Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Eurobrand: az OTP a legértékesebb magyar márka

A bécsi székhelyű Európai Védjegy Intézet kedden ismertetett felmérése szerint Magyarországon az OTP a legértékesebb márka.

Mindamellett a jelentés szerint a gazdasági válság megtépázta az európai csúcsmárkákat, illetve a márkás termékeket forgalmazó vállalatokat is. Az OTP-t, mint márkát 436 millió euróra értékelte az intézet. Az intézet értékelése szerint az első tíz helyen álló európai márka az idén 11,2 milliárd euróval, azaz közel 6 százalékkal kevesebbet ér, mint tavaly, összesen 186 milliárd eurót.

A top 10-ben lévő, márkás termékeket forgalmazó vállalatoknál már valamelyest jobb a helyzet, náluk a márkaérték csak 500 millió euróval, 0,2 százalékkal csökkent 239 milliárd euróra. A vesztesek között az első helyen a pénzügyi szolgáltatók, illetve az autómárkák állnak, míg a fogyasztási cikkek márkaértéke nőtt a válság idején is.

Az összeállítás szerint a neves márkákat forgalmazó cégek rangsorában az első a Nokia, a cég a márka szempontjából 35,22 milliárd eurót ér. A második a francia LVMH luxuscikkeket forgalmazó vállalat, 32,37 milliárddal, a harmadik a belga Inbev söripari csoport 26,93 milliárd euróval. Rajtuk kívül a Vodafone, az Unilever, a Telefonica, a Mercedes Benz, a Deutsche Telekom, a BMW és a SAB Miller található az első tízben. Az egyedi márkákat tekintve is a Nokia vezeti a sort, 36,2 milliárd eurós márkaértékkel, a második a Vodafone 23,79 milliárddal, a harmadik a Mercedes Benz 19,39 milliárddal. Az első tízben van még a Louis Vuitton, a BMW, a Deutsche Bank, a Telefonica, a T-Mobile, az Orange és a Nescafe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb embert érnek el a napilapok, mint korábban

Egyetlen országos napilap mondhat magáénak egymilliónál több olvasót: a Blikk. Tovább olvasom