Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Egyre több út járható a Dunántúlon

Ismét járható az M1-es és az M7-es autópálya, valamint a 8-as és az 1-es főút is. Szabolcsban és Hajdú-Biharban továbbra is sokan vannak áram nélkül.

4:50 - Megnyitotta a rendőrség az M1-es autópályát Hegyeshalom irányában

A rendőrség megnyitotta az M1-es autópályát Budapesttől Hegyeshalom irányában - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata vasárnap hajnalban.

A rendőrségi honlapra feltett közlemény arra kérte a járművezetőket, hogy óvatosan, körültekintően haladjanak.

Szombat éjjel az autópálya Győr felé vezető szakaszán még a 67-es és 85-ös kilométerszelvények között dolgoztak az út járhatóvá tételén.

Az M1-es Budapest felé vezető oldalán - rendőri felvezetéssel - a forgalom már korábban megindult.

vasárnap, 4:40 - Már a 81-es út sincs lezárva

Már a 81-es út sincs lezárva - derül ki a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleményéből.

Eszerint a személygépkocsik és a teherjárművek immár ezen az úton, a Komárom-Esztergom megyei szakaszon is közlekedhetnek, Győr és Székesfehérvár felé egyaránt. A közútkezelő munkagépei balesetmentessé tették az utat.

Az 53-as és 54-es kilométerszelvények között még beszűkül az úttest, de korlátozott sebességgel járható - áll a rendőrség honlapján olvasható közleményben.

21:40 - Kiürültek a Veszprém megyében kijelölt melegedők

Kiürültek a Veszprém megyében kijelölt melegedők, mindenki hazatérhetett. Hóban elakadt autó sincs a megyében - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat este az MTI-t.

Révész András elmondta: szombaton 35 esetben hajtottak végre műszaki mentéseket a megye útjain, az esetek többnyire árokba csúszott autóknak, valamint a mentőknek betegszállításoknál segítettek.

Hozzátette: a közútkezelő szakemberei megtisztították a Nagyvázsony és Tapolca közötti, korábban lezárt szakaszt, így ott is két sávon haladhat a forgalom.

Az áramkimaradást Hajmáskér körzetében a szakemberek megszüntették, a szolgáltató tájékoztatása szerint jelenleg nincs Veszprém megyében sem áram-, sem gázkimaradás - mondta Révész András.

Veszprém megye egyes útjai most is jégbordásak, havasak lehetnek, ezért a közlekedőknek célszerű indulás előtt tájékozódniuk - figyelmeztetett Révész András.

21:10 - A napközbeni torlódás után megindult a kocsisor a határ osztrák oldalán

Az esti órákban megindult a forgalom szombaton a hegyeshalmi határátkelő osztrák oldalán is, ahol előzőleg napközben mintegy 25 kilométeres kocsisor alakult ki - közölte az osztrák rendőrség.

Az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint szombaton nap közben a határ előtt az osztrák oldalon torlódás alakult ki az autópályán, mivel az M1-es autópályára délelőtt még nem hajthattak be a teherautók és ezért mindhárom sávot blokkolták a kamionok.

A személyautó-közlekedés délutánra normalizálódott, a teherautó-forgalom estére indult meg. A nap egy részében a határtól Pándorfaluig (Parndorf) állt a teherautósor. A személyautó-forgalmat először a golsi lehajtónál leterelték az A4-esről, délutánra azonban szabaddá tettek egy sávot a számukra.

Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem szóvivőjének közlése szerint a kamionstopot délben oldották fel.

Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint az osztrák oldalon a korlátozás feloldása után először szakaszosan engedték tovább a kamionokat.


20:45 - Segítik a fűteni nem tudók melegedőhelyekre jutását Szabolcsban

 A katasztrófavédelmi szervezet és a rendőrség munkatársai segítséget nyújtanak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azoknak, akik az áramkimaradás miatt nem tudnak otthonaikban fűteni, s a kijelölt melegedőhelyekre szeretnének eljutni - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője szombat este az MTI-vel.

Takács Judit tűzoltó hadnagy elmondta: az érintettek segítséget kérhetnek a melegedőhelyekre való eljutáshoz a 112-es, illetve a 105-ös segélyhívó telefonszámon, valamint az utcákon a rendőrjárőröktől.

A szóvivő megjegyezte, hogy az áramkimaradásban érintett településeken a rendőrség folyamatosan jelen van a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében.

Szabolcsban egyébként még mindig mintegy 46 ezer fogyasztói helyen szünetel az áramszolgáltatás a csütörtöki-pénteki rossz időjárás miatti vezetékszakadások, oszloptörések és szigetelőtörések miatt.

Takács Judit megemlítette, hogy a szabolcsi katasztrófavédelmi igazgatóság adatai szerint a szolgáltató E.ON Zrt. minden érintett településen folyamatosan, összesen 220 szakemberrel dolgozik az elektromos üzemzavar elhárításán. Előre láthatólag vasárnap már jelentős előrehaladás várható az áramszolgáltatás visszaállításában - emelte ki.

Az áramhiány miatt lakásukban fűteni nem tudó embereknek a nyíregyházi önkormányzat jelölt ki melegedőhelyeket szombat éjszakára. Öt helyen, a Westsik Vilmos, a Wesselényi Miklós és a Bánki Donát Szakközépiskola, valamint a Zrínyi Ilona Gimnázium, továbbá a nyírszőlősi Szőlőskerti Általános Iskola kollégiumában várják az érintetteket.

A péntek éjjel 25-en vették igénybe a melegedőhelyeket Szabolcsban.

19:10 - Már csak öt útszakasz járhatatlan Fejér megyében

Fejér megyében már csak öt olyan útszakasz van, amely nem járható - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Németh-Kész Mónika közleménye szerint járhatatlan a 8205-es út Fehérvárcsurgó és a 81-es út között, a 8127-es Pusztavám és a megyehatár között, a 6209-es Adony és Káloz között, a 6215-ös és a 6219-es Mezőfalva és Sárbogárd között.

