Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A vagyonkezelő válaszára várnak

Győr - Ha a vagyonkezelő zrt. (volt államkincstár) igent mond, akár már a nyáron kiírhatják a pályázatot az Iparcsatornán tervezett jachtkikötőre – mondta Janák Emil vízügyi igazgató. A Mosoni-Duna várhatóan 2011-re lesz az év minden napján hajózható.
A Mosoni-Duna jelenlegi vízállása nem akadály arra, hogy elkezdődjön a jachtkikötő-építés Győrben – mondta a tegnap megjelent cikkünk (Három vagy négy jachtkikötőt terveznek Győrben – Kisalföld, 2008. július 18.) nyomán Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Az érintett rész állami tulajdonban van, a vízügyi igazgatóság pedig már megegyezett Győrrel a használat feltételeiről, de ehhez az államkincstár utódszervezetének, a vagyonkezelő zrt.-nek is szükséges a jóváhagyása. Az erre vonatkozó kérvényt elküldték, válasz egyelőre nem érkezett, de reményeik szerint ez hamarosan – akár már nyáron – megtörténik. „Akkor pedig neki lehet állni a jachtkikötő építésének; a jelenlegi vízszint nem akadály, sőt. Mert ilyen műtárgyat ilyenkor lehet építeni a folyón" – tette hozzá a vízügyi igazgató.

A tegnapi cikkünkben szó volt a Mosoni-Duna vízszintjének szabályozásáról is: Janák Emil most úgy számol, az ehhez szükséges torkolati mű 2011-re elkészül. A jelenről azt mondta: a Mosoni-Duna most is hajózható, de tény, hogy nem mindig.

A győri Audi Hungaria Motor Kft. a jövőben is vasúton és közúton szállítja Győrbe a jármű- és motoralkatrészeket, és vasúton és közúton szállítja el a kész járműveket és motorokat, vízi útra nincs szüksége – közölte érdeklődésünkre Lőre Péter, az ingolstadti cég magyar leányvállalatának kommunikációs vezetője. Mindez azt jelenti, hogy mivel az Audinak semmilyen gazdasági érdeke nem fűződik ahhoz, hogy az Iparcsatorna kibővítésével vízi úton is megközelíthető legyen, fejlesztéséhez sem kíván hozzájárulni. – Sok sikert kívánunk a városnak a jachtkikötő-építési terveihez – zárta mondandóját a kommunikációs vezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz-reagálás

Győr - A Fidesz győri elnöksége sajtóközleményben reagált az MSZP sajtótájékoztatóján elmondottakra,… Tovább olvasom