Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Középkori játszópark Visegrádon

Kis túlzással Mátyás király „modernizált" világába csöppenhetnek bele a pár hónap múlva Visegrádon elkészülő történelmi játszópark látogatói.

A hazánkban egyedülálló, közel 195 millió forintba kerülő uniós projekt előzményeiről Szőke Mátyás, a Mátyás Király Múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kebelén belül működő visegrádi intézmény olyan élménypark kialakítására törekszik, ahol "az érzékek iskolája találkozhat a történelmi hagyományokkal, a képzőművészeti értékekkel, a környezettudatossággal, illetve a kreativitással".

A Vadász és Társai Építőművész Kft. és a Tekintet Bt. már 2004-ben elkészítette a „csodajátszópark" terveit, ám anyagi forrás hiányában a megvalósítás váratott magára. A Nemzeti Múzeum tavalyi sikeres pályázatának köszönhetően elnyert közel 175 millió forintos uniós támogatás azonban hatalmas lendületet adott az ügynek - mondta az igazgató. Közbeszerzési eljáráson kiválasztották a parképítési, növénytelepítési munkálatok kivitelezőit, és megállapodtak az egyedi játszóeszközök, utcabútorok gyártóival is, ám a játszóház építéséről csak nemrégiben sikerült megegyezni a Hérosz Építőipari Zrt-vel. Az alapkövet már letették, az átadást június 30-ra tervezik.

A park már működő honlapja szerint egészen a színek, hangok, formák és illatok ötvözetén, különleges játszóhelyszíneken és építészeti megoldásokon alapuló projektről van szó. A Mátyás korabeli reneszánsz várkertet idéző létesítményben akácpalló borítású ösvény kanyarog majd, ahol kerekesszékkel is kényelmesen meg lehet közelíteni például a lovagi tornára és íjászversenyekre alkalmas pályákat, a vadas és madaras kertet, a tavat, az útvesztőket, a lakótornyot, vagy épp a remetelakot, esetleg a kerti kápolnát. Egy sor igényes, míves, erős alapanyagból készült korhű játék szórakoztatja a kisebbeket, miközben a felnőttek az illatos növények övezte pihenőkből figyelhetik csemetéiket.

A Mátyás Király Múzeum – és az igazgató – szándékai szerint már a 2010-2011-es tanév kezdetétől fogadhatnak diákcsoportokat, de a nagyközönség előtt is nyitva áll majd a visegrádi játszópark.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt egy országgyűlési képviselő autója Balatonfüreden

Kigyulladt egy szocialista országgyűlési képviselő autója: az idegenkezűség kizárható. Tovább olvasom