Tudatta, hogy a 81-es út Kisbér után nem járható nehéz gépjárművek részére, ezért a rendőrök visszafordítják a kamionokat Székesfehérvár felé. Alternatív útvonalnak a 8-as számú főutat javasolják Ausztria irányába.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője korábban azt közölte, hogy nincs már elzárt település Fejér megyében. Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint szombat délután munkagépeiknek sikerült kiszabadítani a hó fogságából Bakonykútit és Kislókot.

18:50 - Szabolcsban újabb négyezer fogyasztói helyen helyreállították az áramszolgáltatást

A rendkívül rossz terepviszonyok között dolgozó villanyszerelők szombat délután 16 óráig újabb négyezer fogyasztó helyre tudták visszakapcsolni az áramot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a szolgáltató E.ON Zrt. szóvivője az MTI-vel.

Egyházi Nikoletta elmondta: a közel ötven órája dolgozó hibaelhárítók erőfeszítései ellenére a megyében 46 ezer fogyasztói helyen továbbra sincs áram.

Hozzátette, hogy a Dunántúlról 70 villanyszerelőt irányítottak át Szabolcsba. A szakemberek szombat este és éjszaka is folytatják a munkát, természetesen a két-háromórás kötelező pihenőidőt megtartva.

A szóvivő tájékoztatása szerint nap közben helikopter, honvédségi lánctalpas járművek és katasztrófavédelmi terepjárók is segítették és segítik a továbbiakban is a munkálatok elvégzését. A hibahelyeket ugyanis nagyon nehéz megközelíteni, hiszen a vastag hótakaró alatt a föld fagyossága már kiengedett, így gyakran elakadnak a járművek a területen.

Egyházi Nikoletta elmondása alapján a következő órákban tovább javulhat a helyzet Szabolcsban, a javítási munkálatok elvégzése után újabb fogyasztói helyekre tudják majd visszakapcsolni az áramot. Az üzemzavar végleges elhárítása azonban áthúzódhat akár a következő napokra is, hiszen mintegy 5000 kilométer hosszú hálózaton okozott károkat a vezetékekre lerakódott jég és hó, illetve a viharos erejű szél, valamint a kidőlt fák is. A felmérések szerint több mint kétszáz vezetékszakadás, kétszáz oszloptörés történt, és nyolcszáznál is több szigeteléstörést állapítottak meg a hálózaton. Mintegy 30 kilométer hosszú vezetékrészt pedig teljesen át kell építeni.

A szerelők szakaszosan is, egy-egy transzformátorállomás környékén a munkát elvégezve azonnal visszakapcsolják az áramot. S a munkálatok során azok a körzetek kapnak elsőbbséget, amelyekhez nagy számú fogyasztói hely kapcsolódik.

Az E.ON Zrt. - folytatta a szóvivő - igyekszik segíteni azoknak az embereknek, akik az áramszolgáltatás hiánya miatt nem tudják fűteni lakásaikat. Az önkormányzatok által kijelölt melegedőhelyeket igénybe vevőket a cég élelemmel és itallal látja el.


18:40 - Ideiglenes forgalomkorlátozás az M1-sen

A közlekedés biztonsága érdekében ideiglenesen leállították a forgalmat az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 83-84 kilométerszelvénynél, a komáromi lehajtó után - tájékoztatta a rendőrség szombat este az MTI-t.

A sajtószolgálat közölte: szükségessé vált az útszakasz megtisztítása, a járható út szélesítése.


18:15 - Már sehol sincs érvényben a hófúvás miatt kiadott figyelmeztetés

Szombat délután mindenhol visszavonta a gyenge hófúvás miatt korábban kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A szolgálat az MTI-hez eljuttatott szombat délutáni figyelmeztető előrejelzésében azt írta: éjszaka foltokban zúzmarás köd képződhet. Hajnalra a hőmérséklet északkeleten helyenként megközelítheti a mínusz 15 fokot.

Vasárnap a Dunántúlon megerősödik a déli, délkeleti szél, az erősebb lökések a nyugati részeken lesznek, ahol azonban ekkor már nem borítja a felszínt hóréteg, így hófúvás nem várható - tették hozzá.

Vasárnapra már semmilyen veszélyes időjárási jelenség miatt nem adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.


18:10 - Még a honvédségi lánctalpas is elakadt Szabolcsban

Elakadt egy áramellátás helyreállítását segítő honvédségi lánctalpas jármű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Ibrány térségében szombaton - tudta meg az MTI munkatársa.

Révészné Markovics Zita hadnagy, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár kommunikációs tisztje elmondta: a járművet tréleren kora délután indították útra az egység hajdúhadházi Vay Ádám kiképző bázisáról, hogy segítséget nyújtson a rendkívül nehéz terepviszonyok között dolgozó villanyszerelőknek az elektromos üzemzavar elhárításához.

A PTSZ-M típusú kétéltű lánctalpas Ibrány határában egy víz alá került magasfeszültségű oszlopnál nyújtott volna megközelítési lehetőséget az E.ON Zrt. szakembereinek. A jármű a mocsaras területen azonban elakadt, így a lövészdandár kiképző bázisáról egy másik kétéltűt szállítanak a helyszínre, hogy kimenekítse a bajba került lánctalpast, és a két eszköz együtt segítse a szerelőket a javítási munkálatok elvégzésében.

Vinnai Győző, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), aki maga is az elakadt járművön tartózkodik, telefonon az MTI-nek elmondta: a magasfeszültségű villanyoszlop környéke víz alatt áll, s a nádas területen még a speciális jármű segítségével sem tudták megközelíteni.

Várják a mentést, s a katonák bíznak abban, hogy két PTSZ-szel már biztosan segítséget tudnak nyújtani ahhoz, hogy a villanyszerelők az üzemzavart végül elháríthassák - tette hozzá.

17:55 - A mentőknek egy átlagos szombati munkanapjuk van

A mentőszolgálatnál már szinte egy átlagos szombati nap szerint zajlik a munka - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-nek.

