdőt

Az idei labdarúgó Európa Liga döntőjét a bukaresti Nemzeti Stadionban rendezik, amiből messzemenő következtetések vonhatók le az ingatlan állagára vonatkozóan: nem húgyszagúak a vécék, nem omladozik a felső karéj, és a hátsó sorokból is látcső nélkül élvezhetők a mérkőzések.

Valójában ennél többről van szó, hiszen az ötvenötezres, mintegy hetvenmilliárd forintos ultramodern aréna tavaly készült el és rossz idő esetén húsz perc alatt zárttá tehető. Romániához képest Magyarország ma ott tart, hogy a selejtezőkön erre vetődő válogatottakat olyan körülmények között fogadjuk, amelyek leginkább talán a dagesztániakra emlékeztetnek, nagyobb zenekar pedig alig-alig teszi be a lábát olyan helyre, amelynek egy része életveszélyessége folytán le van zárva vagy amelynek a kapuján nem fér be a színpaddíszlet.

Orbán Viktor keddi bejelentése egy új, a korábban tervezett negyven-negyvenötezres helyett hatvan-hatvanötezres befogadóképességű stadion felépítéséről emiatt inkább többé, mint kevésbé rendben van. Az persze hit kérdése, és én például nem hiszek benne, hogy a nagyobb méretre azért van szükség, mert a honi foci felfelé ívelő csillaga 2015 táján amúgy is szükségessé tenné a bővítést, de egy tízmilliós országnak egyetlen normális, Európa-szintű arénára tényleg szüksége van.

Ez még akkor is igaz, ha borítékolható, hogy a következő években a beruházás költségei ugyanúgy el fognak szabadulni, mint ahogy a Papp László-aréna építése, a négyes metró fúrása vagy a Margit híd felújítása esetén megtörtént.

Más oldalról nézve viszont olybá tűnik, hogy a kormány stílszerűen szólva nem látja a fától a Nagyerdőt, merthogy alapos indok nélkül akar 12,5 milliárd forintnyi közpénzt Debrecen nyakába önteni, csak azért, hogy a lepusztult nagyerdei stadion helyett épüljön egy 16.500 férőhelyes új; e heti hír szerint tervezői feladatokra már meg is jelent egy közbeszerzési felhívás.

A cívisváros önkormányzata számára nyilván bombaüzletről van szó, de azért mégiscsak meg kellene állni egy pillanatra, majd visszafordulni az úton. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete adatai szerint a Loki tavaly átlagosan ötezer néző előtt játszott a több mint kilencezres Oláh utcai sporttelepen. Ez tehát nem magyarázat arra, hogy a soproni, a battonyai és az ózdi adófizetők pénzét is a Hajdúságba irányítsák, miközben például Győrben jórészt magántőkéből készült el az ETO Park.

Nem érv az sem, hogy a DVSC több ízben Budapesten kényszerült játszani Bajnokok Ligája- és Európa Liga-találkozóit. Egyrészt semmi garancia nincs arra, hogy a csapat bármikor újra csoportkörbe jut, másrészt az EL-összecsapásokra már csak hat-tízezren voltak kíváncsiak, harmadrészt pedig ha valami csoda folytán mégiscsak a Real Madridot kellene fogadni, úgyis szűknek bizonyulna az új létesítmény.
Attól tartok, ebben az ügyben bevisznek minket az erdőbe.

Olvasóink írták

  • 1. Cancer 2012. március 26. 16:42
    „Korrekt. A stadion mindensetre kell.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaszi áradás...

Tovább olvasom