Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Családi tragédia Ácson - Először élettársával, aztán a gyerekekkel végzett a gyilkos

Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett Ácson - közölte a rendőrség.

Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett a Komárom-Esztergom megyei Ácson - mondta el szombati sajtótájékoztatóján az ORFK szóvivője.

Az egyik kisfiú testén 30, a másikon 50 szúrásnyomot találtak

Makula György ismertetése szerint a férfi megvárta, míg a család aludni megy, ez után ölte meg a nőt 12 késszúrással. A helyszíni szemle alapján az áldozat felébredt és megpróbált védekezni - tette hozzá. Az elkövető ezt követően átment egy másik szobába, ahol a gyerekek aludtak, és velük is végzett.

Az egyik kisfiú testén 30, a másikon 50 szúrásnyomot találtak. Végezetül a férfi megfürdött, tiszta ruhát vett, és felakasztotta magát - közölte a szóvivő. Makula György a további részletekre kitérve elmondta, hogy a gyilkosságok a családi ház felső szintjén történtek.

A család kilátástalan anyagi helyzete és a pár megromlott élettársi viszonya lehet az indíték

A férfi minden áldozatával másik késsel végzett, és ezeket otthagyta a holttestek mellett. Egyúttal négy másik kést helyezett el a felső szintre vezető lépcsőn - fűzte hozzá.

A szóvivő a tett feltételezhető okaként a család kilátástalan anyagi helyzetét, illetve a pár megromlott élettársi viszonyát nevezte meg.

A felfedezés körülményeit ismertetve kitért arra is, hogy a férfi testvére szerdán többször is próbálta hívni a családot, majd miután nem tudott velük telefonon beszélni, csütörtökön elment a házukhoz.

Az épületbe nem sikerült bejutnia, ezért hívta a rendőröket, akik betörték az ajtót, és ekkor tárult a szemük elé a szörnyű látvány. Makula György beszélt arról is, hogy elkövetés idejét igazságügyi orvos szakértő vizsgálja, de támpontot nyújthat, hogy kedden este még látták a családot a ház udvarán, szerdán viszont már nem.

A férfit múlt héten szombaton egy öngyilkossági kísérlet után beszállították az esztergomi kórházba

A szóvivő egyaránt cáfolta azokat a felröppent híreket, hogy az ORFK magához vonta volna a nyomozást, hogy a helyszínen lett volna egy ötödik személy is, illetve, hogy amikor kollégái bejutottak a házba, még bárki élt volna az áldozatok közül.

Azt viszont elmondta: a férfit múlt héten szombaton egy öngyilkossági kísérlet után beszállították az esztergomi kórházba, de onnan másnap önszántából távozott.

Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy a kórház eljárását vizsgálják-e, ahogy arra sem válaszolt, hogy a gyermekek felébredtek-e a dulakodásra. Azt viszont elmondta, hogy a férfi nem hagyott búcsúlevelet.
 

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. Truder 2010. augusztus 31. 16:07
    „Kedves Mauz, alaposan félreértettél.
    Majd 20 év múlva is legyél ilyen elszánt, ehhez sok boldogságot kívánok Neked! Ha most intézitek a gyedet, akkor igencsak az elején jártok még..Egyébként meg egy házasságban született gyereknek is lehet "külsős" az apukája, ezek az úgynevezett "balkézről "születettek. Biztos még nem hallottál ilyet, de ilyen is van.
    Én már esküvőre készítem a" vér szerinti" gyerekemet..közösen a kedvesemmel. Egyébként apasági nyilatkozattal teljesen törvényes Apja és Anyja van a nem házasságban született gyermeknek is.
    A feleségből is hamar lehet "ex", a férjből is, néha hamarabb, mint ahogy az észbe kapna.
    Egyébként meg először sem választottam rosszul...csak megözvegyültem..(de ez az én gondom) Bízom magamban, mindig jól választok!
    A hagyományos nem keverendő össze a komollyal! És tévedésben élsz, mert a magyar nyelv nagyon szép, gazdag, választékos.
    Miután mindenféle Terry Black, és egyéb általam is elítélt homoszexuális párkapcsolatokkal mostad össze a normális társas kapcsolatokat, komolytalanra fordult a beszélgetés, részemről befejezve.”
  • 63. mauz 2010. augusztus 30. 21:51
    „És az, hogy a házasságok az utóbbi divat szerint "nem működnek", az a "házasulandókat" minősíti, és nem a házasság intézményét.