Mint felidézte, a csütörtök délutáni baleseti hullám nyomán a mentőszolgálatnál a veszélyes időjárási viszonyokra való tekintettel számos rendkívüli intézkedést hoztak. Így például készenlétbe helyezték a tömeges baleseti egységeket, ezenfelül minden megyében mentőorvosi kocsikat állítottak szolgálatba, a fővárosi mentőellátást 10 további mentőegységgel erősítették meg.

Emellett a mentőállomást megközelíteni képtelen, szolgálatba igyekvő dolgozók pótlására, szükség esetére engedélyezték a 24 órás szolgálatot is. Rendelkeztek továbbá a kórházak közötti halasztható mentőszállítások korlátozásáról is.

Csütörtökön és pénteken mintegy 10 mentőautó került a hó fogságába. Előfordult, hogy a Magyar Honvédség lánctalpas járművei segítettek.

Győrfi Pál elmondta: a rendkívüli időjárási körülmények közepette több mint 1500 mentődolgozó teljesített szolgálatot. A készenlétet még szombaton is fenntartották, de mint a szóvivő kiemelte: mostanra sokat javult a helyzet. Nagyjából egy átlagos szombatnak megfelelő esetszámot regisztráltak, a mentők munkájában nincs fennakadás - tette hozzá.


17:55 - Húszezer embernek segített a vöröskereszt

Húszezer embernek segített az elmúlt napok rendkívüli időjárásával összefüggésben csütörtök óta a Magyar Vöröskereszt kétszáz önkéntese és ötven munkatársa.

A humanitárius szervezet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Veszprém megye több településén, valamint Budapesten is segítséget nyújtottak a bajbajutott autósoknak, kamionosoknak, buszokon veszteglőknek és az ideiglenes befogadó állomásokon rekedt embereknek.

Emellett az Osztrák Vöröskereszt csaknem 140 munkatársa és önkéntese is segítette a magyarok munkáját az M1-es autópálya kritikus szakaszain.

A Magyar Vöröskereszt pénteken gyűjtést indított 1359-es adományvonalán. Minden hívó vagy sms-ben az ADOMANY szót elküldő 250 forinttal támogatja a vöröskereszt katasztrófa-készenléti és válaszadási munkáját - közölték.


17:20 - Lezártak két utat Szabolcsban

A leszakadt légvezetékek helyreállítása miatt két utat lezártak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-vel.


Takács Judit tájékoztatása szerint a Vasmegyer-Kemecse útszakaszon, illetve az Ibrány-Nagyerdő és a Dombrád-Kistiszahát közötti úton van érvényben a korlátozás a munkálatok miatt.

A megyében továbbra is dolgozik az áramszolgáltató az áramellátás visszaállításán. Szombat délután további 70 szakember érkezett a Dunántúlról, hogy az áramszolgáltatás a térség érintett településein minél hamarabb visszaálljon - ismertette a hadnagy.


17:20 - Nincs már elzárt település Fejér megyében

Nincs már elzárt település Fejér megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője szombaton az MTI-vel.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint munkagépeiknek sikerült kiszabadítani a hó fogságából Bakonykútit és Kislókot.

Szabó-Bisztricz Anett a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közleménye szerint mintegy húsz alsóbbrendű út vagy útszakasz azonban még mindig le van zárva a megyében.


16:55 - Kihűlőben lévő férfit találtak Nyíregyházán

Egy kihűlőben lévő férfit találtak szombaton Nyíregyházán, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba a mentők - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.

Berki Bianka elmondta: a férfit egy autóbusz-telephelyen lévő épület mellett eszméletlen, félig kihűlt állapotban találták meg hajnalban. A szóvivőhelyettes tájékoztatása szerint a középkorú férfi személyazonosságát egyelőre nem tudták megállapítani, miután nem voltak nála iratok.

16:50 - Komárom-Esztergom nagy részén nem biztonságos a közlekedés

A korábbi hófúvások nyomán kialakult útállapotok miatt Komárom-Esztergom megye közúthálózatának nagy részén nem biztonságos a közlekedés - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője szombaton az MTI-vel.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint a sorozatos balesetek és autóelakadások miatt a társaság munkagépei nem tudnak teljes kapacitással dolgozni.

Ezért a Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy csak az 1-es, a 10-es és a 81-es főutat, valamint a Tát-Tokod-Sárisáp-Úny vonaltól keletre lévő közutakat használják.

16:40 - Már csak három elzárt település van Veszprém megyében

Már csak három elzárt település van Veszprém megyében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján szombat délután.

Tájékoztatásuk szerint a korábbi tizenötről háromra csökkent az elzárt települések száma: Barnag, Felsőperepuszta és Páliháláspuszta van elvágva a külvilágtól.

A 82-es főúton Veszprém és Zirc között korlátozás van érvényben a 7,5 tonnánál nehezebb járművekre, a 7301-es út Tapolca és Nagyvázsony között van lezárva, a 710-es főutat a korábbi baleset (állatokat szállító teherautó borult fel) miatt teljes hosszában le kellett zárni - áll a rendőrség közleményében.

Tizenhárom útszakasz még mindig járhatatlan - írták.

16:10 - Eddig csaknem 15 ezer embert mentettek ki a hó fogságából

Országszerte 14 400 embert és 3700 gépjárművet szabadítottak ki a mentőegységek a hó fogságából - ismertette a szombat délutáni adatokat a katasztrófavédelem és a rendőrség.

A police.hu oldalon megjelent közös közleményben azt írták: a katasztrófavédelem 754 műszaki mentést hajtott végre, 182 jármű kiszabadítása pedig most is tart. A közutakon - a havazással összefüggésben - már nincs mentésre váró ember.

Jelenleg 31 település van elzárva a külvilágtól, míg az elzárt utak száma 57, az útszakaszoké pedig 41 - tették hozzá, jelezve egyúttal, hogy a rendőrség továbbra is korlátozza számos település elhagyását.

