Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Kara Ákos: `októberben kerül a parlament elé a munka törvénykönyve´

A Parlament foglalkoztatási bizottságának győri alelnöke szerint a hatályos jogszabály idejétmúlt. A LIGA Szakszervezetek szerint szinte nincs a tervezetnek olyan szakasza, amely ne érintené hátrányosan a munkavállalókat.


A változásokról beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kara Ákos, a foglalkoztatási bizottság fideszes alelnöke, az LMP-és Kaufer Virág és a szocialista Gúr Nándor is.

A parlament októberben kezdi tárgyalni a munka törvénykönyvének módosítását - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Kara Ákos.

A foglalkoztatási bizottság fideszes alelnöke megismételte, hogy munkaanyag a Nemzetgazdasági Minisztérium múlt héten nyilvánosságra hozott tervezete, és a képviselőcsoport a következő hetekben akarja álláspontját kialakítani. Szerinte azért szükséges a hatályos jogszabály megváltoztatása, mert idejétmúlt, és 1992 óta a gazdasági környezet jelentősen átalakult.

A győri politikussal készült interjút ide kattintva hallgathatják meg

Korábban szintén a 180 percben a munka törvénykönyvének tervezett módosítását bírálta az LMP-és Kaufer Virág és a szocialista Gúr Nándor is. Kaufer Virág szerint a kormány rugalmasítás címén munkavállalói és kollektív jogokat épít le.

Az LMP arra törekszik, hogy népszavazás formájában folytatódjék a konzultáció az emberekkel. Az MSZP-és képviselő azt mondta, hogy a javaslat a kormány ámokfutásának folytatása, az érdekegyeztetés szétzúzása után most a munkavállalókat hozzák kiszolgáltatott helyzetbe.

Gúr Nándor műsorunkban is megismételte: elhibázott gazdaságpolitikájával a kormány megterhelte a munkáltatókat, ezért most cserébe több jogot ad nekik a munkavállalókkal szemben.

A LIGA Szakszervezetek szerint szinte nincs a tervezetnek olyan szakasza, amely ne érintené hátrányosan a munkavállalókat.

Jobbik: Rossz az új Munka törvénykönyv

A Jobbik szerint miközben a kormány egyfolytában munkahelyteremtésről beszél, addig az új Munka törvénykönyvében éppen arra teremt kereteket, hogy a növekvő munkamennyiséget ne újabb munkaerő alkalmazásával végeztessék el a foglalkoztatók - jelentette ki Bertha Szilvia, a Jobbik politikusa.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a tervezett változtatásokkal a kormány arra ösztönzi a cégeket, hogy a növekvő munkamennyiség elvégzésére ne újabb munkaerőt alkalmazzanak, hanem "a meglévőt a végtelenségig dolgoztathassák, majd ha tönkrement, akkor minél kisebb költségekkel, problémamentesebben megszabadulhassanak tőle".

Mint mondta, a munkavállalók a jelenlegi viszonyok között már a törvényben garantált jogaikkal sem mernek élni, nehogy az utcán találják magukat. Ez már önmagában "lehetőséget ad a kihasználásukra", de az új Munka törvénykönyvének tervezete "törvényi szinten is lehetővé tenné, hogy az emberek végletekig történő kizsigerelése még csak ne is legyen büntethető" - közölte a jobbikos politikus.

Bertha Szilvia a tervezett intézkedések között a kollektív szerződés hatáskörének szűkítését, a munkahelyi érdekképviseletek és tisztségviselőik jogainak csökkentését, a műszakpótlékok csorbítását és a védettségek csökkentését említette.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. dorombolok 2011. augusztus 02. 19:22
    „Csak azért , hogy mindenki el tudjon igazodni a dolgok között . Ha valaki úgy érzi, hogy Szijjártó Péter és Kara Ákos mondataiban nem érti a logikát, annak ajánljuk szeretettel a következő interneten terjedő Fidesz-magyar szótárat.

