Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Drágítanák a parkolást Győrben

A győri parkolási rendszer olyan mértékű megváltoztatására készül a győri önkormányzat, amelyre nem volt példa az elmúlt tíz-tizenöt évben.

Tucatnyi utcát drágább övezetbe sorolnak át, és olyan részeken is pénzt kérnek a parkolásért januártól Győrben, ahol eddig ingyenes volt a várakozás – amennyiben a közgyűlés pénteken rábólint a gazdasági és tulajdonosi bizottság előterjesztésére.

A győri közgyűlés elé pénteken kerülő előterjesztés szerint a történelmi belváros legnagyobb része a legdrágább övezetbe kerülne január 1-jétől.

A Bécsi kapu tér–Zechmeister utca–Jókai utca–Szent István út–Gárdonyi utca–Újvilág utca–Újkapu utca–Móricz Zsigmond rakpart által körülhatárolt területen belül egységesen 400 forintot kellene fizetni óránként a várakozásért. A legmagasabb díjtétel jelenleg is ennyi, csakhogy ez kizárólag a legszűkebb városmagban, a Baross út közvetlen közelében érvényes. Ugyanennyit kellene fizetni a Kisfaludy utca Czuczor és Teleki utca, valamint a Varga utca Lukács utca és Batthyány tér közötti szakaszán, ahol jelenleg ingyenesen lehet megállni.



További módosítás lenne, hogy az ettől kifelé eső belvárosi területeken mindenütt 200 forintot kérnének óránként a parkoló autósoktól a mostani, 2003 óta érvényes 80 és 100 forint helyett. Újdonságként a kereskedelmi és iparkamara mögötti, ma még ingyenes parkolót is ebbe az övezetbe sorolnák.

Az indítvány több indokkal magyarázza a drágítás szükségességét. Az anyagban az áll: a jelenlegi díjövezetek száma (négy) sok a fizetőparkolási zóna kiterjedéséhez képest. További érv az egységesítés, az ésszerűtlen sokféleség megszüntetése: az Árpád úton végighaladva például – így az előterjesztés – a parkolóhelyek óradíja hétszer változik meg, de hasonló a helyzet a Pálffy utca–Újvilág utca–Újkapu utca–Móricz Zsigmond rakpart–Teleki utcák által határolt területeken.



Legalább ekkora horderejű változás lenne, hogy nem csak a belvárosban kellene majd fizetni a várakozásért. A lépéssel az önkormányzat nem titkoltan arra reagálna, hogy a Móricz Zsigmond rakparti út megépítése miatt idén megszüntetett 400–500 ingyenes parkolóhelyről kiszorult járművek a szomszédos városrészekben bukkantak fel. Első lépcsőben, januártól Sziget–Újvárosban szerelnének fel parkoló-automatákat a Jedlik híd–Stromfeld utca–Simor püspök tere–Erkel utca–Dr. Róth utca–Petőfi tér–Kossuth utca–Híd utca által közrezárt területen. Július 1-jétől Dél-Révfaluban (a Rónay utca környékén) és Észak-Nádorvárosban is fizetni kellene.

Az utolsó módosítás 2013. január 1-jétől, az átalakított Dunakapu tér tervezett átadásától lépne életbe. Akkortól a Teleki utca–Rákóczi utca–Újkapu utca–Móricz Zsigmond rakpart által határolt terület korlátozott behajtási övezetté válna. Oda csak az ott lakók hajthatnának be és várakozhatnának tartósan lakossági parkolási bérlet ellenében.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. humer 2011. október 28. 17:11
    „urbaniastapista: egyetértek veled, kevés a parkolóhely, szűkek az utcák (A belvárosi egyirányúakban 1, vagy2 sor parkolóhely van jellemzően, ezért nem lehet kétirányusítani.)