Az áramszolgáltatás szünetelésével küzdő 91 településen a rendőri jelenlét folyamatos - közölték.

A csütörtökön kezdődött havazás és a viharos erejű szél miatt kialakult hófúvás számos utat - közte autópályát is - járhatatlanná tett, autók és kamionok akadtak el, több vonalon megbénult a vasúti közlekedés, valamint számos településen megszakadt az áramszolgáltatás vezetékszakadások, oszlopdőlések miatt.

16:00 - Hét megyében több mint hetven műveletet hajtottak végre a katonák

A Magyar Honvédség katonái mostanáig hét megyében több mint 70 műveleti feladatot hajtottak végre a rendkívüli időjárási viszonyok következményeinek elhárítása érdekében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

A Magyar Honvédség többek között lánctalpasaival és egyéb terepjáró eszközeivel sok személyautót, buszt és teherautót szabadított ki a hó fogságából. Több helyen a közműszolgáltatások helyreállításában segítettek, illetve segítenek jelenleg is.

Süle Attila ezredes, a Magyar Honvédség műveleti csoportjának ügyeletes vezetőjének tájékoztatása szerint a honvédség nyolc alakulatának állományából kijelölt csoportok március 14. este óta folyamatosan segítették a mentési munkálatokat.

Az ezredes megjegyezte: számos, a honvédség rendelkezésére álló speciális technikai eszközt vetettek be, köztük olyanokat is, amelyek alkalmazása igazi "unikum" volt.

13:40 - Többnyelvű rádióműsor az Ozone FM-en

Többnyelvű, 24 órás adásban tájékoztatja az úton lévőket a hóhelyzettel kapcsolatos hírekről, tudnivalókról egy győri rádió - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel.

Dobos Viktória hadnagy jelezte: a megyeszékhelyen működő Ozone FM hírműsoraiban több nyelven ismerteti a legfrissebb információkat, megszólaltatva a munkálatokban részt vevő szervezetek képviselőit is, mind az úton lévőknek, mind a hozzátartozóikra otthon várakozóknak.


13:30 - Még nyolcvanan vesztegelnek Győrben

Még nyolcvanan várakoznak a győri önkormányzat és a katasztrófavédelem által kialakított melegedőkben arra, hogy továbbutazhassanak - közölte szombat kora délután a városháza szóvivője az MTI-vel.

Domanyik Eszter elmondta: az elmúlt két éjszaka összesen 1300-1400 ember vette igénybe ezt a lehetőséget. Rajtuk a város azzal is segített, hogy megnyitotta az egyik iskolát ideiglenes szállásul, valamint fedezte a hóviszonyok miatt a városban rekedt úton lévőket ellátó karitatív szervezetek költségeit.

A szóvivő megjegyezte: arról nincsenek adataik, hogy hányan éjszakáztak szállodákban, panziókban, arról azonban tudnak, hogy sok helyütt ingyen vagy jelentős kedvezménnyel szállásolták el a bajbajutottakat. Emellett a helyiek is nagy számban kínálták fel saját otthonuk egy szobáját, ágyát a bajbajutottaknak.


13:20 - Leállították a belépő kamionforgalmat Csongrád megyében

További intézkedésig nem engednek be több kamiont az országba Röszkénél és Nagylaknál - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: azokat, akik eddig beléptek, leterelik az autópályáról, és pihenőkbe irányítják, hogy ne terhelődjön tovább az M5-ös autópályáról az M1-re érkező forgalom. Az intézkedés visszavonásig érvényes-tette hozzá a szóvivő.


13:15 - Nincs már lezárt út Bács-Kiskun megyében

Minden utat sikerült járhatóvá tenni szombaton Bács-Kiskun megyében - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője szombat délben az MTI-t.

Kovács Andrea hangsúlyozta: a megyében nem volt olyan település, melyet ne lehetett volna megközelíteni a havazás idején.

Csütörtökön kezdődött a rendkívüli, télies időjárás, szombat reggel még három út volt járhatatlan a megyében hóátfúvások miatt.

12:15 - Szabolcs megye egész területéről fogadja az áram nélkül maradt családokat Nyíregyháza

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egész területéről fogadja Nyíregyháza az áram nélkül maradt családokat - közölte a megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Rendes Sándor elmondta: Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester személyesen kereste fel azokat a családokat, amelyek a pénteken megnyitott szálláshelyeken töltötték az éjszakát.

A tapasztalatok szerint Nyíregyházáról és vonzáskörzetéből is igénybe vették a felajánlott segítséget. Mivel még szombaton sem garantált a megye számos településén és Nyíregyháza néhány külterületi városrészének egyes utcáiban az áramszolgáltatás helyreállítása, a polgármester elrendelte a kialakított szálláshelyek további nyitva tartását - ismertette a szóvivő.

Jelenleg öt nyíregyházi kollégiumban, a Westsik Vilmos, a Wesselényi Miklós, a Zrínyi Ilona és a Bánki Donát középiskolák kollégiumaiban, valamint a Nyírszőlősi Általános iskoláéban biztosítanak elhelyezést a rászorultaknak - tette hozzá.

A katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének korábbi közlése szerint szombatra virradó éjjel a megyében harmincan vették igénybe a kijelölt melegedőhelyeket. A nyíregyházi Ózon panzióban térítésmentesen 25-en kaptak elhelyezést, Bujon négy, Nagyhalászban egy embert helyeztek el ilyen módon.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szombat délelőtt még mindig 50 ezer fogyasztói helyen nem volt áramszolgáltatás.

12:00 - Műszaki mentés miatt útzár az M3-as szabolcsi szakaszán Nyíregyháza felé

Műszaki mentés miatt teljesen lezárta a rendőrség az M3-as autópálya szabolcsi szakaszát, a forgalmat elterelik - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel.

Berki Bianka elmondta: a korábbi rendkívüli időjárás miatt a pályán veszteglésre kényszerült kamion mentését végzik a szakemberek, ezért a Nyíregyháza felé tartókat a 204-es kilométernél lévő hajdúnánási csomópontban leterelik a sztrádáról.


