Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Kitelepítési készenlét Devecserben - friss fotók, videó

Devecser minden bevezető útját lezárta a rendőrség, csak a mentési munkálatokban részt vevő járművek, sajtósok és a buszok hajthatnak be a városba.


Devecser határában gépfegyveres rendőrök figylenek arra, hogy csak a helyiek, a segélyszervezetek, az önkéntesek, illetve a sajtó munkatársain kívül más ne juthasson be a településre.

A város közepén, a legmagasabb ponton kapott helyet az adománygyűjtő központ, valamint egy folyamatosan tisztán tartott terület, ahol étellel várják azokat akik Devecser megtisztításán dolgoznak éjjel-nappal. A rendőrök barátságosan útbaigazítanak bennünket, de a szükséges információknál többet nem mondanak. Szigorú rendet tartanak. Lezárt helyre illetéktelen nem léphet be.

Védőruhába öltözött emberek pontos terv szerint, a szétszórtság legkisebb jele nélkül teszik a dolgukat, majd aki pihenőre indul, azt vízsugárral lemossák, fertőtlenítik. A főutcán, a buszmegálló környékén lakók sétálnak, akik busszal érkeznek, haza sietnek, de tudják, bizonytalan, hogy meddig maradhatnak házaikban. Devecserben mindenki pontos kitelepítési tervet kapott. Ha a megrepedt gát nem bírja tovább a nyomást, és megindul a víz, elképzelhető, hogy gyorsan kell elhagyni a települést.

A központban tévéstábok váltják egymást, Devecser polgármestere türelmesen mindenkinek mond néhány mondatot. Amikor megemlítjük, hogy Győrből jöttünk, és az ajkai jótékonysági meccsre tartunk, mosolyog, és hozzáteszi: "Hívtak a mérkőzésre engem is. Nagyon köszönjük a segítséget a sportolóknak, és a nézőknek. Nagy szükség van az összefogásra. Azt talán megértik, hogy nekem itt akad fontos tennivalóm." 

Az utcákon több iskolás korú gyerekkel is találkoztunk. Nekik szerdáig tart a kényszerű tanítási szünet. A helyi iskolaépület ugyan alkalmas lenne arra, hogy befogadja a tanulóka, a környezet, a város jelenlegi állapota azonban ezt nem teszi lehetővé, hiszen mindenkinek maszkot, védőszemüveget kell viselnie. A gyerekek holnaptól Somlószőlősre járnak át. A szomszéd település felajánlotta az iskolájának egyik épületét a devecserieknek. A tanulókat buszokkal szállítják majd iskolába. Egész nap ott lesznek, az étkezést is biztosítják nekik.

Galéria! Fotók: Cseh Róbert

Olvasóink írták

  • 7. sharapova2008 2010. október 14. 11:51
    „Ez már politika:Devecsert már a vörösiszap besűrűsödése és a gát megállapítása miatt sem fenyegetheti veszély!
    A "mentőangyal" politikai szerepe a Fidesznek kifizetődő!”
  • 6. Rudolfi 2010. október 14. 07:27
    „CSak azt nem értem ,hogy miért csak napok múlva figyelmeztetik az embereket , hogy kötelező a védőmaszk.Hisz tudták nagyon jól, hogy lúgos, erős maró hatása van, melykönnyen belélegezéskor a nyelőcsőre, és a tüdőre is ártalmas, vagy is veszélyes.It nemkell félni attól, hogy fosztogatnak,de jobb az ovatosság.”
  • 5. szocdem 2010. október 13. 11:48
    „Én dolgoztam ezzel a mocsokkal anno.

    Amit eláztat azt nem lehet "fosztogatni - szemét! A munkásruhánkat 3 naponta dobtuk ki, mert nem lehetett belőlle kimosni ezt a vörös vackot.
    Viszont elgondolkoztató, hogy ott devecsereb nmindenki védőruhában és álarcban dolgozik. Nekünk vajon miért nem adott ilyet akkoriban Gyurcsány Ferenc Úr????
    Miért írta a Kisalföld akkoriban a gyár körül terjengő tömény vörös porködről, hogy "veszélytelen"???? Emberek ezrei lélegezték be napokon, heteken át, szinte minden évben megismétlődően!

    Mekkkora hazugság van még eltemetve a timföldgyárak körül???”
  • 4. miracle. 2010. október 13. 09:32
    „fosztogatni???
    de hát olyan nincs is, megmondták”
  • 3. pufajkabélés 2010. október 13. 07:19
    „Éjszaka 23-kor érkeztem haza Devecserből.úgy néz ki Csütörtökön ismét megyünk.
    A katasztrófa védelem szakemberei irányítják a munkálatokat.
    A "géppisztolyos" rendőrök a rendet felügyelik elrettentésül,hogy senkinek még csak eszébe se jusson fosztogatni.
    Én 1,90 cm magas vagyok,és a főút melletti ligetben,de a házakon is jól látszik az iszap szintje (kb olyan magasan mint én),hogy milyen magasan hömpölygött.”
  • 2. nüs 2010. október 12. 19:04
    „Devecser határában gépfegyveres rendőrök... aztán minek az, mintha mernék használni ha szükség lenne rá
    Csak felesleges teher intézkedésnél.”
  • 1. zsazsy 2010. október 12. 16:56
    „TÚL SOK A KÉSLELTETETT HAZUGSÁG!

    MIÉRT NEM NÉZNEK SZEMBE AT ÉNYEKKEL ÉS TÁJÉKOZTATJÁK AZ EMBEREKET, AZ ÉRINTETTEKET?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltüntetendő pénzekről beszél a pannonhalmi polgármester - videó

Bagó Ferenc egy videón arról beszél, hogyan "tüntettek el az önkormányzatnál" 860 ezer forintot. Tovább olvasom