Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Tele vannak a győri bölcsődék

Győr - Soha ennyire kihasználtak nem voltak a győri bölcsődék, mint idén. Az ok, hogy a kismamák immár a gyes mellett is vállalhatnak munkát – ha tudnak, van ugyanis, akit három bölcsődéből utasítottak el.
Sorban jönnek a panaszok szerkesztőségünkbe azoktól a kismamáktól, akiket telítettség miatt utasítottak el a bölcsődékből. Volt, akit kétéves kisfiával három helyről küldtek el – pedig akadt, ahol már decemberben ígéretet kapott az áprilisi felvételre –, s emiatt nem tud munkába állni. Egy másik anyukát szintén csak ez akadályoz a munkavállalásban.

A probléma fő oka ugyanis ez: 2006 január elsejétől – ha a gyerek elmúlt egyéves – a kismama a gyes mellett minden korlátozás nélkül, akár napi nyolc órában is munkát vállalhat, munkajogi védettsége pedig a gyes igénybevételének idején végig fennmarad.

A Kígyó utcai bölcsődében szeptembertől tíz kisgyerekkel többet tudnak fogadni. Fotó: H. Baranyai Edina
A Kígyó utcai bölcsődében szeptembertől tíz kisgyerekkel többet tudnak fogadni. Fotó: H. Baranyai Edina

A jogszabályváltozás hatását már tavaly érezni lehetett, idén pedig tovább nőtt az igény a bölcsődékre.
– Tavaly 120 százalékos volt az intézmények feltöltöttsége – a pici korban jellemző sok hiányzás miatt ez valójában 90 százalék körüli kihasználtságot jelent –, idén már 132 százalékos. Ez azt jelenti, hogy tele vannak a bölcsődék – tudtuk meg Szabóné Vörös Ágnestől, a győri önkormányzat szociális csoportjának vezetőjétől. A legzsúfoltabb a Kodály, a Jósika, a Cuha, az Örkény és a Kígyó utcai bölcsi, de máshol sem feltétlenül választhatnak a szülők: ha betelt a létszám, könnyen lehet, hogy csak a lakóhelyétől távolabbi intézményben ajánlanak helyet a kicsinek.

Jó hír, hogy a helyzet szeptembertől némiképpen javul, a győri közgyűlés ugyanis elfogadta a szakemberek bölcsődebővítési javaslatát. Ennek értelmében ősztől visszaállítanak két csoportot a hat éve, „gyerekhiány" miatt bezártak közül.

A Kígyó utcai és a Zöld utcai intézményben 10–10 hellyel több várja majd a családokat, ami enyhíti a zsúfoltságot. Emellett azonban szigorításra is szükség van a gyerekek felvételénél.

– Sajnos megszokott jelenség, hogy a tavaszi időszakban sokkal nehezebb bölcsődei helyet találniuk az anyukáknak. Sokan ugyanis, akiknek a gyerekük év közben tölti be a három évet, nem viszik át rögtön oviba, hanem szeptemberig a bölcsődében hagyják. Mostantól ezt csak indokolt, lehetőleg orvosi véleményel alátámasztott esetben engedjük meg, például ha a kisgyerek még nem szobatiszta – mondta Szabóné Vörös Ágnes.

A fentiek ellenére persze maradnak bizonyos korlátozások, például eleve csak annak az anyukának van esélye a beíratásra, aki hivatalosan igazolni tudja, hogy munkába állás miatt nem tud otthon maradni a gyerekkel.

– Azokat az édesanyákat, akik dolgozni szeretnének, igyekszünk támogatni, bár így is előfordul, ha nem is tömegesen, hogy nem tudunk helyet biztosítani – ismerte el Szabóné Vörös Ágnes.
Szigorított a győri önkormányzat a vidéki családok esetében is: idén már csak a győri kistérség 27 településéről fogadnak gyerekeket, így például egy Győrben dolgozó, de Écsen vagy Győrszemerén élő családból már nem. Így is 70–90 kisgyereket hoznak be a környékbeli településekről, azaz két kisebb bölcsődét meg lehetne tölteni velük. Mindez a város részéről „grátisz" szolgáltatás, hiszen az önkormányzat csak a saját lakóinak köteles biztosítani az ellátást. Ami egyébként nagyon drága.

Egy kisgyerek éves bölcsődei ellátása 1 millió 200 ezer forint.
Ennek a felét teszi ki a normatíva, a többit az önkormányzat adja.
Az „egyre fokozódó helyzet" ellenére Szabóné Vörös Ágnes szerint aki időben jelzi igényét a bölcsődei ellátásra, annak lesz helye. Idén május 19. és 31. között tart az „előjelentkezési" időszak, ekkor várják azokat a szülőket az intézményekben, akik a 2008/2009-es évben – nem feltétlenül szeptemberben, hanem év közben bármikor – szeretnék bölcsibe vinni csemetéjüket.

Olvasóink írták

  • 5. Én is győri vagyok 2008. május 15. 23:28
    „Itt van a piros bölcsöde áll benne a gaz.Az egyik dolgozót ismerem.Mikor megszüntették elküdték a város másik felébe dolgozni.Pedig itt is nagy szüksége lenne az embernek rájuk.Én is szeretnék vissza menni dolgozni.Ahol voltunk ott azt mondták tessék vissza jönni májusba lesz a beiratás.Ki garantálja hogy felveszik a gyereket mikor, olyat hallott az ember hogy 2010-re van már beiratott gyerek.Miért kell a szegényembert még ezzel is súlytani.Nem jókedvéből viszi elöbb be az ember a gyerekét a bölcsibe és nem azért,hogy a seggét otthon pihentesse.”
  • 4. orgona 2008. május 06. 23:19
    „Gyereket szülni igen szep dolog felnevelni arra mar nincs idö, gyorsan vissza a munkaba mert sokan nemtudnak megelni,vagy eppen nehogy elveszitsem munkahelyem!Emlekszem! 3-ev igen is szükseges volt az anyanak gyermekevel otthon maradni s akkoriban meg megis lehetett elni,de ma?Minden jot ami szükseges lenne egy csaladnak,vagy elveszik, vagy megszüntetik!”
  • 3. Marica 2008. május 05. 22:29
    „miért is lett lebontva Liezen Mayer ut és a somogyi béla ut sarkán levö bölcsöde?igény is volt rá,miért ott kellett társasházat é piteni?sok bölcsödéből szociális otthon lett,”
  • 2. győri_man 2008. május 04. 09:12
    „min. 1 évvel előre be kell jelentkezni bölcsődébe, ha nincs ismerős különben nem lesz hely...röhej...”
  • 1. egy győri 2008. május 03. 19:59
    „Tudja valaki, hogy mi alapján döntenek a bölcsődei felvételről az intézmények? És hogy mit jelent ez az "előjelentkezési" időszak? Konkrét beíratást, vagy sem? (érintettek vagyunk...)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vakvezetőnek jelentkeztek

Győr-Moson-Sopron - Lapunk példamutatása, az, hogy karunkat nyújtottuk egy vak férfinak és… Tovább olvasom