    Mert ez most már nem divat. De ez nem a házasság, hanem a hitvesi esküt hamisan vallók hibája!”
  • 62. mauz 2010. augusztus 30. 21:48
    „A feleségem, a vér szerinti gyerekeink után ma ment az Államkincstárhoz a GYED kérelmet leadni (vagy lehet, hogy GYES, de ezt én még most sem tudom megkülönböztetni).

    Kb. olyan bonyolultságú lapot töltettek ki vele, amin a Terry Black nevű transzvesztita is el tudta volna magyarázni az örökbefogadott "gyerekének" a jogállását. Ez mondjuk egy házasságban élő, férjétől származó gyerek vér szerinti anyának enyhén szólva is felesleges és bonyolult, de inkább megalázó kérdéseket jelent (dugott-e félre ön azon kívül, hogy gyereket szült és közben még férje is volt kategória...)

    Szóval én továbbra is kikérem magamnak, hogy a mindenféle modern párkapcsolatok/szabadosságok divatja miatt a hagyományos (értsd: komoly) gondolkodású emberek életét is megnehezítsék, ráadásul intézményesen!

    Az, hogy te egyszer választottál és rosszul az egy dolog. A magyar nyelv nagyon csúnya. A "kedves" kifejezésből elég könnyen lesz "nem kedves".

    A személyes problémádat megértem, de azt továbbra is tartom, hogy a házasság egy mindenek felett álló párkapcsolat. Lehet elválni, meg félrekúrni, élettársazni, de házasság intézménye ettől inkább csak több lesz, mint kevesebb.”
  • 61. Truder 2010. augusztus 26. 00:50
    „60. hozzászólás mauz 2010.08.25. 23:14

    Az én anyukám is az apukám felesége volt, az apu, meg anyukám férje..
    Úgy nőttek fel a gyerekeim hogy az apukájuk szereti az anyukájukat, és viszont. Család vagyunk, ha ezt nem is bizonyítja papír, akkor is. Normális példát láttak maguk előtt.
    Nekem nem párom, vagy élettársam van, hanem kedvesem.
    Jó, hogy az élettársi kapcsolat és az azonos neműek közötti kapcsolat neked majdnem ugyanaz..ez vicc. Remélem nem gondoltad komolyan.
    Nekem is volt templomi esküvőm, mert akkor azt hittem, hogy egy életre szól, és mindenki arról álmodik. Nagyon meghitt, és szép volt.. (sajnos tragédiával végződött, nagyon rövid időn belül, és rájöttem, hogy az élet mindent átírhat.) Sok mindent másképp gondolok, tudok különbséget tenni a számomra lényeges, és kevésbé fontos dolgok között. Nem érzem szükségét magyarázkodni az életem miatt.
    Biztos követtem el hibákat..de semmit nem csinálnék másként!”
  • 60. mauz 2010. augusztus 25. 23:14
    „59. Truder

    Mindenesetre én büszke vagyok, amikor a páromra azt mondhatom, hogy "feleségem" (és nem azt, hogy élettársam).

    És ő is büszke, amikor azt mondhatja, hogy "férjem" (és nem azt, hogy élettársam).

    Én úgy nőttem fel, hogy az anyukám az apukám felesége volt, az apukám pedig az anyukám férje. És ők is így nőttek fel és az ő szüleik is... És egyházi esküvőmis volt, amin azért, ha az ember belegondol, elég súlyos fogadalmak hangzanak el...

    Élettárs... Hm. Ez nekem kb. az a kategória, amikor valaki azt mondja, hogy "párom"...

