Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Testében próbálta becsempészni az 55 miliót érő kokaint - fotók

A venezuelai nőt a pénzügyőrök megállították, feszült viselkedése miatt CT-vizsgálatnak vetették alá, ami a gyomrában harminc kokaint tartalmazó kapszulát mutatott ki.
Gyomrában próbált kokaint tartalmazó kapszulákat Magyarországra csempészni egy venezuelai nő, aki Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lépett az ország területére. A nő harminc darab kábítószeres kapszulát nyelt le - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője szerdán az MTI-t.

Suller György Attila közlése szerint a kapszulákból összesen 328,86 gramm kokain került elő, ez a mennyiség majdnem 470 halálos adagnak felel meg. A lefoglalt kábítószer becsült értéke megközelíti az 55 millió forintot.

A nő Zürichen keresztül Brazíliából érkezett Budapestre és a vámmentes folyosón akarta elhagyni a légikikötőt. A pénzügyőrök azonban megállították és tételes vámvizsgálatot tartottak, ám az asszony poggyászának és ruházatának átvizsgálása során sem találtak semmit.

Az utas a kontroll során végig nagyon segítőkész és közreműködő volt, de feltűnt, hogy meglehetősen feszülten viselkedik. Emiatt a pénzügyőrök úgy döntöttek, hogy CT-vizsgálatnak vetik alá. A kórházi vizsgálat ki is mutatta a lenyelt kapszulákat a nő testében.

A pénzügyőrök a kábítószert lefoglalták. A nővel szemben kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indult eljárás - tájékoztatott a szóvivő. Közlése szerint az idén eddig összesen 46 esetben, megközelítőleg 20 kilogramm kábítószert foglaltak le a pénzügyőrök a Liszt Ferenc repülőtéren.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új autókat vettek a minisztereknek és az államtitkároknak

Az autótendert egyedüli pályázóként a Porsche Hungaria nyerte meg. Első körben legalább 42 autót… Tovább olvasom