Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Fehérvári út: Fellebbeznek a lakók

Győr - Önmagában nem az áruház építése és a Fehérvári út felújítása zavarja a környékbelieket, hanem azok módja. Tizennégy aláírással tiltakozásukat küldték el az ombudsmannak, s fellebbezésüket is benyújtják az építési hatósághoz.
Lapunkban többször írtunk már róla, végre – hosszú évek után – sor kerülhet a Fehérvári út Ipar u. és Mészáros Lőrinc u. közti szakaszának felújítására, kapcsolódva egy új áruház építésével összefüggő jelzőlámpás, kanyarodósávos csomópont kialakításához a Körkemence utcánál. Szóltunk arról is, hogy bár a Jancsifaluért egyesület, amely az útépítést sürgetve több demonstrációt is szervezett, egyetért a végre kezdődő munkákkal, a környék néhány lakója kifejezetten tiltakozik a megvalósítás módja ellen. Úgy vélik, az egyesület nem nyilatkozhatott volna a nevükben.

Nem értesítették őket

Tizennégyen írták alá azt a levelet, amelyet eljuttattak – Szakács Imre országgyűlési képviselő és a Reflex Környezetvédő Egyesület támogatásával – az ombudsmanhoz is, a közlekedési szakhatóságnál pedig bejelentették: megfellebbezik az építési engedélyt.

A lapunkat felkereső egyik lakó (neve és címe szerkesztőségünkben) elmondta: önmagában nem az áruház építése vagy a Fehérvári út felújítása zavarja őket, hanem az, ahogyan mindez történik. Felidézte: a nemzeti közlekedési felügyelőség még egy 2004-es határozata tette lehetővé a Fehérvári út ezen szakaszának korszerűsítését. A munkára eddig nem volt pénz, most lett, hogy a Körkemence utcában új áruház épül. Amiért tiltakozásukkal az ombudsmanhoz is fordultak: az időközben történt módosításokról őket, a leginkább érintetteket nem értesítették. Pedig tavaly több ízben is voltak erről különböző szintű tárgyalások, ám ők valamiképpen kimaradtak a listáról.

A levelet március 16-án küldték az állampolgári jogok biztosának, s kifogásaikról április 3-án jegyzőkönyvet vettek fel a megyei közlekedési hatóságnál. Az ombudsman visszajelzése szerint döntés akkor lesz, ha a fellebbezés elbírálása megtörtént. A lakók a közlekedési hatósághoz április 18-ig adhatják be hivatalos fellebbezésüket (ezt meg is teszik), annak elbírálási határideje 30 nap lehet...

Nagy a zajszennyezés

Mi is igazából a gond? Az például: az egészséges környezethez való alkotmányos jogaikat sérti, hogy négy méterre az ablakuk előtt zúgnak el a kamionok. Az áruházi célforgalom akkor is megmarad, ha a jövőben valamikor megépül a keleti elkerülőút, amely elvezeti a keskeny Fehérvári útról a teherforgalmat. A Körkemence utcánál a jelzőlámpák „megfogják" az autókat, indításkor nagyobb a zaj- és légszennyezés, a fékek azbesztszennyezése...

A Fehérvári út forgalma az utóbbi években (pl. a Zöld u. és a Szauter u. elkészültével) jelentősen nőtt. 2006-os forgalmi adatokhoz viszonyítva szakhatósági vélemény szerint a zajszint a várható forgalommal még a tűrőképesség határán van. Ezt a mérési adatot nem tudják elfogadni, mert ellentmond más mérési adatoknak. A Fehérvári úton a zajszint már 1996-ban nappal 10–12 decibellel, éjjel 11 decibellel volt magasabb az elfogadhatónál.

A levélírók dokumentummal igazolják, hogy 2007 októberében az ÁNTSZ képviselője más elfoglaltsága miatt részt sem vett az engedélyezési eljáráson, csupán jelentette, hogy közegészségügyi szempontból kifogást nem emel a munkák ellen. A tiltakozó lakók szerint a környezetvédelmi hatóság is kétes értékű zajmérésekre alapozott a döntéskor. Úgy vélik, e két hatóságnak lehetősége lett volna megakadályozni az építési engedély módosítását.

Más úton az áruforgalmat

Mit szeretnének? Mindenekelőtt azt, hogy a Fehérvári utat félpályás lezárás mellett úgy újítsák fel, hogy ne kelljen egyirányúsítani az ott lakók számára, a közhasznú járművek, autóbuszok járjanak megszokott vonalukon, ne helyezzék át a meglévő buszmegállókat. Ez a Kisalföld Volánnak is jelentős többletköltséget takarítana meg. Szeretnék, hogy az út minél előbb készüljön el.