    Valakinek az érdeke folyton sérül közlekedők-parkolók, parkolók-zöldterület, vagy gyalogos zónák. Az autósoknak meg kell értenie, hogy csak kompromisszumokkal és szigorú renddel lehet működtetni egy ilyen rendszert.
    40 éve még nem volt ekkora forgalom, a Széchenyi tér kiszolgálta az egész belvárost parkolóként.
    Én szerintem az egész városban kellene parkolási díjat fizetni, mert a városi közterületek nincsenek ingyen.
    A helyben lakóknak egy ingatlanra egy gépkocsira kedvezménnyel, a 2. tól majdnem teljes árban éves bérletet adnék. Aki pedig vidékről jár be, annak vagy napijegyet, vagy a cége által fizetett parkoló bérletet/céges parkolót írnék elő.
    A város 4, vagy 5 kapujába pedig ingyenes P+R, és ide sűrű buszjáratokat (esetleg villamos) vezetnék ki, erre még az EU adna bőven forrást is a felépítéshez és a közlekedés átszervezéséhez.”
  • 46. urbaniastapista 2011. október 28. 08:34
    „Az egész parkolási rendszer alapjaiban rossz, nem jó irányban változik.
    Azzal indokolni az emelést, hogy túl sok az övezet, elég gyenge. A győri rendszer egyetlen előnye, hogy a több övezet lehetővé tette a rendszer finom hangolását, ahol kevés volt a hely ott lehet emelni a díjon, ahol túl sok, ott lehet csökkenteni. A rendszeres használók tisztában voltak a helyek áraival. Az mindig is meglesz, hogy a fizetős zóna peremén hatalmas tobzódás lesz a parkolóhelyekért, ezért nem logikátlan az európai megoldásokat megnézni, ahol akár az egész város fizetős, de vannak nagy kiterjedésű ingyen parkolók is, persze nem a legjobb helyeken.
    Megint elmaradt egy őszinte szakmai indoklás, pedig nem is biztos, hogy ahol most közelharcot kell vívni a Belváros peremén egy parkolóhelyért, az ott lakók elutasítanák a fizető övezet kiterjesztését.
    Azért is ver ekkora hullámokat egy ilyen intézkedés, mert alapvetően kevés a parkolóhely. Több évtizeddel ezelőtt nem is gondoltak erre, az elmúlt 20-30 évben meg csak beszedték a parkolómegváltásokat, de nem építettek parkolót. Ráadásul mind a mai napig - az önkormányzat asszisztálása mellett - épülhetnek a Belvárosban úgy nagy alapterületű és forgalmú épületek, hogy az előírt parkolószámot nem építik meg hozzájuk (Lloyd bővítése, Dunapart-rezidencia, Frigyes laktanya 4. épülete stb.).
    Nádorvárost is el fogja érni a fizetős övezet, de jó győri szokás szerint a Bem téri parkot akarják parkolókkal zsugorítani.”
  • 45. blise 2011. október 27. 23:39
    „Jó lenne ha a lakótelepeken is kellene fizetni, csak mert én is ott lakom, és semmikép nem lenne tanácsos kimaradni a "nagy közös"-hőz való hozzájárulásból...”
  • 44. Elektra 2011. október 26. 21:21
    „Én azért kíváncsi leszek, hogy az idézem "Jedlik híd-Stromfeld utca-Simor püspök tere-Erkel utca-Dr. Róth utca-Petőfi tér-Kossuth utca-Híd utca által közrezárt területen" környékre melyik bátor, kisportolt, küzdősportokban jártas parkolóőrt küldik ellenőrizni, vagy büntetni, mikor a rendőr is félve jár arra... És ha már arra is jár, a szakadt ladával, vagy fekete merdzsóval járó illetőket sosem állítaná meg... A közterületes meg még véletlenül se jár erre a környékre, mert akkor a Kígyó utca végén lévő "kisbolt" és az Akác téri szintén "kisbolt" előtt nem innának nyíltan az emberek, most már széken ücsörögve pohárral a kezükbe, mert úgy tudom ez is tilos... De legalábbis bírságolható... Szóval várom bátor közterületes alkalmazottakat, akik halálmegvető bátorsággal fogják bírságolni a Kossuth utca környékén parkoló autósokat...”
  • 43. villamosvezető 2011. október 26. 19:56
    „Hajrá Fidesz!!
    Tovább a szakadék felé!!
    A levegő megadóztatására már nem kell sokáig várni, ha addig el nem adják a a levegő kvótánkat!!!”
  • 42. gig 2011. október 26. 13:09
    „Ha hinni lehet a térképnek, a Híd utca közepén kilakított 3 parkoló (kvázi ezek miatt nem lehet végig kétirányú az útszakasz) nem lesz fizetős. Nem túl logikus, de izgalmakat rejtő részletnek tűnik a dolog.

