Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Minden ötödik vásárló szlovákiai

Bámulatosan gyorsan reagálnak a szlovákiai bevásárlóturisták az árfolyam-ingadozásra, egy 5–6 forintos esés már jótékonyan érinti a megye legnagyobb bevásárlóközpontjának forgalmát. A külföldön élők főleg a márkás ruhaneműt keresik Győrben.

A másfél évvel ezelőtti ˝nagy bumm˝ nem tér vissza, tegyük hozzá, hogy ˝remélhetőleg˝, hiszen azt a bevásárlódömpinget a forint mélyrepülése okozta. Emlékszünk: miközben Szlovákiában éppen bevezették az
eurót, nálunk az ő pénzük három hónap alatt mintegy 50 forinttal drágult.

Akkor minden harmadik vásárló szlovákiai volt a győri Árkádban és még a belvárosi üzleteknél is lecsapódott a külföldi turizmus hatása. A régi Balatont idéző arány visszaesett, sokáig 12 százalékos volt, ezen a nyáron viszont ismét úgy látják a bevásárlóközpontban: a vásárlók 18–20 százaléka – azaz nagyjából minden ötödik – szlovák rendszámú autóval érkezik.

– Természetesen azt nem tudjuk mérni, hogy ebből mennyi az úgynevezett álszlovák autó, de a végeredményt tekintve mindenképpen érezhető, hogy az árfolyam-ingadozásokra a külföldi vásárlók azonnal reagálnak. A határon túli újságok beszámolnak az árfolyamról, s úgy látom, hogy körülbelül öt-hat forintos mozgás jelenti azt a határt, ami fölött már érezzük a különbséget – válaszol megkeresésünkre Hegyi Ferenc, a győri Árkád centermenedzsere.

A szlovákiaiak aránya kisebb, mint tavaly, de 2010-re megnőtt a hazai vásárlóerő. Fotó: H. Baranyai Edina
A szlovákiaiak aránya kisebb, mint tavaly, de 2010-re megnőtt a hazai vásárlóerő. Fotó: H. Baranyai Edina

Egy hétvégi napon 10, 11 és fél ezer autót számlál az automatikus beléptető rendszer, a dolgozók pedig a rendszámokból is kimutatást végeznek. E szerint a térképen is meghúzhatjuk a határvonalat: a 60 kilométerre fekvő Somorjáig, az 50 kilométerre lévő Dunaszerdahelyig és a 80 kilométeres utazást jelentő Érsekújvárig terjed a győri bevásárlóturizmus vonzáskörzete. Ez körülbelül 80–85 ezer ember lakóhelyét öleli fel, s az ott élőknek mintegy felét tudja megszólítani a győri üzletcentrum, amely egyébként kiterjedt marketingmunkát végez ezen a tájékon, természetesen két nyelven, ahogy azt a törvény megköveteli.

A szlovákiai vásárlók ma már szinte kizárólag a nagyobb ruhaüzleteket, a világláncokat és világmárkákat keresik.
Hegyi Ferenc szerint a szlovákiai vásárlók ma már szinte kizárólag a nagyobb ruhaüzleteket, a világláncokat és világmárkákat keresik, s általános vélemény, hogy az árukínálatunk jobb, az árszínvonalunk pedig 7–8 százalékkal kedvezőbb, mint Pozsonyban. Hozzátesszük: a tavalyi dömping idején még az élelmiszerért is sokan utaztak, mivel egy itteni tankolással a benzin szinte ingyen volt, s az akkori vonzáskörzet már Pozsonytól egészen a 215 kilométerre fekvő Besztercebányáig terjedt.

De bármennyire is szerették ezt akkor a kereskedők, velünk együtt ők sem sírják vissza, mivel a vásárlók összlétszáma a kevesebb külföldi ellenére is növekedett 2009 nyara óta. A centermenedzser szerint mintegy 20 százalékkal nagyobb a forgalom, mint a válság okozta pánik idején.

A vezető kérdésünkre úgy válaszolt, továbbra sem jelent elvárást az alkalmazottakkal szemben a szlováknyelv-tudás. Nincs is rá szükség, mivel a csak szlovákul beszélő vásárlók száma igen csekély, és a szlovák rendszámú autóval érkezők 90 százaléka magyar anyanyelvű.

Olvasóink írták

  • 4. Esthajnal 2010. augusztus 31. 09:43
    „Okoskodj pancser”
  • 3. piroskaésabarkasz 2010. augusztus 30. 22:47
    „"No,ugyi jó jez a papucski."Siethetők ki a parkkullóba a fábijáho!"Szegénykéimet 1918-ban elvágták a magyar nyelvterülettől,és azóta nem "újhodott"együtt a mi nyelvezetünkkel.hajtási=jogositvány,naftakút=benzinkút,kocsikáré=kocsitároló,stb.”
  • 2. pancser 2010. augusztus 30. 18:11
    „A kifejezés helyes. A szlovák lenne a helytelen, ugyanis a kritizált szó azt jelenti, hogy olyan személy aki Szlovákiából jött. Mint a cikkből kitűnik 90%-a a szlovákiai vásárlóknak 90-%-a magyar és nem szlovák, szlovákiai magyar.”
  • 1. Esthajnal 2010. augusztus 30. 10:06
    „Szlovákiai? Azt hittem szlovák:D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopás miatt keresi a győri rendőrség

A Győri Rendőrkapitányság szerint egy férfi egy győri bevásárlóközpontban lopta el egy nő… Tovább olvasom