A már majdnem elkészült áruház kiszolgálására a Fehérvári úton kialakítandó pluszkanyarodósáv helyett más útvonalat javasolnak: a Szigethy Attila–Szabolcska–Körkemence u. felől. Azt szeretnék, ha a Körkemence u. a Fehérvári útnál zsákutcában, és nem jelzőlámpás csomópontban végződne. A javasolt útvonalon sokkal nagyobb a lakóépület és az úttest közti távolság.

Nem halasztó hatályú

A levelet aláírók minden lehetséges országos fórumot felkeresnek panaszukkal. Közben a Fehérvári úton késett a munka – ám nem ez az oka. A terelőút miatt egyeztetni kellett a pluszköltségeket a Volánnal, s közben a Pannon-Víz is bejelentette vezetéképítését, ha már úgyis hozzá kell nyúlni az úthoz. A lakók tiltakozása vagy fellebbezése nem halasztó hatályú az érvényes építési engedélyre, s hogy később mi történik, az a hatósági döntésektől függ...

Olvasóink írták

  • 6. Tony 2008. május 05. 01:35
    „ezeknek semmi se jó...amikor a disco épült az ellen tiltakoztak és azt mondták inkább egy élelmiszer üzlet kéne. Most építik nekik, erre tiltakoznak.Ez inkább feltünési viszketegség....”
  • 5. Korrekt 2008. április 21. 23:58
    „.........ez az egész cirkus nem a jancsifalusiak hibája, ök olyan amilyenek.
    Azt, hogy az országban mindenki csinálhat felfordulást a demokrácia és a szabad jog elvén.
    A hivatalos szerveknek fogalma se nincs, hogy mi a fölforgatás és mi a jogos tiltakozás.
    Ez vonatkozik ugy a politikai mint a közügyi cirkuszokra.
    ha nem tudják kezelni, menjek el egy nyugati országba és egy az egyben vegyék átt a rutint, nem járnak rosszúl...

    Csak gondóljatok bele, mennyivel többe került a O-as elkerülö ut épitése vagy más autópája szakaszok megépitése, csak azért meg ugy privát mint politikai érdekek azt kivánták, hogy minál lassaban menjen és minél többe kerüljön”
  • 4. antikorupptor 2008. április 21. 18:44
    „Cain azt ,hogy "KRETÉN BANDA" nem tudom honnan veszi mi köze az egészhez a partvonalról...
    A névtelenség homályában mindent lehet irogatni. Nem célszerű az ügyeket összemosni.A lényeg kb. 70%-a a lakóknak támogatja az ügyet , a kisebbség meg tiltakozik. tipikus magyar mentalitás.
    A lényeg ,novemberben volt egyeztetés a polgármesteri hivatalban ahol Borkai Úr is részt vett, ott ezek a pontok le lettek egyeztetve és kompromiszumos megálapodás született...”
  • 3. Cain 2008. április 21. 15:58
    „Ez a Jancsifalui társaság egy kretén banda. Már a discos ügynél sem volt minden tiszta (az érvelésükben ) de ez most még az is "übereli". Áruház jöhet. A fehérvári út érintett szakaszának felújításához járuljon hozzá minél több pénzzel .Cserébe legyen zsákuta, tehát ne legyen kijárat a Körkemencéből a Fehérvária útra. A túloldalon meg gondolom csak hülyék ülnek.”
  • 2. olo 2008. április 21. 14:02
    „Én kivéncsi lennék fellebezési ktg -et kik fizetik ,az a 14 ember , Szakács úr vagy......?”
  • 1. Tűzimádó 2008. április 21. 13:17
    „Tipikus magyarok!

    Legyen meg, de nekem ne legyen semmiféle kellemetlenségem az építkezés alatt. Majd én megmondom, mi hol menjen, mi hogy legyen.
    Az hogy a javasolt útvonal kinek lesz kellemetlen ugyan kit érdekel......

    Hofi után szabadon... " papírja van, írni tud, hát fellebbez".

    Ja és még 1 Hofi: " Magyarok Cselekedetei!"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vendéglős dinasztia a marcalvárosi panelrengetegben

Győr - Mindig összeszokott csapattal dolgozott, s húsz év után, a huszonegyedikben, a mostani a… Tovább olvasom