    -Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás.
    -Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek bent, akkor lógnak a munkahelyükről.
    -Amikor helyi lakosként lakhatási támogatást számolunk el, akkor az nekünk jár, ti pedig a piacon kérjetek számlát minden csomag retekről.
    -Amikor mi vásárolunk - hitelből - tőzsdén jegyzett részvényt, akkor az jól átgondolt befektetés, amikor a magánpénztárak tették, akkor eltapsolták a nyugdíjatokat.
    -Amikor módosítunk a nagy elosztó rendszereken, akkor az a ,,nem szokványos magyar út", ha mások próbálták, akkor ez népnyúzó megszorítás, ami nem vezet sehova.
    -Amikor a rend fő őre 48 évesen nyugállományba vonult, csak élt a szabályok adta lehetőséggel, ha a korábbi kollégái is így tennének, akkor élősködnek a nemzet nyakán.
    -Amikor a mi kutyánk kölykét érint hátrányosan egy szabályozás, akkor azt úgy módosítjuk, hogy rá ne vonatkozzon (lex Szász, lex Járai), ti pedig tetszettetek volna többen lenni.
    -Amikor nálunk az értékmérő az, hogy kinek mije van, akkor mindenki szánalmas, aki kevesebbet szerzett.
    -Amikor a Médiatanácsban kizárólag a mi embereink ülnek, akkor az egyensúly biztosított, mert "ők nem olyanok", ha ugyanezen szabályok alapján egyszer majd mások felügyelik a sajtószabadságot, akkor az mindjárt kommunista diktatúra.
    -Amikor népszavazást kezdeményeztünk, akkor a haza nem lehetett ellenzékben, ha mások is élnének ezzel az eszközzel, akkor a nép nem elég érett sorsának eldöntésére.
    -Amikor konzultációra hívjuk az embereket, akkor ,,hallgassuk meg egymást", ha nektek van véleményetek, keressétek a bohócügyi államtitkárt."”
  • 39. Phobos 2011. augusztus 02. 14:37
    „Hogy ez miért van ennyi ideig a főoldalon ???”
  • 38. Túrabakancs 2011. július 31. 18:16
    „igazságmondó! /31/
    Más országokban valóban kimennek tüntetni az utcára az emberek,
    de ezzel meg is történt az, amit ők max. megtehetnek. Tüntetgetnek, miközben
    ha nagy a szájuk, szétverik őket a rendőrök. Mindenhol a világban változások
    zajlanak, és ezek nagy többsége negatív intézkedések összességét jelenti. A bankokat
    kellene elkergetni, vagy kordában tartani a stílusukat, mert ők okozták világszerte
    ezt a globális összeomlást. Kapzsik voltak, és átverték a népeket. Ha nem lennének ilyen
    brutális törlesztőrészletek, akkor a megmaradt pénzből a lakosság tudna költekezni, így lenne
    a vállalkozásoknak pénze, tudnának adózni az állam felé. Lennének munkahelyek is, így a megszorí-
    tásokra sem lenne szükség. Ennyi az egész, de ezen kár már filózni, 15-20-évig nem lesz változás
    ez ügyben, ugyanis addig tartanak a törlesztések. Ez van! Akiknek nem volt /van/ megtakarítása
    valószínű kínlódni fognak sokáig, akiknek van, azok lesznek a túlélők. Most nem a vagyon ér sokat, hanem
    a kézpénz. A vagyon mostanság nem értékesíthető, emiatt az csak egy díszlet!!!”
  • 37. Phobos 2011. július 30. 22:17
    „"Odaadó és hatékony munka" - kitüntette Pintért a felvásárlók nagykövete

    Az alább hír olvasható az izraeli nagykövetség honlapján:
    Odaadó és hatékony munkájuk elismeréseként Izrael Állam magyarországi nagykövete, Aliza Bin-Noun 2011. július 5-én elismerő okleveleket és emlékplaketteket adott át a magyar rendészeti szervek képviselőinek.

    A rendezvényen elsőként Pintér Sándor belügyminiszter úr vehette át az elismerő oklevelet és az emlékplakettet.

    Ezt követően számos további kitüntetés került átadásra, így köszönve meg azon rendészeti szervek munkáját, akik nagyban hozzájárultak Izrael Állam budapesti Nagykövetségének kiemelkedő biztosításához.”
  • 36. zakarias3 2011. július 30. 07:30
    „Köszönjük Phobos! Tied az év kommentje!”
  • 35. Phobos 2011. július 29. 21:00
    „Narancspolgárosodás, avagy mars utcaseprőnek!

    Közismert, hogy a jelenlegi kormánypárt teljes és hivatalos megnevezése: Fidesz-Magyar Polgári Párt. A Fidesz 1998 óta retorikai szinten állhatatosan és már-már az unalomig ismételgetve hirdeti a polgári értékrendet, a hazai polgárosodás folyamatának ösztönzését, a polgári ethosz széleskörű társadalmi elterjesztésének szükségességét. Lárifári - mondhatjuk az elmúlt egy és negyed év közéleti tapasztalatai után.

