Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

A likócsi gokartpálya területét el akarja adni Győr - videó, fotók

A benzingőzös levegőjű egykori versenypálya helyén a győri Városháza vezetői bevásárlóközpontot szeretnének látni. Szavazás.

Több mint egy évtizede, hogy végérvényesen elhallgattak a motorok a likócsi gokartpályán. Az éveken keresztül zajló ügy rövid története a következő: az időközben a pálya körül felépült házak lakói panaszkodni kezdtek a motorok keltette zajra és a vita odáig fajult, hogy végül sikeresen megfúrták a futamokat a likócsi gokartpályán.

Miután elüldözték a gokartosokat, az extrém sportosok sem találtak otthonra a pályán

Még a Balogh-érában a győri Városháza annak ellenére a lakóknak adott igazat, hogy a pálya előbb elkészült, mint a környező házak. S azt sem szabad elfelejteni: színvonalas gokart és minimotoros versenyekre az ország minden vidékéről, sőt, külföldről is érkeztek pilóták, motorosok.

Bár szó volt arról a 2000-es évek elején, hogy extrém kerékpárosok, gördeszkások és görkorcsolyázók találnának otthonra a magára hagyott pályán, de végül ez az elképzelés is elhalt. A győri közgyűlés 2004-ben hozott határozata a Bácsai úti lőtérrel együtt a győr-likócsi gokartpálya sportfunkciójának megszüntetését is kimondta.











Kalmár Ákos: "Likócson jelenleg nincs nagyobb kereskedelmi egység" 

"A győri önkormányzat át kívánja minősíteni a likócsi gokartpálya területét a rendezési tervben. Az elképzelések szerint erről még idén közgyűlési határozat születik" - kezdte a kisalfold.hu érdeklődésére Kalmár Ákos (Fidesz-KDNP), Likócs önkormányzati képviselője.


Videó: Cseh Róbert


"Tekintettel, hogy Likócson jelenleg nincs nagyobb kereskedelmi egység, szeretnénk, ha a terület átminősítése után olyan befektetőnek tudnánk eladni a területet, aki bevásárlóközpontot építeni ide. Ezzel a likócsiak egyik problémája megoldódna, vagyis nem kellene ingázniuk egy-egy nagyobb bevásárlás kedvéért Győr másik negyedeibe" - zárta szavait Kalmár Ákos.


Fotók: Cseh Róbert

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vámosszabadi menekülttábor - A BM tárgyalna a folytatásról

További tárgyalások keretében döntenek a vámosszabadi átmeneti befogadóállomásról - közölte a… Tovább olvasom