    A következő az lesz, hogy "bejegyzett párkapcsolat". Végül is, ha már a buzik is házasodhatnak, én semmin sem fogok meglepődni.

    Én viszont akkor is emlékezni fogok a templomban tett fogadalmamra, és megpróbálok majd aszerint élni.”
  • 59. Truder 2010. augusztus 25. 22:37
    „57. hozzászólás mauz 2010.08.24. 21:43
    Mert nem azt tartottam fontosnak, és Ő sem. Volt rá több, mint 20 évünk, és egy percig sem bántuk meg, nem éreztük hiányát, mert ennél fontosabb dolgok vannak az Életben. Amúgy megvan a személyes történetem, de ezt nem kívánom itt elmesélni.
    Mint korábban írtam, szerintem a kapcsolat nem papírfüggő. Attól, hogy élettársi, még nem jelenti azt, hogy zilált, cigányos, és szétesett, netán csapodár.
    Ez is egyfajta életközösség, benne van a nevében: életem társa.
    Mindegy, hogy hány ember előtt fogadom meg, nem az a lényeg, hanem az, hogy mennyire gondolom komolyan, és a fogadalmamat betartom e.. Az adott szó súlya nem attól függ, hogy mekkora nyilvánosságot kap. Számomra legalábbis nem.
    A gyerekünk hamarosan házasodik, boldog vagyok! Egyetértek a döntésével, maximálisan támogatom, mert Ő úgy gondolja. Sosem beszéltem volna le.”
  • 58. kőmarad 2010. augusztus 25. 19:45
    „Kiirtotta családját Ácson egy cigány, hírzárlat van
    Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy minden kétséget kizáróan az önmagával is végző 28 éves férfi ölte meg 27 éves élettársát és annak két fiúgyermekét csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Ácson. A tragédia hátterében szerelemféltés állhat (meg nem kevés elmebaj).

