Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

A túszdráma véget ért, az ítélet jogerős

Győr-Moson-Sopron - Tizenkét és fél év fegyházbüntetést kapott a győri túszejtő, aki négy éve foglyul ejtett, s a papírboltba citált egy hölgyet, a rendőrségtől autót követelt és késével megszúrta az intézkedő rendőr ezredest.
„Túszdráma Győrben" – az egész országot megrázta akkor a terrorcselekmény, amely azonban nem egy kormány megdöntésére, nem is egy fogva tartott kiadására, hanem egy nő elcsábítására irányult.

Hogy mi volt pontosan Szalai József szándéka, most sem tudjuk, első vallomása szerint szerelmes volt a sértettbe.

A hódításra azonban – úgy tűnik – nem voltak árnyaltabb eszközei: megragadta a hölgyet a Baross úton, egy papírboltba rángatta, kést szorított a nyakához és a kiérkező rendőröktől autót és fegyvert követelt, egy órán belül. A rendőrök kiérkeztek, a túsztárgyaló mellett jelen volt Préts Sándor ezredes az akkori győri közbiztonsági igazgató és Icsei Márta százados is, akik hiába próbáltak szót érteni a reszkető, síró, de igen határozott és céltudatos férfival. Préts végül azt a pillanatot használta ki, amikor a vádlott az ásványvízért nyúlt, s a kést letette. Viszont ahogy elindult felé, a férfi ismét felkapta a kést és megszúrta a rendőrtisztet. A sértett szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – de így a túszdráma is véget ért.

A vádlott szerint a kommandónak kellett volna kijönni – kérdés, hogy akkor ő most hol lenne? Fotó: H. Baranyai Edina


Az „első győri terrorista" – ahogy a meglepetésből ocsúdó közvélemény elnevezte – több mint három éve járja a bírósági tárgyalókat. Balszerencséjére jogszabályváltozás is történt, így a bizonyítási eljárást kezdő megyei tanácsnak a határozathozatal előtt abba kellett hagyni mindent, s egy másik tanács elölről kezdte az ügyet.

Aztán hozzájárult az idő múlásához az is, hogy egymásnak ellentmondtak az elmeszakértői vélemények: az egyik közepes-súlyos fokban korlátozottnak, a másik beszámíthatónak vélte Szalait, így egy harmadik szakértői csoport döntött: szerintük a túszejtő tudta, mit csinál. Mindezek miatt az alapos ügyvédi védelem sem segített: a Győri Ítélőtábla dr. Kovács Tamás tanácsa helybenhagyta a megyei bíróság döntését és jogerősen 12 és fél év fegyházra ítélte, nyolc évre pedig a közügyektől is eltiltotta a 42 éves, egyedülálló férfit, aki így legkorábban hat év múlva szabadulhat.

A fő kérdés nem a terrorcselekmény volt az eljárás során, hiszen ez a bíró szerint megvalósult, akkor is, ha a túszejtő nem kapta meg a kocsit. Ám Szalait hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével is megvádolták, holott igen nehéz eldönteni, hogy pontosan mi volt a szándéka Préts ezredessel. Az ítélőtábla – az elsőfokú bírósággal egybehangzóan – úgy vélte, hogy a cselekménysort egymással összefüggésben kell nézni, így egyértelmű, hogy az egy óra alatt a vádlott véget vethetett volna a drámának, s felmérhette, hogy késével nagy bajt okozhat. Azt pedig, hogy csak könnyebb sérülés lett a dologból, tekintsük inkább szerencsének. Nem beszélve arról az iszonyú lelki sérülésről, amit Szalai az egy órán át fogva tartott sértettnek okozott.

Az elítélt egyébként számos levelet írt az eljáró szervekhez, kifogásolva ezekben a már nyugalmazott ezredes fellépését, aki szerinte – lényegében – maga idézte elő a történeket, szakszerűtlen beavatkozásával. Védőjével együtt azt is leszögezte, hogy a közrendvédelmi igazgató nem is intézkedhetett volna. A bíróság szerint azonban ez egy eldöntetlen szakmai kérdés, s legkevésbé sem érinti a cselekmény megítélését. Arról nem szólva, hogy Préts Sándor egy hirtelen jött alkalmat használt ki, ami rendőrként kötelessége is volt.
Ugyanígy gondolja – visszaemlékezve a történtekre – Préts Sándor is. Az ezredes a Kisalföldnek elmondta: az ítéletről nem szeretne állást foglalni, arról pedig nem tud, hogy folyna-e bármilyen fegyelmi eljárás az intézkedésével kapcsolatban. De ma is úgy gondolja, hogy helyesen cselekedett.

– Senki nem tudja, mi történt volna, ha letelik az egy óra, emlékszem, a fiatalember ráfogta a pisztolyt a sértettre és figyelmeztetett, hogy már csak öt percünk van. Ezért ragadtam meg az alkalmat: nem volt már időnk. És úgy gondolom, hogy akkor követtem volna el bűnt, ha mondjuk megöli az áldozatát, miközben én közbeléphettem volna. Azt tényleg soha nem tudnám elrendezni sem magammal, sem a közvéleménnyel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befagyhat a hulladék

Győr - Nehezíti a beköszöntött hideg a hulladékgyűjtő edények ürítését. Előfordul, hogy a kukákba… Tovább olvasom