Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Schmitt Pál először írt alá törvényt államfőként

Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalba lépésének első napján aláírta a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvényt.

Az Országgyűlés július 22-én 275 igen, 74 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt.

A jogszabály kitér arra, hogy a volt köztársasági elnöknek - kérelmére - ha ötéves hivatali idejét kitöltötte, megfelelő lakáshasználati jog jár, s e jogosultság a volt államfő halála esetén az özvegyét is megilleti.

A tisztséghez méltó lakást és annak fenntartását továbbra is a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítaná, de amennyiben a volt köztársasági elnök más közjogi tisztsége megszűnése jogcímén már lakáshasználati jogot szerzett, csak egy lakásra vonatkozó lakáshasználati jog illeti meg.

A nyújtott támogatások nagyobb átláthatósága érdekében az interneten közzé kell tenni, pontosan ki és milyen összegű támogatást kapott. Rögzítik azt is, hogy pártcélokra ne lehessen fordítani ezen összegeket.

A törvény szerint a volt köztársasági elnököket két fős titkárság és személyes gépkocsi használat illeti meg.

A volt köztársasági elnöknek járó juttatások időbeli korlátjának eltörlésével a törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a volt államfő tapasztalataival, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni.

Másrészt lehetővé teszi azt is, hogy a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzügyi feltételeknek a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetésén belül történő biztosításával, a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni feladatait.

Olvasóink írták

  • 1. kivagyokén 2010. augusztus 06. 19:01
    „a sajátt maga által előkészített törvény. persze hibát nem talált benne.
    lehet higy saját maga vitte oda?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Majdnem összegyűlt az 50 ezer aláírás a családon belüli erőszak ügyében

Alig néhány száz aláírás hiányzott ahhoz, hogy sikerrel járjon egy magánszemély népi kezdeményezése… Tovább olvasom