    Korábban az MTI úgy értesült, hogy a férfi és a nő is akasztás következtében halt meg, de a helyszíni szemle során bebizonyosodott, hogy 10 és a 9 éves fiúkhoz hasonlóan a nőt is késsel ölte meg a férfi.
    Az eddigi sajtóhírekkel ellentétben a bűncselekménynek nem volt szemtanúja. Korábban több sajtóorgánum is arról írt, hogy reggel egy idős férfit, feltehetően a 27 éves nő édesapját vitték el sérülésekkel a családi házból.
    Korábban írtuk: Csak a négytagú család haláláról szóló információkat erősítette meg a rendőrség a Komárom-Esztergom megyei Ácson, a bűncselekmény helyszínének közelében tartott csütörtök délutáni sajtótájékoztatón; az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője sem az eset körülményeiről, sem annak lehetséges okairól nem kívánt nyilatkozni.
    Makula György mindössze annyit mondott: családi tragédia történt, amelynek következtében egy 10 és egy 9 éves kisfiú, 27 éves édesanyjuk és egy 28 éves férfi meghalt.
    Korábban írtuk: A Híradó információi szerint a családi mészárlás reggel 6 és 8 óra között történt. A családfő (Krisztián) ölte meg a két gyermeket, majd felakasztotta élettársát és saját magát is.
    A holttesteket egy ismerős találta meg és riasztotta a mentőket, akik már nem tudtak segíteni, a többi mentőt visszafordították.
    A Híradó információi szerint a rendőrség délután egy órára ígért tájékozatást az ügyben.
    Korábban írtuk: Kiirtottak egy cigány családot Ácson - nem a rászisták, a férj lehet a tettes
    A gyanú szerint az apa végzett két fiával és a feleségével.
    A Hír Televízió tudósítója a helyiektől úgy értesült, a 30-as éveiben járó apa már korábban is terrorizálta feleségét és gyermekeit.
    Korábban írtuk: A helyszínen négy holttestet találtak: egy 6 és egy 8 éves gyereket, egy férfit és egy nőt. A gyerekeket állítólag késsel ölték meg, a felnőtteket felakasztva találták meg. A gyerekek a nő egy korábbi kapcsolatából születtek, nevelőintézetben éltek, csak nyárra mentek haza. A család segélyekből élt.
    Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy egy késsel ölték meg a kisváros Dózsa György utcájában lévő családi házban a 6 és 8 éves gyermeket, a harminc év körüli szülők pedig akasztás következtében vesztették életüket.
    A rendőrség hivatalosan egyelőre nem kommentálta ezt az információt. Az ügyben délig hírzárlat van, válaszolta az Index kérdésére Léber Gabriella a Komárom-Esztergom Megyei rendőrség szóvivője.
    A mentőkhöz reggel 9 óra körül futott be a riasztás, három autót és két helikoptert küldtek a helyszínre. Amikor az első mentőautó kiérkezett, már csak a halál beálltát tudták megállapítani, újraélesztésre nem volt lehetőség. Ezek után a két helikopter még a levegőben visszafordult, közölte az Országos Mentőszolgálat. Az áldozatok esetleges sérüléseiről a mentőszolgálat nem adott felvilágosítást.
    A környéket lezárták a rendőrök és nem mondanak semmit. A szomszédok is csak hallottak az esetleges mészárlásról, a családot a megkérdezettek nem ismerték túl jól.
    Az Index szerint a gyermekek anyja részt vett a helyi közmunkaprogramban, a kultúrházat takarította és segélyből élt. Az asszony munkanélküli élettársával élt Ácson. Az asszony férje, a gyermekek vér szerinti apja börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben Almásfüzitőn meggyilkolt egy benzinkutast. Úgy tudni, a gyerekek állami gondozásban voltak, a nyárra hozta haza őket az anya és élettársa.
    Az MTI szerint a helyiek között elterjedt: a nő korábbi élettársa, akit börtönbe zártak, kijelentette, hogy ha az asszony kapcsolatot létesít a másik férfival, lemészárolja a családot.
    A környéken azt beszélik, hogy a helyszínről egy idős embert elvittek a mentők, ő állítólag a férfi apja.”
  • 57. mauz 2010. augusztus 24. 21:43
    „Truder, a kérdésemre nem válaszoltál.

    Itt a kérdés az, hogy ki előtt és milyen módon mondod ki UGYANAZT a választásodat, mármint hogy szereted párodat és örökre hű maradsz hozzá...

    Dönthetsz magadban, kimondhatod a párod előtt négyszemközt, de ezen kívül jelen lehet még két barátod, a családod, a párod családja, a munkatársaid, a munkatársaid családja, neadjisten egy pap, satöbbi...

    Azért ez szerintem nem mindegy, legalábbis megadja az adott szó súlyát...

    Ha olyan nagyon szereted a párod, és olyan biztos vagy döntésed helyességében akkor miért nem mentél feleségül hozzá/vetted feleségül? Nem ez lett volna a legkézenfekvőbb?”
  • 56. Truder 2010. augusztus 24. 02:05
    „Ha valaki rendelkezik házassági anyakönyvi kivonattal, és mellesleg titokban szeretője is van, akkor az is bigámia a te teóriád szerint.. Mert ilyen is van, nem kevés. Az mennyivel jobb, vagy magasabb rendűbb? Szerintem semmivel. Nem a hivatalos papírtól leszünk jobb, tisztességesebb, magasabb rendűbb emberek.”
  • 55. Truder 2010. augusztus 24. 01:55
    „54. hozzászólás mauz 2010.08.23. 22:29

    Ez már csak felesleges szócséplés...Ha a papírtól egy kapcsolat szerinted magasabb rendűvé válik, és ez téged megnyugtat, akkor legyen róla szerződésed. Szíved joga, de ettől még lehet a párodnak külön bejáratú kedvese..Mert a papír semmire sem garancia, mint ahogy anélkül is lehetsz boldog ember. Számomra ez a lényeg, nem a formaságok, és nem az elvárások. Nem meggyőzni akartalak, nyilván mindenkinek megvan a maga oka, és elmélete, hogy miért úgy él, ahogy él.. Így nekem is .
    A baráti kapcsolatot felesleges volt idekeverni, sőt ez az egész nem tartozik egészen ehhez a cikkhez.
    Érzésem szerint részemről nincs mit hozzáfűznöm már ehhez a témához. Sok boldogságot neked!”
  • 54. mauz 2010. augusztus 23. 22:29
    „45-46. Truder

