Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

Csak nyolc rendőri beavatkozás idén

Tápszentmiklós - Megalakulásának ötéves évfordulóját ünnepelte a Tápszentmiklósi Polgárőr Egyesület szombaton este. A közgyűlésen megjelent 38 polgárőr, Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke, Bagó Ferenc pannonhalmi és Kovács József tápszentmiklósi polgármester, valamint a pannonhalmi rendőrőrs csoportvezetője, Dénes László.
A beszámolókat követően Kara Ákos elmondta: a megyei önkormányzat kiemelten támogatja a polgárőr-egyesületeket. Bagó Ferenc hozzátette: nagyon jó a kapcsolat a pannonhalmi rendőrőrs állományával. Dénes László adatokkal támasztotta alá a hatékony működést: idén mindössze nyolc rendőri beavatkozást igénylő cselekmény történt Tápszentmiklóson. Megemlítette, hogy a településen nem történt besurranásos lopás, ami másutt nagy számban fordul elő.

Kovács József megköszönte a polgárőrök ötéves hatékony munkáját, megjegyezve: biztatónak tekinti, hogy a megalakulás óta a létszám nem csökkent, így stabil, összetartó csapat vigyázza a lakosság nyugalmát, biztonságát. Halász István egyesületi elnök az alapító tagoknak emléklapokat osztott ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri diákok mint tudatos fogyasztók

Budapest - A Győr-Moson-Sopron megyei példát követve szerveztek Tudatos fogyasztó leszek! címmel… Tovább olvasom