Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Időoszlop lesz a Dunakapu téren - fotók, videó

Egy nyugalmazott rajztanár ötlete valósul meg a megújuló győri Dunakapu téren: időoszlopot állítanak fel a Pálffy–Schwarzenberg szobor helyett.
A megújuló győri Dunakapu tér látványosságának szánja a városvezetés azt a szoborkompozíciót, amelynek témájára ötletpályázatot írtak ki. Egy éve még az volt a terv, hogy 25 millió forintból a magyar szent családot – I. István királyt, Gizella királynét és gyermeküket, Imre herceget – ábrázoló művet állítanak a rakparti út hurkába átszállított Pálffy–Schwarzenberg szobor helyébe. Akkor azonban a közgyűlés levette napirendjéről az előterjesztést, s az a döntés született, hogy kikérik a lakosok véleményét.

Időoszlop lesz a Dunakapu téren

Az ötletpályázaton végül 45-en indultak, s közülük a zsűri Kutasi Károly javaslatát választotta, amelyet kedden ismertettek sajtótájékoztatón. Eszerint olyan időoszlop kerül a térre, amely kis talapzaton emelkedik és stilizált ábrákkal, szimbólumokkal utal Győr és környéke történelmi eseményeire az őskortól a keltákon és a rómaiakon át a 2017-es európai ifjúsági olimpia megrendezéséig. A nyertes – a közeli Tulipános Általános Iskola korábbi rajztanára – elmondta: a tér a turizmus egyik kiindulópontja lesz, s ezért gondolt ilyen informatív alkotásra.


Videó: Cseh Róbert


Fekete Dávid alpolgármester kifejtette: négy művészt – Budahelyi Tibort, Pál Zoltánt, Sipos Maricát és Lebó Ferencet – kérték fel a szobor megtervezésére és művészi kivitelezésére. Ők már dolgoznak ötleteiken. A közgyűlés június végén dönt, hogy melyikük elképzelése valósuljon meg. Előzetesen véleményt mond egy bíráló bizottság is, amelyben Fekete Dávid, Révi Zsolt főépítész, Grászli Bernadett, a Rómer-múzeum igazgatója, dr. Rechnitzer János, a Széchenyi-egyetem rektorhelyettese, dr. Tolnay Imre képzőművész, Fűke Péter, a polgármesteri hivatali településfejlesztési főosztályvezetője és Kádár Mihály, a Dunakapu tér tervezője kapott helyet.

Utóbbi szakember a sajtótájékoztatón elmondta: a művészek kezét igyekeztek nem túlságosan megkötni, így nagy szabadságuk van a felhasználható anyagokat, valamint a kompozíció formáját illetően is, ami azért oszlopszerű lesz.

Az alkotást – amely maximum bruttó 21 millió forintba kerülhet – szeptemberben vagy októberben állítják fel a várfalsétánynál, a Stelczer Lajos utca meghosszabbításában. Maga a térfelújítás Kádár Mihály tájékoztatása szerint idén elkészül, s városvezetői döntés kérdése, mikor adják át a használatnak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méhcsaládot fogtak be az Árkád fájáról

A bevásárlóközpont biztonsági szolgálata kért segítséget a méhészkedő erdészektől. Éppen gyereknapot… Tovább olvasom