    Sőt ellenkezőleg. Bízvást kijelenthetjük, hogy a narancsos politikai formáció a hazai polgárosodás, egy új reformkor megvalósításának legfőbb kerékkötője, s tevékenységével, eddigi intézkedéseivel minden korábbi előzményt felülmúlva felgyorsította Magyarország latin-amerikanizálódásának folyamatát. Kétségtelen, hogy a fideszes klientúrára - amely gordiuszi csomóként fonódik össze a szocialista tőkés körökkel - aranyidők köszöntöttek, ellenben a társadalom kétharmad része vészes egzisztenciális, perspektíva nélküli léthelyzetbe került. Hazudozhatnak itt a Lázár- és Matolcsy-formátumú politikusok és szellemi holdudvaruk tagjai gazdasági élénkülésről, a munkanélküliség csökkenéséről, a valóságban stagnál, illetve romlik a duális szerkezetű magyarországi gazdaság hazai vállalkozói szektorának helyzete, folytatódnak a ,,leépítések", s ezzel párhuzamosan nő a munkanélküliség. Legalábbis a tényleges, nem pedig a regisztrált adatokat tekintve. Vagyis politikájával egy ,,polgári" párt épp a nemzetfenntartó polgárságot teszi tönkre, állítja a falhoz.
    A legújabb őrületes agymenése a Likud-testvériség agytrösztjének a közmunka projekt kiötlése volt. Miután az Orbán-kormány képtelen a gazdasági konjunktúrát beindítani, s ezáltal új munkahelyeket létrehozni, sőt épp az ellenkezőjét teszi, gyorsan lefaragták a korábban is nyomorúságos szociális kiadások összegét. Megszűnt a passzív táppénz rendszere, 3 hónapra csökkentik a munkanélküli ellátás időtartamát, az ezt követő ún. bérpótló juttatás folyósítását pedig valamilyen közmunka elvégzéséhez kötik. No, mármost ez úgy fest a rögvalóságban, hogy ezerszámra közvetítenek ki a munkaügyi központok diplomás embereknek alkalmi-segédmunkási állásokat, s amennyiben az illető a felkínált munkalehetőséggel nem kíván élni, megszüntetik a bérpótlék folyósítását. Gratulálunk, Fidesz-Magyar Polgári Párt! Valóban ennyire hülyék lennétek? Attól fog az ,,új ország" felépülni, hogy a volt közalkalmazottak, könyvtárosok, tanárok, közművelődésiek, egészségügyiek lapátolnak, kukákat ürítgetnek, szemetet szednek, parkosítanak, vécét takarítanak? S országromboló politikátokkal még csak esélyt sem adtok nekik, hogy szakmájukban elhelyezkedve, képességeiknek és tudásuknak megfelelő munkával szolgálhassák hazájuk üdvét és felemelkedését! Ismételjük meg előbbi kérdésünket: valóban ennyire degenerált barmok lennétek, illetve vagytok, hogy el is hiszitek, ez a jövő útja, s ez hozza el az új reformkort? S vajon miért juttattok olyan megalázó helyzetbe akár több évtizedes szolgálati viszonyukat a politikus gazemberek hibájából elveszített, a munkájukat egész életük során tisztességgel végző diplomás vagy szakképzett embereket, hogy elzavarjátok őket segédmunkásnak holmi trógermunkát végezni?
    S hogy eddigi állításainkat egy konkrét esettel és dokumentummal is igazoljuk, lássunk egy nyíregyházi történetet. Talán mondanunk is felesleges, ebben a városban is, miként mindenütt az országban, fideszes önkormányzat működik. S íme, mindenekelőtt a szóban forgó történet hiteles ügyiratának másolata:

