Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Nőként hirdetik a művészi alkotást

A Városi Művészeti Múzeum a hagyományos Nemzetközi Művésztelephez kapcsolódva idén először különleges alkotóműhelyt szervezett. Az "Art workshop Győr 2012" résztvevői magyar és ausztrál fiatal művészek, nők.

A Városi Művészeti Múzeum Képtárát július 9. óta öt nő "lakja", három magyar és két ausztrál képzőművész alkot külön-külön, mégis közösen, egymás korábbi munkáit felhasználva.

– Oroszországban kezdenek újraéledni a nyolcvanas-kilencvenes évek provokatív feminista művészmozgalmai. Úgy gondoltam, hogy a negyvennegyedik Nemzetközi Művésztelephez kapcsolódva egy alkotóműhelyt is szervezünk, amelynek keretében öt nő, fiatal magyar és ausztrál művészek dolgoznak együtt.

Így mutatjuk meg, hogy nemcsak tüntetésekkel, az utcára vonulva lehet a nőiséget, a nők által gyakorolt művészetet demonstrálni, hanem – nőkhöz illően – finoman is – mondta Grászli Bernadett múzeumigazgató.

Ausztrál és magyar női képző- és grafikusművészek dolgoznak együtt a múzeum alkotóműhelyében. Fotó: Bertleff András
Ausztrál és magyar női képző- és grafikusművészek dolgoznak együtt a múzeum alkotóműhelyében. Fotó: Bertleff András

Németh Alexandra Georgina örömmel hozta el felhasználásra munkáit. "Természetesen nem a legszebb nyomataimat hoztam magammal, hanem inkább vázlatokat.

Ami nálam elindult, az most továbbfejlődik, az én ötletemet, kiindulási pontomat továbbviszik." Énzsöly Kinga festőművész papírszobrokat, festményeket és kollázsokat készít.

Szobrai az anyaság témaköréhez kapcsolhatók, a festmények és kollázsok pedig egy kislány első lépéseit ábrázolják. Farkas Zsuzsa grafikusművész maszkos alakokkal foglalkozik, próbálja közelíteni egymáshoz a két nemzet maszkos figuráit. Egyikük sem harcos feminista, de azt elismerik, hogy a nők finomabb, lágyabb stílusban, gyakran romantikus vonulattal alkotnak.

Az Ausztráliában élő, magyar származású Diák Mónika Viktória grafikusművész a többiek korábbi munkáiból vág ki sziluetteket, amelyeket a rovarok és az emberi testrészek, anatómiás vázlatok témája köré épít. Laura Jade Hindes kezei közül tengeri herkentyűkhöz hasonlító geometriai formák kerültek ki.

Az alkotóműhelyben készült műveket a művésztelep zárókiállításán, július 28-tól augusztus 31-ig tekinthetik meg a látogatók a Napóleon-házban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városréten marad a piac, országos kirakodóvásár jöhet

Végleg a Városréten marad a piac, a kereskedők elfogadták azt a tényt, hogy a Dunakapu tér felújítása után se költözhetnek vissza oda. Tovább olvasom