    Amúgy tényleg az Árkád és a fürdő parkolója fog telítődni a szabályozás hatására. Előbbi intézmény jól jár, a másik aligha. Félve teszek említést szegény, ártatlan Kénzich utcáról, hú, hogy mi lesz ott. Öröm viszont, hogy a rendőrök is fizetni fognak a parkolásért, nyilván saját zsebből, ugyancsak a Híd utcában. A szabályok ugyanis - elvileg - mindenkire vonatkoznak.

    Nem lenne egyébként rossz a parkolási rendszer fizetőssé tétele bizonyos területeken, de ezt valamiféle értelmes fejlesztésnek kéne kísérnie (avagy mire kell a pénz, azon túl, hogy visszatartja a túlzott forgalmat a belvárostól?). Amit ezzel szemben Szigetben műveltek, tragédia (az új útfelületek aktuális minősége nem azonos az normális koncepcióval), a belvárosi közlekedési rend átvariálása kapcsán ugyancsak egyre többen tiltakoznak, jogosan.”
  • 41. AntiFricc 2011. október 26. 12:31
    „Köszi szúnyog! Valahogy sejtettem, hogy az egész tömb...
    De jó ez az Móricz rakpart új út... Csak senki sem kérte... A lakosság 95% ellenzi.”
  • 40. révfaluiszúnyog 2011. október 26. 11:31
    „39! Azt beszélik, hogy a Dózsa rakpartot és az Ady utcát mindenképpen, mivel ott parkolnak azok, akik korábban a Móricz rakpartot használták. Szerintem még a Damjanich utcát, a Kálóczy teret és a Hédervári utat is fizetőssé fogják tenni.”
  • 39. AntiFricc 2011. október 26. 11:18
    „"Dél-Révfaluban (a Rónay utca környékén)"