    Természetesen a kitakart helyeken az érintett valós, létező állampolgár neve és személyes adatai találhatók, melyeket az ő kívánságára nem hozunk, nem hozhatunk nyilvánosságra. Azért, mert senki sem büszke arra, amikor megalázó, emberi lényhez méltatlan helyzetbe hozzák, szinte bűnözőként tekintve rá a hivatali ügyintézés során. Az ,,új ország" fidesznyik csinovnyikjai. Mellesleg: senkiházi nímandok. Történetünk szereplőjéről elegendő annyit tudnunk, hogy az alábbi felső-, illetve középfokú végbizonyítványokkal rendelkezik: pedagógia szakos nevelőtanár, pedagógiai asszisztens, adósságkezelési tanácsadó, belső auditor. Nos, miként azt a nyájas olvasó láthatja, a megyei munkaügyi központ és egy bizonyos NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. síkidióta illetékesei ,,egyéb segédmunkások (pl. alkalmi munkás) munkakörben állást ajánl" a diplomás munkanélküli részére. Hiába, no, lassan csak beérnek a 2010-es nagy áprilisi forradalom gyümölcsei. S épül az ,,új ország". Tudniillik: leépül még az is, amit Gyurcsányék a véletlen, vagy valamifajta isteni csoda folytán meghagytak belőle. Igaz a mai társadalomlélektani miliő némi déja vu érzést keltve az emberben kissé emlékeztet a Rákosi-éra áporodott és terrorisztikus éveinek történelmi hangulatára, amikor a Horthy-korszak úri középosztályának tisztviselői portásként, kocsisként, napszámosként keresték a kenyerüket. Esetünkben a munkakereső abban a szerencsés helyzetben volt, hogy visszautasíthatta a megalázó ajánlatot, ámbár a ,,magasságos hivatal" ügyintézője - miként az a fenti dokumentumból is kitűnik - nem engedte meg azt számára, hogy tettének valóságos okát indokolja. Néhány, nyomdafestéket nem tűrő retorikai ötlettel szolgálhatnánk olvasóink számára, de talán fölösleges ezt tennünk. Nyilván egy ilyen mérvű, vérlázító gazemberség láttán mindenkinek kissé nyers, mi több vulgáris nyelvi képzettársításai támadnak...
    Sajnálatos szociológiai tény azonban, hogy ma Magyarországon a hasonló helyzetbe került emberek mintegy 95%-a kénytelen a porig alázó állásajánlatot és lekezelő hivatali bánásmódot elfogadni és eltűrni, mert nem tehet mást. Nincsen megtakarított pénze, ellenben úszik a közüzemi díjhátralékok és az elmaradt havi lakáshitel törlesztő részleteinek adósságárjában, s örül annak, ha egyáltalán bármiféle munkát végezhet, s néhány tízezer forintnyi havi alamizsnához juthat.
    Végezetül arra a fentebb feltett kérdésünkre válaszolnánk, miszerint a Fidesz országos és megyei, illetve helyi vezetői szimpla tudatlanságból, ostobaságból és hülyeségből teszik-e azt, amit tesznek, azt felelhetjük, korántsem erről van szó. Bármennyire is fájdalmasan és kijózanítólag hat ez akár több százezer, egyébként tisztességes hazánkfiára, ideje lenne végre már belátnia mindenkinek, hogy a Fidesz ugyanannak a kozmopolita-szabadkőműves globalista háttérhatalomnak a hazai érdekképviseleti szerve, miként az MSZP. S a közéleti maskarádé színpadán a rendezők, azaz a világhódítók rá osztották a nemzeti jellegű jelmez viselésének szerepét. Ám mindez nem több olcsó vásári, népámító komédiánál. Megérett az idő arra, hogy a nemzet elzavarja őket a hatalomból. Mert, ha ez nem történik meg, sajnos van, lesz még lejjebb is. Akkor maholnap azok is utcát seperhetnek, akik ma még rémálmukban sem gondolnak erre.”
  • 34. Phobos 2011. július 29. 12:47
    „Leszavazta a Fidesz a jobbikos alpolgármester-jelöltetet Esztergomban

    Nem sikerült alpolgármestert választani Esztergomban a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén. Tétényi Éva független polgármester a jobbikos Stámusz Andreát jelölte a posztra, előterjesztését a titkos szavazás során ketten támogatták, nyolcan viszont ellenezték. Ketten tartózkodtak a voksoláskor.

    A döntést a polgármester sajnálkozva vette tudomásul. Elmondta, ez újabb bizonyítéka annak, hogy a testület kétharmados fideszes többsége megpróbálja ellehetetleníteni a munkáját.

    Jelenleg sem főállású, sem társadalmi megbízatású alpolgármestere nincs a településnek, és nincs polgármesteri kabinet sem. Erről a témáról előterjesztés készül a következő ülésre.

    Stámusz Andrea a szavazást követően azt mondta: erre az eredményre számított, meglepődött volna azon, ha a Fidesz-frakció másként szavazott volna.

    "Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben Esztergomban alpolgármesteri tisztséget betölteni egyáltalán nem irigylésre méltó feladat. Ezért nem vagyok szomorú, több szabadidőm marad arra, hogy az elszámoltatásokkal foglalkozzam, és tovább tudjak azon dolgozni, hogy a város eladósodásáért felelős személyek megkapják a méltó büntetésüket" - fogalmazott.

    Dögöljön meg a szomszéd tehene is?

    Steindl Balázs fideszes frakcióvezető szerint az, hogy a polgármester az általa hangoztatott együttműködés jegyében egy jobbikos alpolgármestert jelöl, elég furcsa.

