Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Savaria története a hadak története is

Savaria, a mai Szombathely kétezer éves története mindig is összefonódott a katonasággal, a hadakkal - emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton, amikor az olvasóközönség figyelmébe ajánlotta Jadasits Péter nyugállományú honvéd alezredes most megjelent könyvét.

A Savaria katonai története című könyv a Savariában állomásozó ókori légióktól, a 11-es huszárezred történetén át feleleveníti a város katonai történetét, ám legrészletesebben mégis a Magyar Honvédség 37. Savaria Gépesített Lövészdandárjának emlékeivel foglalkozik. Hende Csaba hangsúlyozta: a város életében meghatározó jelentőségű volt a katonai alakulat, amelynek történetében akadtak dicső és kevésbé dicső korszakai is.

Ez utóbbiak közé sorolható a lövészdandár megszüntetésének időszaka is, amelyet a miniszter szerint annak idején átgondolatlanul és pazarló módon hajtottak végre. Százmilliókat költöttek a laktanya felújítására, majd hirtelen bezárták a laktanyát, a hibás döntésekért pedig senkit nem vontak felelősségre - emlékeztetett.

Hende Csaba szólt arról is, hogy január elsejétől megkezdik szolgálatukat az első önkéntes védelmi tartalékosok, akik ellátják majd a laktanyák és katonai objektumok fegyveres őrzését. A miniszter szólt arról is, hogy 2014 közepéig 6-8 ezer önkéntes tartalékost állítanak majd rendszerbe.

A könyvbemutatón egy rendhagyó meglepetéssel is szolgáltak a miniszter számára: a Savaria Legió Történelmi Hagyományőrző Egyesület több tagja jelezte hivatalosan is, hogy tagja szeretne lenni az új önkéntes tartalékos haderőnek, s az erről szóló szabályos és hivatalos jelentkezési lapokat rögtön át is adták a miniszternek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meggyújtott petárdákkal dobálták az autókat egy felüljáróról az M7-esen

Az egyik siófoki felüljáróról meggyújtott petárdákkal dobálta meg az M7-es autópályán közlekedő… Tovább olvasom