    Amellett, hogy érveidet elfogadom és tisztelem, úgy látom, kettőnk véleménye nem nagyon fog közeledni egymáshoz.

    Már csak egy kérdésem van: ezek szerint te azt állítod, hogy a házasság nem magasabb fokú párkapcsolat, mint az élettársi kapcsolat? Főleg "papír nélküli élettársi kapcsolat".

    (Esetünkben: férj börtönben, élettárs a házban... hm elég érdekes, ez nem valami bigámiához hasonlító valami? Vagy akkor ez nem is élettárs, csak "barát"? A végén még a különböző neműek közötti "barátság" is olyan fokú kapcsolat lesz, mint ezelőtt száz évvel a házasság. Hm, már előre ízlelgetem a kifejezést: "bejegyzett baráti kapcsolat"... Mi lesz akkorra a hagyományos értelemben vett "CSALÁD"-ból?)”
  • 53. labotiti 2010. augusztus 23. 19:36
    „czindi: helyesbítek,18-20 éves koráig. De természetesen ehhez sem kell komment! Te tudnád bármelyik ismerősödről,netalántán volt párodról azt feltételezni,hogy ilyet tesz? Nekem még nem megy! Ezért elnézésed kérem! :X A kapcsolatunk végén,az utolsó 2 hónapban együtt is éltünk,még együtt költöztünk Komáromba.. Csak én hazajöttem. Egyedül.
    Én csak arra szeretnék választ kapni,hogy milyen szerepe volt annak a férfinak,aki még a házban tartózkodott.. :
    "Arra a kérdésre, hogy a kisfiúk és a felnőttek mikét vesztették életüket, nem kívánt válaszolni, mint ahogy arra sem, hogy az az idős férfi, akit sérülésekkel szállítottak el a reggeli órákban a mentők a családi házból, milyen szerepet játszhatott a tragédiában. Arról sem kívánt beszélni, hogy a kórházba vitt férfi, aki sajtóhírek szerint az áldozatul esett édesanya apja volt, szemtanúja, sértettje, vagy elkövetője lehetett-e a bűncselekménynek, így nem tudni, hogy tanúként, vagy gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. " (lásd: http://www.kisalfold.hu/dunantul/acsi_tragedia_a_ferj_a_tettes/2174437/ )
    Azóta erről nem találok semmit.. Ehhez sem kell komment?
    máris: összesen 92x szúrt.. A kérdésem még mindig az,hogy milyen szerepet játszott ott az a bizonyos férfi.. És az apjának igaza van! Krisztián egy csirke nyakát sem vágta el soha!”
  • 52. czindi 2010. augusztus 23. 18:02
    „labotiti: a Te párod volt...mikor is? Tíz éve, mondod, és két évig. Tehát 16-18 éves koráig. Ühüm. Értem. Ugye ehhez ne3m kell komment?”
  • 51. máris 2010. augusztus 23. 08:18
    „47 labotiti ! NEM HISZED EL ? AZ APJA IS AZT NYILATKOZTA A TV BEN, HOGY A FIA, MÉG EGY CSIRKE NYAKÁT SE