    "Ha ön együttműködést szeretne, akkor közülünk jelölt volna" - jelentette ki a városvezetőhöz szólva a frakcióvezető. A Fidesz méltatlankodása ugyanakkor nehezen értelmezhető annak tükrében, hogy az októberi alakuló ülésen az alpolgármesterválasztásról szóló előterjesztést napirendre sem engedte venni a helyi, kétharmados többséget alkotó Fidesz-frakció, amely előzetesen levélben azt is jelezte: egyik képviselőjük sem hajlandó a tisztséget ellátni.”
  • 33. dsj 2011. július 29. 10:53
    „A törvénykezés komoly dolog. Szakmai ismeretek, empátia, tapasztalatok kellenek hozzá. Mintha jellemzően ez a három tétel hiányozna az utóbbi időben.
    Ja, és ami nem kellene: bosszúvágy, személyes elfogultság, dilettantizmus. Ez meg mintha bőséggel akadna.”
  • 32. bojtár 2011. július 29. 07:40
    „31. igazságmondó 2011.07.29. 05:30
    egyszer elszakítják a húrt és akkor ........”
  • 31. igazságmondó 2011. július 29. 05:30
    „Mit csinálnak más országokban ???????
    Kimennek az utcára!!!!!!!!!!
    A magyar nép nagyon türelmes............de meddig ??????”
  • 30. Star-Spangled 2011. július 28. 23:19
    „Addig is lehet lopni a napot!!”
  • 29. kenderice 2011. július 28. 21:57
    „A népnek is van érdekérvényesítő képessége, például milyen meggyőző tud lenni egy lámpavason himbálozó kötél annak, aki alatta áll, és meg akarunk győzni.Ezek (nem Ők) kihúzzák gyufát az biztos, ha ennyire hülyének nézik a népet. A történelemben van erre elég sok példa.”
  • 28. zakarias3 2011. július 28. 20:37
    „Az,hogy valakinek van,vagy volt munkahelye,az nem jelenti azt,hogy dolgozik is!Ezt főleg a gengszterváltás óta tudjuk!A politikus uraknak is van munkahelyük,de azt, hogy dolgoznak, azt enyhén túlzásnak tartom!”
  • 27. zakarias3 2011. július 28. 20:22
    „15bélanéni!Kara Ákos a munka hőse!”
  • 26. kenderice 2011. július 28. 19:58
    „Ezek a tűzzel játszanak, ha elszabadulnak az indulatok majd futhatnak sírva!”
  • 25. görbebögre 2011. július 28. 19:28
    „Az mszp és a fidesz is munkásgyülölő !!Viktor pedig okosan megmagyarázza ha kevesebbet keresünk milyen jól járunk!
    A talpnyalói pedig ujjongva tapsolják.”
  • 24. schvegerimre 2011. július 28. 17:30
    „Teljesen egyetértek viki.27.-tel.Csupán annyit füznék hozzá,hogy én ugyanolyan hidegvérrel likvidálnám az elmult husz év politikusait mint amilyennel ők lassu halálra itélték saját népüket!”
  • 23. Dwatson 2011. július 28. 17:21
    „1. értelem 2011.07.28. 04:12
    Sajnos a választók igenis felejtenek.A Fidesz korábban is ezt csinálta:elvette visszamenőlegesen a nyugdíjemelést,befagyasztotta a családi pótlékot,módosította a Munka törvénykönyvét(rosszabbra),stb.,most mégis kétharmada van.A választók többsége hiszékeny,befolyásolható,és ezt a Fidesz is tudja(szegény apósom még mindig a 14. havi nyugdíjban bízik)”
  • 22. .viki27. 2011. július 28. 16:53
    „georgbob
    És akkor bele kell nyugodni nindenbe? Vágjanak fát a hátunkon azt is elviseljük mert egy hazug dilettáns zsebdiktátor azt mondja ,hogy ez nekünk jó? Próbálná meg ezeket a hazugságokat megetetni mondjuk a Lengyelekkel vagy a Görögökkel!Szerintem már kitoloncolták volna az országból,csak mi vagyunk ilyen bárgyú birka nép.Való igaz a sok gazdaggal nagyon jót tett azok nyalják is a se.........ét szorgalmasan!”
  • 21. georgbob 2011. július 28. 16:19
    „sándor71
    Eddig betartották a törvényi előírásokat a munkáltatók? (szabadság kiadásának írásbeli jelzése 2 héttel korábban, pótlékok és túlórák kifizetése, munkakörülmények betartása, szabadság kiadása max. 2 részletben stb. stb....) Ha a válasza nem, akkor eddig is rabszolgaság volt...”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kissé gyengült a forint szerdán

A forint az euróval szemben kissé, a devizák széles körével szemben erősödő svájci frankkal… Tovább olvasom