Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Válságban jön a válságétlap? Akad már példa megyénkben is!

Győr-Moson-Sopron megye – Hiszik, vagy sem, de Veszprémben már válságétlapból is lehet rendelni. Megyénkben egyelőre egyetlen olyan soproni pizzériát találtunk, amely így próbálna "kedveskedni" a vendégeknek, de ha Önök tudnak további ilyen nyilvános konyhákról, ne titkolják, írják meg!



Jelen sorok írója hétvégén járt a Gösser Pizzériában Veszprémben, ahol "válságétlapból" is szabad volt a vásár.

Egészen pontosan ez azt takarta, hogy az 1100-1300 forintot kóstáló alap- és bővített pizzák most 780-880 forintért fogyaszthatóak – amerikai változatban, valamelyest kisebb méretben, vastag tésztával. (A pizzéria etikusan járt el; ezeket az infókat feltüntette a válságétlapon.)

Információnk szerint hasonló kondíciókat kínál egy soproni pizzéria, a Faház vendéglő is. A Lővérek alján található söröző tulajdonosát hétfőn többször is kerestük, de nem értük el. 

Ügyes PR-fogás

Hogy a szóban forgó jelenség mennyire lesz általános tendencia az elkövetkező hónapokban, nem tudni, de az biztos, hogy ügyes PR-fogás.

Más megyénkbeli éttermekben egyelőre nem gondolkoznak hasonló akcióban, legalábbis a kisalfold.hu által megkérdezett győri, soproni és mosonmagyaróvári vendéglátóhely így válaszolt.


Kevesebb pénzért, kisebb adagok? Benne van a pakliban.
Kevesebb pénzért, kisebb adagok? Benne van a pakliban.


Ötlet, amit meg kell vitatni

A megyeszékhely egyik legelőkelőbb éttermének, a La Marédának a tulajdonosai nem terveznek válságétlapot, ellenben a közeljövőben új étlappal rukkolnak ki.

A soproni Corvinus étterem vezetői még nem hallottak a szóban forgó ötletről, de mint megtudtuk: megvitatják.

"A fő gondunk, hogy rengeteg pénzért béreljük a helyiséget az Állami Kincstártól, s válság ide, válság oda egy fillért nem engednek a bérleti díjból" – hallottuk az egyik tulajdonostól. Hozzátette: "tán nem véletlen, hogy a fél Várkerület haldoklik".

"Nem hallottam válságétlapról eddig, de ha a veszprémi sörözőnek hosszútávon bejön ez az akció, akkor megérdemlik a sikert" – kezdte Nagy István, a mosonmagyaróvári Csülökház Vendéglő vezetője.

"Sok gazdasági anyagot olvasok mostanság, s nem egyben azt mondják a szakértők, hogy nem szabad adott termékért, szolgáltatásért kevesebbet kérni. Szerintük nem ez a kiút a válságból" – tette hozzá Nagy István.



Ha Önök láttak már válságétlapot, írják meg a hozzászólásokban, vagy küldjék el az étterem nevét a szeghalmi.balazs@kisalfold.hu e-mail-címre!  



A Meki is megérzi a válságot?


Egyébként a gyorséttermi láncok is próbálkoznak válságkezeléssel, csak náluk nem válságétlap a neve.

A McDonald's és Burger King például kuponokat osztogat – előbbi például tök ingyér' tette a sajátját egy programfüzetbe –, melyek segítségével kedvezményesen lehet menüket venni.



Válságétlap Kínában is


"12 helyett mostantól 4 fogással kell beérniük a Kínába érkező külföldi vendégeknek az állami fogadásokon, s le kell mondaniuk a rizspálinkáról is. A kínai állami bankettek eddig meglehetősen pazar lakomák voltak, és patakokban folyt a híres rizspálinka. A 65 fokos nedű felettébb népszerű a külföldi politikusok körében, egy hajtásra illik legurítani" – adta hírül az Új Szó.
 

Olvasóink írták

  • 2. agihk 2009. március 10. 13:14
    „azért itt leszögezném, hogy a menüsor (naponta 4-féle kaja) is valamilyen szinten válság étlapnak számít. Mert potom 720 Ft-ért levest, marhapörit galuskával meg somlóival nem tudom hol ehet az ember? talán csak egyedül az európa étteremben. Jaj és 50-es!!! pizza szabadon választható feltétekkel akcióban 999,-ért? Ez még a normál árán, 1400,-ft-ért se sok. Akkor miről beszélünk?”
  • 1. extradagadt 2009. március 10. 08:05
    „Nekem az az amerikai változat, hogy kelet-európai árszínvonalon (kb. 1000-1100 Ft) annyit eszel a mekiben, pizzahutban (és még sorolható, hajjajj), stb-stb, hogy alig bírsz felkelni utána a székből. Legalábbis a válság hőskorában (okt.) még ez volt a helyzet. Amerikában.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiscsillag - lemezbemutató koncert

Néhány hete került a boltokba az alter-rock színtér legfényesebb "kiscsillagának", a Kiscsillag… Tovább olvasom