Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tíz év elteltével vallott be egy emberölést egy férfi

Tíz év elteltével önként vallotta be egy 43 éves budapesti férfi, hogy olyan súlyosan bántalmazott Érd külterületén egy általa nem ismert embert, hogy az a helyszínen meghalt.
Az áldozat egy romániai férfi volt, aki Magyarországon vállalt munkát.

Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden az MTI-nek elmondta: 2000 októberében találtak rá a rendőrök az ismeretlen férfi holttestére. A nyomozás mindeddig nem vezetett eredményre. Ennek egyik oka, hogy a férfi kilétére az eltelt 10 évben sem derült fény, eltűnését nem jelentették. Az is lehet, hogy külföldi állampolgár - tette hozzá a bűnügyi igazgató.

A 43 éves R. Károly két nappal ezelőtt, vasárnap önként bement a XXII. kerületi, budafoki rendőrkapitányságra és közölte, hogy 10 évvel ezelőtt "afférja" volt egy számára ismeretlen személlyel, akivel összeverekedett az Érdet elkerülő 7-es út mellett, épp ott, ahol az esetet követően a holttestet megtalálták.

A sértett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délutáni közlése szerint feltehetően Gábor keresztnevű, román állampolgár, Csíkszereda környékéről érkezett Magyarországra és fizikai munkásként dolgozott. A gyilkosság idején a férfi 35-45 év körüli lehetett, 165-170 centiméter magas, vékony testalkatú. A haja enyhén őszülő sötétbarna, félhosszú, mely a halántékánál kissé kopaszodott.

Különös ismertetőjele a bal alkarján található, nyíllal álszúrt szív alakú tetoválás volt, alatta MÁRIA felirat. Az ábra bal oldalán 19-es, jobb oldalán 74-es számokat tetováltak.

A bűnügyi igazgató arra a kérdésre, hogy a férfi ennyi idő elteltével miért adhatta fel magát, vállalva a büntetést, azt mondta: a hasonló esetek hátterében általában olyan magánéleti fordulat áll, melynek következtében a bűncselekményt elkövető hirtelen késztetést érez titka megosztására.

A megyei főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a férfit, ellenőrzik az általa elmondottakat, majd vélhetően kezdeményezik az előzetes letartóztatását. Az akták, köztük a helyszíni szemle és a boncolási jegyzőkönyv újbóli áttanulmányozása után derülhet ki, hogy halált okozó testi sértésről vagy gyilkosságról van szó, s felmerülnek-e olyan minősítő körülmények, mint az előre kitervelt mód vagy a különös kegyetlenség - közölte Papp Péter.

Olvasóink írták

  • 2. Goldmund 2010. május 05. 09:22
    „Egy elkerülő útnál ritkán szokott bárki is mászkálni. Ott meg pont arra járt egymástól függetlenül ez a két férfi, aztán még szóváltásba is keveredtek stb.stb.
    Vagy autóval közlekedett valamelyik, felhúzta magát a másik viselkedésén, kiszállt és innen indult a verekedés?
    Vagy pont azért ment oda az egyik, mert el akarta kapni a másikat valami régebbi sérelem miatt? Ennek ellentmond, hogy a cikk szerint nem ismerték egymást.
    Furcsa, nagyon furcsa história!”
  • 1. Baradlay 2010. május 05. 01:03
    „Jobb kesobb mint soha!!!!!!Irany Sopronkohida!!!!!! Gratula haver!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BKV-ügy - Házkutatás egy belvárosi ügyvédi irodában

A BKV-ügyben házkutatást tartanak egy belvárosi ügyvédi irodában a Budapesti Rendőr-főkapitányság… Tovább olvasom