Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Gyorsítanák az útépítések engedélyezését Győrben

A közlekedési fejlesztések, az útépítések gyorsítása érdekében került a parlament elé egy 13 törvényt módosító csomag.
Ha a változatást az országgyűlés elfogadja, az engedélyeztetési eljárás 6 és fél évről 2 és negyedévre rövidül, mintegy 4 évvel csökken. A javaslatról tartott Győrben sajtótájékoztatót Kara Ákos országgyűlési képviselő.

A kormány az útfejlesztéseket a következő években sokkal rövidebb eljárási, engedélyezési határidőkkel kívánja elérni. Egyszerűsíteni szeretné a bürokratikus eljárásokat, hogy hamarabb megvalósulhassanak jelentős beruházások. A változtatás érintené a hatósági engedélyeket, a közbeszerzéseket, a kisajátításokat, az önkormányzati egyeztetéseket, a kötelező régészeti munkákat, a közműkiváltásokat is. Minderről Kara Ákos beszélt és megjegyezte, hogy az eljárások jelenleg lassúak, körülményesek, az emberek számára érthetetlenül bonyolultak. Arról is tájékoztatást adott, hogy a parlamentbe már benyújtották a javaslatot, várhatóan június 9-én dönthetnek róla a képviselők. „Ha megszavazzák, akkor remélhetőleg a hivatalnokok is segítik a módosítások megvalósulását." – hangsúlyozta a honatya és elmondta, hogy az útépítések gyorsítása hatással lehet régiónkban a Győrt keletről elkerülő útra és a 85-ös főút Csorna és Sopron közötti szakaszára, az onnan az országhatárig vezető részre.

Kétsávú lesz a körforgalom

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium balesetveszélyes csomópontok átalakítására 840 millió forintot biztosít. Így Győrben kétsávossá alakítják még idén, mindenszentek előtt a 83-as számú főút és a Szauter utca kereszteződésénél a körforgalmat, amit a helyiek temetői körforgalomként ismernek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Börze - Gyűjtőknek rendeznek találkozót

A Győri Börze először június 7-én vasárnap 9 órakor nyitja meg kapuit a Dunacenter 2600 négyzetméteres csarnokában. Tovább olvasom