11:20 - Több helyen is megállítják a teherautókat

Az 1-es főúton, valamint az M3-as és az M5-ös autópályán Budapest felé közlekedő teherautókat megállítja a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombat délelőtt a police.hu oldalon közölte: az 1-es számú főúton megindulhatott a személyautó-forgalom, a tehergépjárműveket azonban továbbra is visszatartja a rendőrség Győr és Budapest térségében.

Az M0-son feltorlódott kamionok miatt az M3-as és az M5-ös autópályán Budapest irányában közlekedő tehergépjárműveket szintén várakoztatja a rendőrség a sztrádák pihenőin - tudatták.


10:48 - ÉMÁSZ: folyamatos az áramszolgáltatás helyreállítása Észak-Magyarországon

A szombatra virradó éjszaka folyamán mintegy tízezer fogyasztónál állította helyre az áramszolgáltatást az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt.

A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az oszlopkidőlések és a vezetékszakadások miatt továbbra is súlyos problémák vannak a Bodrogköz és a Taktaköz egy részén.

A katasztrófavédelem által biztosított speciális munkagép használatával a legkritikusabb területeken is meg lehet kezdeni a középfeszültségű hálózat újjáépítését - közölte az ÉMÁSZ, hozzátéve: több mint száz ember dolgozik azon, hogy a térségben szombaton mindenhol helyreálljon a szolgáltatás.

10:15 - Helikoptert is bevetett az E.ON Zrt. a hibaelhárításba Szabolcsban

Helikoptert is bevetett az E.ON Zrt. a hibaelhárításba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol szombat délelőtt még mindig 50 fogyasztói helyen nem volt áramszolgáltatás - közölte a cég szóvivője az MTI-vel.

Egyházi Nikoletta elmondta: a helikopter Nyírbogdány térségében segít az üzemzavar elhárításában, mert a környék a hóakadályok miatt más módon megközelíthetetlen.

Szabolcsban Nyíregyháza környékén jelenleg felhőtlen az ég, teljes szélcsend van, így a közeli nyírbogdányi körzetben egyelőre nincs időjárási akadálya annak, hogy a helikopter segíthesse a villanyszerelők munkáját.

Az E.ON Zrt. szóvivője a hibaelhárítással kapcsolatban fontosnak tartotta hangsúlyozni: Szabolcs és Hajdú-Bihar megyében, ahol a legnagyobb üzemzavar keletkezett, összesen 5250 kilométer hosszúságú vezetékhálózatot kellett bejárniuk a cég szakembereinek, hogy a hibahelyeket számba vehessék. Több mint 200 vezetékszakadás történt, a kábelek újbóli csatlakoztatásához legalább egyórás szerelési idő szükséges. Eltört 220 villanyoszlop, s azok kicseréléséhez darabonként minimum három óra kell. Szigeteléstörés 820 esetben történt, a cseréhez minden érintett oszlopra fel kell mászniuk a szerelőknek, és egyórás munkálatot végezni. Az áttelepítendő vezetékrendszer hossza pedig meghaladja a 30 kilométert - tette hozzá Egyházi Nikoletta.

Elmondta még, hogy a cég szakemberei és alvállalkozói közül sokan közel negyven órája vannak talpon, és csak rövid pihenőt tartanak, hogy minél hamarabb elhárítsák a nagy kiterjedésű üzemzavart. Az előre jelzett rossz időjárásra - folytatta - egyébként készült az E.ON Zrt., 400 dolgozót, valamint 100 alvállalkozót mozgósítottak a várható feladatok ellátására.

Szabolcsban csütörtökön nap közben eső esett, ami talaj felszíne feletti hidegben folyamatosan ráfagyott a villanyoszlopokra, a vezetékekre, és az egyre vastagabb jégréteg alatt a viharos, 100 kilométer feletti széllökésekben szakadtak a kábelek, összeomlottak a vas- és betonoszlopok. Emellett a kidőlt fák ugyancsak okoztak vezetékszakadásokat, oszloptöréseket. Csütörtökön késő estétől az eső hóra váltott, pénteken szinte egész nap esett, míg a viharos erejű szél megmaradt, így további kábelszakadások, oszlopdőlések keletkeztek. Összesen 98 szabolcsi település több mint százezer lakosa maradt áram nélkül.


10:10 - Bács-Kiskun megyében három út még le van zárva

Bács-Kiskun megyében hóátfúvások miatt három út le van zárva, de elzárt település nincs - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Mihályné Bornemisza Eleonóra közölte: az 5213-as számú út Szabadszállás és Szalkszentmárton között, az 5305-ös Harta és Dunatetétlen között, valamint a Kunadacs és Szabadszállás között húzódó név és szám nélküli út van lezárva, mivel járhatatlanná váltak.

Más járhatatlan út, lezárt útszakasz nincs a megyében, és a tehergépjármű-forgalmat sem korlátozzák.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a rendőrökkel együttműködve több mint negyven járművet - személygépkocsikat és buszokat - és csaknem száz személyt mentettek ki a hó fogságából péntek estig - tette hozzá a szóvivő.


10:05 - ORFK: megindult a forgalom az M1-esen a főváros felé

Megindult a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felől Budapest irányában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szombat délelőtt a police.hu oldalon.

Az ORFK hajnalban arról számolt be, hogy a rendőrség felvezetéssel megnyitotta az M1-es autópályának az országhatártól Budapest felé tartó teljes szakaszát, később azonban ismét lezárták a sztráda főváros felé vezető oldalát az M19-es kereszteződésnél, a 107-es kilométernél.


10:00 - Zalában lassan helyreáll a buszközlekedés

Néhány kivételtől eltekintve szombat reggel ismét elindultak távolsági autóbuszjáratok Zala megyében, ahol várhatóan estig nagyrészt helyreáll a közlekedési rend - tájékoztatta a Zala Volán zalaegerszegi üzemvezetője szombaton az MTI-t.