    TUDNÁ ELVÁGNI! AHHOZ KÉPEST, ÖSSZESEN 92X SZÚRT !! ÖRÜLJ, HOGY MÁR NEM VOLT KÖZÖD HOZZÁ !!!!!”
  • 50. czindi 2010. augusztus 23. 08:12
    „A tragédia megtörtént. Miért? Mert néhány felelőtlen orvos rászabadított egy elmebajost a társadalomra. Nem első, és félek nem is az utolsó eset...Tudom, sokan lehurrognak ezért, DE hagyjuk az öngyilkosokat meghalni (mielőtt ámokfutó gyilkolászásba kezdenek!!!) és SOHA ne engedjük ki a háborodottakat, mert soha nem lesz gyógyult. ( tudom, szedi a gyógyszert és "szinten tartható" ( de mint tudjuk, egyszer csak elkezdi nem szedni a gyógyszert - az eredményeket tapasztalhatjuk!!!)”
  • 49. Truder 2010. augusztus 22. 22:59
    „47. hozzászólás labotiti 2010.08.22. 22:28
    Nincs jelentősége.. és a cikkhez semmi köze, csodálkoztam is, mikor felhozták ennél a témánál.”
  • 48. nature 2010. augusztus 22. 22:33
    „citromfa nincs rossz napom csak egy picit idegesít, hogy vannak néhányan, akik nem bírják elviselni a másik véleményét és álláspontját. Attól, hogy ők sajnálják a családot nem kell még nekem is sajnálnom. Én sem kötekedtem senkivel csak azért, mert sajnálatukat fejezték ki és nem azon a véleményen vannak, amin én!”
  • 47. labotiti 2010. augusztus 22. 22:28
    „Miért van ennyire nagy jelentősége annak,hogy "csak" élettársak voltak? Miért kell ezen vitatkozni? Ez a cikk egy tragédiáról szól és nem közvélemény kutatás,hogy x idő alatt hány hozzátartozót ölt meg x férj,vagy x élettárs!
    Az állítólagos tettest ismerem! 2 évig az én párom volt. Igaz,ennek már több,mint 10 éve,de vállalom.
    Akárhogy is történt ez az egész.. Bármit el tudok képzelni róla,de hogy gyerekeket bántott,gyilkolt volna,azt SOHA!
    Nem vagyok nyomozó,nem tanultam ilyen szakmát.. Változhatnak az emberek.. De ezt akkor sem tudom elfogadni! Voltak hibái,mint mindenkinek. Viszont ez felfoghatatlan számomra!
    Azt,amit saját magával tett,kénytelen vagyok elhinni. Lehetséges,hogy a többit is muszáj lesz,de egyenlőre képtelen vagyok rá!
    Őszinte részvétem minden hozzátartozónak!”
  • 46. Truder 2010. augusztus 22. 21:51
    „Ja, azt kifelejtettem, hogy halott kapcsolat az, ahol a nő maga dönt a gyermekvállalásról. Ezt csak spekulatív emberek teszik, igaztalan kapcsolatokban.”
  • 45. Truder 2010. augusztus 22. 21:49
    „44. hozzászólás mauz 2010.08.22. 20:41
    Kedves Mauz, ugyanolyan erős kötelék,ha az ember komolyan gondolja, és akarja. Ezt is szabad akaratodból teszed, mert szeretsz egy embert, és össze akarsz tartozni vele. Életközösséget vállalsz, éppoly komoly döntés, mint a házasság! És nem csak úgy van..Teszel érte, hogy szépen működjön, és sokáig tartson.
    A élettársi kapcsolatnál ugyan úgy alaposan végiggondolod, attól, hogy nem mások előtt mondasz igent..még azt mondasz a társadnak.(és magadnak is..)
    Én neki és nem másoknak akarok bizonyítani .(látszik ez abból, hogy a szűk családomon, és a legközelebbi barátainkon kívül mindenki házasnak hisz minket--mondjuk nem érdekel, hogy ki mit hisz, csak megjegyzem)
    Az érzelmi kötődésnek pedig semmi köze ahhoz, hogy milyen kultúrkörhöz tartozol. Attól, hogy mi nem férj-feleség viszonyban vagyunk, cseppet sem érzem magam alacsonyabb rendűnek másoknál, sőt..”
64 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Savaria karnevál – a királyok elfoglalták a várost

Még semmi sem késő! Szombaton este ismét felvonul Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevál… Tovább olvasom