    Ez pontosan melyik utcákat (utca szakaszokat) jelenti?”
  • 38. kisem 2011. október 25. 20:42
    „Már a cím is hibás. Nem drágítanák, drágítani fogják.
    Nemrég arra hivatkozva emelkték a belvárosi tarifát, hogy ellentételezésként ingyenessé teszik a parkolóházat. Egy darabig ment, aztán maradt a tarifa és fizetős lett ismét a parkolóház.
    A lakossági bérlet ára évekig nem változott, aztán az idén hirtelen a duplájára nőtt a fizetendő. Nem kell ezt sem magyarázni, érthető a szándék, mint most is. A felhozott díjövezet-szám csökkentés, meg az egységesítési szándék csupán a helykitöltő blabla, tömény mellébeszélés.
    Amúgy meg a közgyűlés már rég nem érdemi döntéshozó testület. A szerepük csupán annyi, hogy a törvényesség látszata minden határozat meghozatalánál megmaradjon.”
  • 37. Oreg35 2011. október 25. 20:27
    „Megint egy átgondolatlan önkormányzati intézkedés! A zölddel jelzett Sziget- Újvárosi részre mennyi parkoló órát kell telepíteni? Egy óra telepítése mennyibe kerül? Aki arra jár tudja, hogy most amikor ingyenesen lehet ezeken a helyeken parkolni is csak néhány /10-15 db hely / foglalt! Mikorra fogja az a kevés 100 Ft kitermelni a beruházást?
    Van itt pénz, amire az önkormányzat akarja! Ez nem károkozás? Ezt ki vizsgálja?”
  • 36. Dwatson 2011. október 25. 18:58
    „Az adócsökkentők következő jótéteméne a szegényember ellen!”
  • 35. DON 2011. október 25. 18:26
    „Az angolokat kellene követnünk:)
    http://www.origo.hu/uzletinegyed/jog/uzleti/20111025-angol-megvesztegetesi-torveny-uj-szabalyozas-europaban-a-korrupcio-ellen.html”
  • 34. macizoli 2011. október 25. 18:13
    „Kell a pénz az önkormányzat megalomán terveinek a megvalósításához!”
  • 33. DON 2011. október 25. 18:04
    „Kezdem érteni a városvezetést:)
    Megjelenik egy cikk, hogy jó Győrben élni. Olvassák, és hirtelen leesik nekik a tantusz, hogy jé, ezeknek jó itt élni? Miaz hogy nem mi mondjuk meg, hogy milyen itt élni? Ha már nem nekünk köszönik meg, akkor majd mi kétharmaddal megmutatjuk, hogy nesztek!
    Komolyra fordítva: mi abban a logika, hogy igyekszünk kitiltani a belvárosból az autókat, hát emeljük a parkolási díjat, de azért odacseszünk a közepére egy méregdrága teremgarázst (ők mélygarázsnak nevezik), hogy aztán mindenki jöjjön oda! Csak én érzem úgy, hogy nincs ez így átgondolva, vagy ezek tényleg megkapták előre a lóvét a mélygarázs bizniszért és már el is költötték, úgyhogy mivel nem lehet visszafizetni, "csakazértis" lesz?
    Egy tűzhöz közeli építész mondta azt a romok között bolyongva, hogy "nem köpnek a levesünkbe, lesz itt mélygarázs!" Most akkor azért lesz, mert akarják, vagy azért mert kell a zembereknek? Kinek kell egyáltalán?
    A rakparti út építése előtt megígértek egy sor ingyen parkolót, aztán elsumákolták.
    A sok győri meg nem lát a boldogságtól.
    Szeretem Győrt, de nem a városvezetését!”
  • 32. kisokoska 2011. október 25. 17:39
    „Ez sem megszorítás! A kötelező megadóztatása sem ( akinek nincs autója annak nem), ingatlanadó (akinek nincs semmije arra nem vonatkozik) chips adó ( aki nem eszi annak nem emelik) aki munka nélküli annak nem lesz kevesebb a fizetése jövőre....stb. "Oszd meg és uralkodj" címszó alatt mindenkinek rosszabb. Amit az állam lefölöz azt valamivel pótolni kell. A gatyánk rámegy az adósság visszafizetésére, a következő 10-20 évet szegénységben fogjuk leélni, ha ez a kormány marad. Győr ipara teljesen tönkre ment.( Olajgyár, Győr könnyűipara l, Húsipar, Tejgyár, Keksz és Ostyagyár, Rába ( vergődik), Mezőgép, ) miért nem vizsgálja Buday Úr. Ha nem lenne Audi, semmi nem lenne ebben a városban. Az ipar parkban csak Ő miattuk vannak üzemek . A többi: multi kereskedő akik nem termelnek. Hírmondónak megmaradt a Lenszövő, Szeszgyár. Megváltoztatják a rendszert? A csíráját nem látni. Egyedüli változtatás, hogy az állam minél nagyobb bevételhez jusson.”
  • 31. Alfonz23 2011. október 25. 16:26
    „A belvárosban a legtöbb autó bérlettel parkol (meg rokkantkártyával), ami egyszeri bevétel a parkolócégnek. Aztán csodálkoznak, hogy nincs elég bevétel, pedig a parkolók mindig tele vannak. Nosza egy kis drágítás. Csak azt nem nézik meg, hogy a parkolóautomatákban (meg mobil fizetésben) mennyi a napi bevétel - így rögtön látnák, hogy kifizethető - vagy nem- a parkolási díj.”
  • 30. majkani 2011. október 25. 16:24
    „menjen egy villamos az ETO pályától, a Petőfi hídig (a Bajcsyn végig), egy másik meg a nádorvárosi temetőtől az egyetemig”
  • 29. arrabonem 2011. október 25. 16:17
    „27. Epoxigyanta

    Nem olvasol Kisalföld Online-t?
    "Győrben jó élni - boldogan élnek a győriek"
    Tudhatnád.”
  • 28. anyádafatelepen 2011. október 25. 16:00
    „Ja már rájöttem mit sír itt a sok ingyenélő, ide járnak fel kupaktanácsra meg rimánkodni a még talpon lévő belvárosiüzletesek, mert annyira nem megy a boolt, hogy már erre is ráérnek.
    Hát el kéne agyalni rajta hogy miért. De legelis fogjatok 110 e nettó, vonjátok le belőle a havi fix költségeket, aztán menjetek be saját magatokhoz és nézzétek jól végig az árcetliket a kínai göncökön amit árultok. Azt majd rájöttök.
    vagy nem, én ezen se lepődnék meg.”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Építészeti siker Pannonhalmán

A megépített házak közötti versenyben a Czigány Tamás-Papp Róbert-Cseh András építészcsapat… Tovább olvasom