Németh Csaba elmondta: Győrbe és Székesfehérvárra nem indultak el egyelőre a járataik, de minden más településre közlekednek, és többségében is érkeznek is buszok a zalai megyeszékhelyre. Budapestről a délelőtt folyamán indulnak vissza azok az autóbuszaik, amelyek csütörtök óta vesztegeltek a rendkívüli időjárási körülmények miatt.

Az útállapotoktól függően 10-15 perces késésekre számítani kell még.

Elmondta azt is: a megyén belüli helyközi járatok nagy része szintén ismét közlekedik, de azokat az útszakaszokat kénytelenek egyelőre elkerülni, amelyek még zárva vannak. Németh Csaba hozzátette: reményeik szerint legkésőbb vasárnap reggelre minden vonalon helyreállhat a zalai autóbusz-közlekedés.

9:55 - Javul a helyzet az M1-esen Győr-Moson-Sopron megyében

A rendőrség tájékoztatása szerint javul a helyzet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, szakaszosan már felengedik a járműveket a sztrádára a 81-es, a 82-es és a 83-as útról Budapest felé.

Tóth Gabriella sajtóügyeletes jelezte: mivel az autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszain még előfordulhatnak hóátfúvásos területek, folyamatosan tisztítják az utat, ami lassítja a forgalmat.

9:50 - Még kilenc település megközelíthetetlen Fejér megyében

Még kilenc település megközelíthetetlen Fejér megyében, az utak állapota szombat reggelre tovább javult - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Szabó-Bisztricz Anett tájékoztatása szerint az éjszakát már senkinek nem kellett hóban rekedt gépjárműben töltenie. Az egy- és a kétszámjegyű főutak felszabadultak, a 81-es főút Söréd és Magyaralmás közötti szakasza jelenleg egy nyomsávon járható, mert a hóvihar miatt korábban otthagyott személygépkocsik még forgalmi akadályt képeznek.

Emelkedett a helyközi buszjáratok száma is, amelyek szombaton már menetrend szerint közlekednek.

Mintegy húsz út vagy útszakasz van még mindig lezárva a forgalom elől. Továbbra is megközelíthetetlen Zámoly, Gánt, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Újbarok, Kincsesbánya és Mány.

A Fejér Megyei Védelmi Bizottság operatív munkaszervezete befejezte tevékenységét szombat reggel 7 órakor, a részt vevő szervezetek a rendkívüli időjárás miatt még fennálló közlekedési nehézségek elhárításán folyamatosan dolgoznak.


9:05 - Hajdú-Biharban négyezer fogyasztónál még nincs áram

Hajdú-Bihar megyében szombat reggel már kevesebb mint négyezer fogyasztót érintett a zord időjárás miatti áramkimaradás - tájékoztatta az E.ON Zrt. szóvivője az MTI-t.

Egyházi Nikoletta elmondta: tíz településen van részleges áramkimaradás. Hajdúszováton a legrosszabb helyzet, de olyan település már nincs, ahol teljesen szünetel a szolgáltatás.

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a hibák kijavításán, így reményeik szerint a szombati nap folyamán Hajdú-Bihar megyében teljesen helyreállhat a szolgáltatás - tette hozzá.


9:00 - Megindult a buszközlekedés Veszprém megyében

Reggel fél hatkor megindult a buszközlekedés Veszprém megyében, mivel a közlekedési viszonyok sokat javultak - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-t.

Révész András azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat a 3-as fokozatú piros riasztást citromsárga 1-es fokozatúra mérsékelte a megyében.

Tájékoztatása szerint a főutak és a mellékutak jégbordásak, havasak, hóakadályok fordulhatnak elő, ezért az igazgatóság arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy mielőtt elindulnak, tájékozódjanak a választott útszakaszról.


8:40 - Zalában már nincs elzárt település, de hat út még járhatatlan

Zalában szombatra virradó éjjel minden település újra elérhetővé vált közúton, hat útszakasz azonban továbbra is járhatatlan a megyében, többfelé még elakadt kamionokat mentenek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. zalai ügyelete az MTI-t szombat reggel arról tájékoztatta, hogy továbbra is zárva van a 75-ös főút Alsópáhok és a zalaapáti körforgalom közötti szakasza, innen a baki tetőig pedig csak személygépkocsikat engednek közlekedni. Járhatatlan még a Kilimán és Zalaszabar, a Gelse és Pölöskefő, a Tófej és Söjtör közötti út, és nagyon nehéz az eljutás a Zalaszántó és Vindornyalak közötti szakaszon.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI érdeklődésére közölte: szombat reggel három helyszínen még kamionok mentésén dolgoztak a beavatkozó egységek és társszerveik. Az M7-es autópályán és az M70-es autóúton, valamint a 75-ös főúton Pacsánál mentenek megcsúszott, elakadt teherjárműveket.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt úton rekedtek elhelyezésére Zalában kijelölt ideiglenes melegedőhelyeken már senki nem tartózkodik, éjszaka az elszállásoltak mindegyike útnak indult.

8:35 - Ismét lezárták az M1-est Győr után

Teljes pályazár van az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán az M19-es kereszteződésnél, a 107-es kilométernél - tájékoztatta a rendőrség szombat reggel az MTI-t.

A sajtószolgálat közölte: hókotrók tisztítják az utat, illetve a rendőrség folyamatosan szállítja az autópályára azokat a tulajdonosokat, akiknek járműve az autópályán vesztegel. Emiatt nem lehet közlekedni a főváros irányában.

A lezárást a 112-es kilométernél lehet elkerülni Győrszentiván felé. Az 1-es számú főút Komárom-Esztergom megyei szakasza egy sávon járható. A szárligeti elágazásnál történt baleset okozta torlódás felszámolás alatt van, itt rendőri irányítás mellett megindult a forgalom.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat, akiknek járműve az autópályán vesztegel, hogy a 06-34/517-777 és a 06-20/224-27-22-es telefonszámon jelentkezzenek, hogy rendőri segítséggel elszállíthassák a gépkocsikat.

