Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Élhető Sikátort akarnak

"Több helyen meg akarunk mutatkozni" – nyilatkozta lapunknak a bakonyaljai Sikátor ősszel megválasztott polgármestere, akit terveiről kérdeztünk.

"Sikátor csendes, nyugodt zsáktelepülés. Azt szeretnénk, hogy minél élhetőbb legyen" – mondta a Kisalföld érdeklődésére Vighné Kemény Teréz, akit 12 év önkormányzati képviselőség után választottak polgármesternek a helyiek tavaly ősszel a nyugdíjba vonult, öt cikluson át hivatalban lévő Horváth Istvánné helyére.

Az új elöljáró – aki nem főállásban látja el feladatát, és civilben a győri Jereváni utcai postán dolgozik – arról beszélt, hogy nagy álmaik nem lehetnek, hiszen szinte csak az állami támogatásból gazdálkodnak. Ennek ellenére több tervet is igyekeznek megvalósítani a közeljövőben. Ezek egyike a polgárőr-egyesület épületének, valamint az egykori tűzoltószertárnak a felújítása-átalakítása.

Az utóbbiban a fiataloknak hoznak létre közösségi helyet, cserébe a munkálatokhoz az ő segítségüket is várják. Az önkormányzat a fejlesztéshez 4 millió forintos támogatást nyert az európai uniós LEADER-programból.

Vighné Kemény Teréz polgármester elmondta, a volt tűzoltószertár átalakításával a fiataloknak hoznak létre közösségi helyet. Fotók: Krizsán Csaba
Vighné Kemény Teréz polgármester elmondta, a volt tűzoltószertár átalakításával a fiataloknak hoznak létre közösségi helyet. Fotók: Krizsán Csaba


Emellett hamarosan helyrehozzák a Kossuth utca egy százméteres szakaszát, amely a tavalyi nagy esőzések idején ment tönkre. Erre a helyhatóság a vis maior alapból kapott 800 ezer forintos támogatást, az összköltség azonban elérheti az 1,8 millió forintot.

"Az eddiginél több helyen akarunk megmutatkozni" – említette az egyik fontos célt Vighné Kemény Teréz. Ennek egyik eleme, hogy idén elkészült a 345 lelkes község honlapja (a www.sikator.hu címen érhető el). Több programot is szerveznek.

Május 28-án gyereknapot tartottak, augusztus 20-án pedig – egy korábbi próbálkozást felelevenítve – megrendezik az elszármazottak találkozóját. A közösség összetartó erejét növelheti, hogy folyamatban van egy hagyományőrző egyesület alapítása.

Telkek szinte ingyen. A sikátori önkormányzat jelképes, 1 forintos áron kínál eladó telkeket. Mindössze egy feltétel van: két éven belüli beépítési kötelezettség.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérnyomáscsökkentő változás a gyógyszertárakban

Fontos gyógyszerek lettek olcsóbbak tegnaptól, a több mint félszáz készítmény többsége… Tovább olvasom