8:00 - Még 130 úton van érvényben útzár a hófúvások miatt, 20 település nem érhető el közúton

Még 130 úton van érvényben útzár a hófúvások miatt, és 20 település nem érhető el közúton - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat reggel.

A közlemény szerint a szombat reggeli órákra a Dunántúlon jelentősen mérséklődött a szél ereje, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkája is hatékonyabbá válhatott. A társaság munkagépei megállás nélkül dolgoztak éjszaka és a reggeli órákban.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának szombat reggel 6 órai összesítése alapján Fejérben 31, Veszprémben 24, Komárom-Esztergomban 22, Tolnában 19, Győr-Moson-Sopronban 9, Zalában 6, Somogyban 4, Bács-Kiskunban 4, Szabolcs-Szatmár-Beregben 4, Pest megyében 3, Baranyában 2 járhatatlan út volt. A péntek délutáni több mint 180 járhatatlan útból így sikerült mintegy 50 utat járhatóvá tennie a társaságnak.

Megközelíthetetlen település volt szombat reggel Somogy megyében Edde és Alsóbogát, Komárom-Esztergom megyében Csatka és Bajna, Veszprém megyében Jásd, Nagydém, Lovászpatona, Vanyola és Gic, Fejér megyében Zámoly, Gánt, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Újbarok, Kincsesbánya, Mány, Baranya megyében Kiskeresztúr, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig Kótaj.

A közlemény szerint a Dunántúlon továbbra is téliesek az útviszonyok, a reggeli fagyok miatt több fő- és mellékúton is előfordulhatnak síkos útszakaszok. Ezért a társaság arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek, csak téli gumival felszerelt gépjárművekkel keljenek útra, utazás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.


7:50 - Szabolcsban 77 településen még mindig nincs áram

Hetvenhét településen még mindig nincs áram Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője szombat reggel az MTI-vel.

Tóth Gabriella tűzoltó főhadnagy elmondta: az áram nélkül lévő fogyasztói helyek száma ötvenezer.

A szóvivő tájékoztatása szerint szombatra virradó éjjel a megyében harmincan vették igénybe a kijelölt melegedőhelyeket, miután az áramkimaradás miatt nem tudtak fűteni a lakásukban. A nyíregyházi Ózon panzióban térítésmentesen 25-en kaptak elhelyezést, Bujon négy, míg Nagyhalászban egy ember.

A ivóvíz-szolgáltatás már mindenütt helyreállt Szabolcsban, s ebben nagy szerepe volt, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság budapesti központjától negyven áramfejlesztő aggregátort vittek a térségbe, egy részükkel az áram nélkül maradt települések szociális intézményeinek fűtését is biztosították.

A megyében megközelíthetetlen település nincs, három út, a Kemecse-Vasmegyer, az Ibrány-Nagyerdő-tanya, valamint a Nagyhalász-Tiszarád közötti összekötő utak azonban a hóakadályok miatt még le vannak zárva. Nehezen járható a Berkesz-Demecser közötti út is.

Tóth Gabriella megjegyezte: Szabolcs megyében a tűzoltók pénteken 24 óra alatt 106 műszaki mentést végeztek.


7:30 - Mávinform: szinte minden vonat menetrend szerint elindult szombat reggel

Szinte minden vonat menetrend szerint elindult szombat reggel, az országban jelentősebb késések és fennakadások nincsenek a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint a hóborította területeken és a hóátfúvások körzetében váltóállítási problémák, műszaki hibák előfordulhatnak, ezért egyes vonatok késhetnek.

A reggeli időszakban Nyíregyháza és Záhony között néhány vonat 20-30 perces késéssel közlekedik, és a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Nagyszentjános és Ács közötti szakaszán lehet 10-20 perccel hosszabb a menetidő. Ezen a vonalon hajnalban három járatot törölt a vasúttársaság. A Kaposvár-Siófok vonalon a hótorlaszok miatt nem közlekednek a vonatok a pálya felszabadításáig.
A közlemény szerint éjszaka ötszáz hómunkás dolgozott a vasúti pályákon.

Éjszaka a nagyobb vidéki állomásokat nem zárta be a MÁV, hogy a fagyok miatt betérőknek melegedőhelyet biztosíthasson. A Keleti pályaudvarra három hálókocsit állított be a MÁV-Start, hogy az utolsó csatlakozást lekéső utasok szállást kapjanak. A fűtött kocsikban mintegy 120-an fértek el.

A váltókat napközben is folyamatosan tisztítják a MÁV készenléti szolgálatban lévő munkatársai, és a váltófűtő berendezéseket is üzemeltetik. Hótorlaszra már a Komárom-Győr szakaszon sem kell számítani, de több állomáson nagy teljesítményű, hótolóval felszerelt mozdonyok még készenlétben állnak - olvasható a közleményben.


6:10 - Megállt a forgalom az 1-es számú főúton Tatabánya határában

Az 1-es számú főúton, Tatabányán a Birka csárdánál több tehergépjármű csúszott meg a jeges úton, és keresztbe fordult az úttesten, az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a Komárom–Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szombat kora reggel.

A közlemény szerint a Fejér megye irányából közlekedőket Szárnál leterelik, a Tatabánya felől érkezők pedig az M1-es autópályára felhajtva kerülhetnek a főváros felé.


6:30 - Ismét járható a 8-as számú főút

A 8-as számú főutat akadálymentésítették, újra közlekedhetnek rajta a járművek - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombat reggel.

A közlemény szerint a megyében még mindig sok a sok járhatatlan, illetve nehezen járható út, ezért aki teheti, ne induljon útnak.

A hó miatt továbbra is elzárt települések Fejér megyében: Vértesboglár, Bodmér, Gánt, Bakonykúti, Bakonysárkány, Felsődobos.


06:20 - A rendőrség reggeltől tájékoztat az utak mentén hagyott járművekről

Az illetékes főkapitányságok központi ügyeletén szombaton 7 órától egy-egy munkatárs foglalkozik az utak mentén hagyott gépjárművek elszállításával kapcsolatos tájékoztatással - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

A közlemény szerint az illetékes rendőr-főkapitányságok a gépjárműveket visszatérően ellenőrzik.

A tulajdonosok éjjel-nappal érdeklődhetnek az elszállítás idejéről és módjáról, Komárom-Esztergom megyében a 06-34-517-777-es, Győr-Moson-Sopron megyében a 06-96-417-329-es, Fejér megyében a 06-20-210-4506-os telefonszámon.


5:30 - Végig megnyitották az M1-es autópályát Budapest felé

A rendőrség felvezetéssel megnyitotta az M1-es autópályának az országhatártól Budapest felé tartó teljes szakaszát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombat hajnalban.

A rendőrség kéri, hogy addig senki ne induljon útnak, amíg az autópályán a torlódást nem sikerül megszüntetni.


1:20 - Még dolgoznak az M1 autópálya megtisztításán

Hómarókkal és hóekékkel dolgoznak az M1-es autópálya Győrből Budapest felé vezető oldalán a 119-es és a 103-as kilométerszelvények közötti szakasz felszabadításán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton nem sokkal 0 óra után.

A közlemény szerint szakaszosan, "apró lépésenként" jutnak egyre előrébb a munkagépekkel a pályatest tisztításában.


1:15 - Fejér megyében tizenegy elzárt település volt szombatra virradóra

Tizenegy település megközelíthetetlen közúton Fejér megyében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton nem sokkal 0 óra utáni közlése szerint.

Az elzárt települések: Zámoly, Csákberény, Vértesboglár, Bodmér, Gánt, Kincsesbánya, Isztimér, Gúttamási, Bakonykúti, Bakonysárkány, Felsődobos.

A szombati közlés szerint a különleges helyzetre tekintettel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság törzsének vezetője - ahogy más megyékben is - engedélyezte a tehergépkocsik közlekedését szombaton 22 óráig, így a korábban Szabadbattyánban várakozó kamionok is elindulhattak.


0:40 - Öt elzárt település szabadult fel Komárom-Esztergom megyében

Öt, korábban a külvilágtól elzárt település szabadult fel Komárom-Esztergom megyében, és a 81-es számú főúton is megindult a forgalom - közölte Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nem sokkal péntek éjjel.

A közlemény szerint Súr, Ácsteszér, Bakonyszombathely, Réde és Bársonyos vált újra megközelíthetővé

A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy a 81-es számú főúton fokozott óvatossággal vezessenek, és tartsanak a megszokottnál nagyobb követési távolságot.


0:30 - Teljes hosszában járható az M7-es és az 1-es főút

Az M7-es autópálya teljes szakaszán mindkét irányban járható. Az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom közötti szakaszát (jobb pálya), valamint a 62-es kilométerszelvénytől Budapestig tartó szakaszát (bal pálya) szintén megnyitották a gépjárműforgalom előtt, az 1-es főút teljes hosszán megindult a személygépkocsi-forgalom - közölte péntek este 11 órás összefoglalójában az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

A tájékoztatás szerint a hóban elakadt járművekben tartózkodók mentése folyamatos. A péntek 23 óra 15 perckor rendelkezésre álló adatok szerint a mentő egységek országszerte 13 035 embert és 3490 gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából, a katasztrófavédelem 692 műszaki mentést hajtott végre, és 42 járműből 42 ember mentése volt folyamatban. Az elzárt utak száma 114.

Az úton rekedtek ideiglenes elhelyezésére 495 melegedő áll rendelkezésre, nyolcezren kapnak ellátást.

Az ország területén az elmúlt 24 órában 55 települést szabadítottak ki a hó fogságából. A rendőrség továbbra sem engedélyezi számos település elhagyását.

A 108 településen, ahol áramkimaradás van (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében), folyamatos a rendőri jelenlét.

A katasztrófavédelem, a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a honvédség, a polgárőrség, a készenléti szolgálatok és az együttműködő szervezetek, valamint a karitatív szervezetek munkatársai embert próbáló erőfeszítéseket tesznek a rendkívüli időjárás következtében kialakult helyzet normalizálása érdekében - áll a közleményben. A rendkívüli helyzet kialakulása óta 10 427-en teljesítettek szolgálatot, közülük 1848-an továbbra is a bajbajutottak mentésén dolgoznak.

A rendőrség ismételten kéri a mentésre várókat, hogy a gépjárműből ne szálljanak ki, működtessék az elakadásjelzőt, ezzel is hívják fel magukra a figyelmet; a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak mentésükön.

Olvasóink írták

  • 1. Valodi 2013. március 16. 09:56
    „A régi magyar mondás szerint Sándor, József, Benedek - zsákban hozzák a meleget! De addig még eshet egy kis hó... és ha ez bekövetkezik, ,,fejlett", ,,versenyképes" világunkban veszélybe kerül az ország élelmezése és fűtése. Egy igazi vészhelyzetben vajon mire lenne képes a multi áruházak etetőjén tengődő ipari bérrabszolga, a ,,pénzpiaci termék" politikusok vezetésével? Haldoklik az a civilizáció, amelyik a saját természeti környezetéből, saját erejéből külső segítség, ,,inputok" nélkül nem képes a biológiai létét fenntartani! A mai magyar települések nem falvak, hanem lakó-, nyaraló- vagy szegénytelepek!
    ,,... erős gazdatársadalomra és vidéki polgárságra támaszkodva megvalósul a vidékpolitika fő célja: a vidéki térségekben, falvakban és kisvárosokban a hagyományokra épülő polgári életvitel meghonosodása, életképes vidék létrehozása." írta volt dr. Ángyán József fehér holló a FIDESZ fészekben...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejeződött a juhokat szállító kamion műszaki mentése

Az állatok mintegy fele elpusztult a balatonakarattyai balesetben, a többi állatot egy közeli telepre vitték. Tovább olvasom